Úgy döntöttem, hogy itt az ideje egy újabb nagy kirándulásnak. Tavaly Svájc, most Skandinávia. Persze sok egyéb ötletem volt, de erre esett a választás a közelsége miatt. Nem tudtam eldönteni, biciklis vagy gyalogos túra legyen, és abban sem voltam biztos, hogy kell-e útlevél Norvégiába. Így Svédországra esett a választás. Pontosan a svéd Lappföldre. Az úticél a Sarek Nemzeti Park lett volna, de mint majd kiderül az egész terv megváltozott. Mindig vonzott a sarkkörön túli kirándulás, és szerencsére nem kellett csalódnom. Az időpont azért esett június végére, mert augusztusban nem tudtam volna 2 hét szabit kivenni. Júni 22-en Londonból szállt fel a gépem a Stansted reptérről, és július 1-jen, Budapesten fejeződött be az idei kirándulás.

Első nap – 2008.06.22.

Végre! Elkezdődött a nyaralás. Már alig vártam, főleg, hogy tudtam mikor és hova megyek. Ez amolyan felfedezőútnak ígérkezik... A repülőút kellemesen telt, időben szállt le a gép Stockholm - Skavsta repülőtéren. Persze a Ryanair szokásához híven nem bírt időben elindulni. A reptéren egész sokat időztem egy utas miatt, akinek valami gond volt az útlevelével/vízumával, de azért nem tartott túl sokáig, meglepő módon mindenkitől megkérdezték, mit akar, és meddig akar maradni Svédországban. A reptérről van rendszeres buszjárat a fővárosba, meg több másik városba. Kemény 150 koronát fizettem érte... Mint utóbb kiderült 100 km-re van ez a reptér a belvárostól, míg a nagy reptér, az Arlanda csak 45-re.
Miután megérkeztem a központi pályaudvarra egyből elindultam megkeresni a szállásomat. Csak pislogtam, hogy mennyi jó nő mászkál az utcákon, persze vasárnap is volt, de tényleg, nem győztem pislogni, ennyi jó nőt már régen láttam... Na de vissza az élménybeszámolóhoz. A szállásom egy kis szigeten volt, ami mellett volt egy nagy hajó. Mindkettő egy híres emberkéről lett elnevezve (Chapman). A szálláson sajna ki kellett mosnom a táskát. Ja, ott is egy tuti nő fogadott... Meggyűlt a bajom a fogkrémmel. Így jár, aki rossz helyre pakol... Nem sokkal később megebédeltem, meg csevegtem egy kicsit 3 német lánnyal, akik ott főztek a konyhában.
Miután jól belaktam, nyakamba vettem a várost. Láttam a palotát, a kék egyenruhás gárdistával, a múzeumokba nem mentem be, mint ahogy a kincstárba sem, viszont egy nagyon szép templomba igen. Egyszerűen gyönyörű volt. Majd ha várost nézni megyek, akkor bemegyek múzeumokba is, most nem... Igazából egy múzeum érdekelt volna, ami sajna bezárt mire odaértem; ez a Vasa hajómúzeum volt - ez egy nagyon régi csatahajó, ami most már csak múzeumként van kiállítva. Olyan mintha garázsban parkolna, mert nagyon vigyáznak rá, minden oldalról be van fedve, kivéve a fő árbocokat. Innen visszasétáltam a szállásra, ahol megismerkedtem három hálótárssal, egy ausztrál párral és egy német sráccal. Volt egy foci EB fesztivál a városban, ahol minden meccset adtak, így szerencsére nem maradtam foci nélkül, de amilyen unalmas meccs volt, kár is volt hogy láttam. Minden rosszban van valami jó ugye? Megismerkedtem egy másik ausztrál sráccal a meccs alatt, és beszélgettünk egy jót, meg ittunk egy sört. A meccs után elköszöntem tőle, meg esett is sajna, aztán szépen haza ballagtam és egyből le is feküdtem.

Második nap – 2008.06.23.

Nehezen ment a kelés, de legalább nem esett. Kellemes, friss volt a levegő a tegnapi zápor után. A szállón a megszokott svédasztalos reggeli várt, ahol persze jól bekajáltam, hogy ne is legyen gondom estig. Pakolás után célba vettem a sportboltokat, ahol nem tudom miért, de tájolót kerestem. Az Arlanda reptéren 20 perc alatt ott voltam a vasútállomásról - 45 km - ott vártam majd 2 órát a Kirunába menő járatra. Persze hogy késett a repülő, aggódtam amiatt, hogy lekésem a buszt, ami Nikkaluoktába ment. Persze ilyen gond nem volt, mert a busz megvárta a repülőt. A női vezető meg mondta is, hogy ő fog oda is menni, így a cuccot a buszban hagyhatom. Szuper! A szünetben elmentem a vasútra jegyet venni, meg gazpalackot beszerezni.
Tök szép idő volt, sütött a nap, bár a távolban már látszódtak az esőfelhők. Úgy gondoltam, hogy száraz időben akár fel is mászhatok a hegyre. Na persze ez nem így lett. 17:05-re érkezett meg a menetrendszerinti busz Nikkaluoktába, ami egy kb. 3 faházból álló kis telep. A célnak teljesen tökéletes, mert ott is van szállás, kaja, meg ajándékbolt. Na persze be lehetett fizetni Számi (lapp) kultúra bemutatókra. Kihasználtam a kisboltot, vettem pár csokit meg kétszersültet. Ha már a városban eltököltem az időt. Ezek után irány volt a hegy. Egy széles völgyben vitt az utam meglepően széles sztrádán. Ennek kifejezetten örültem, mert lehetett haladni és mivel későn indultam útnak, így lényeges volt mennyit tudok megtenni a koraesti órákban. Nikkaluoktától kb. 220 km várt rám, amit a következő hétfő 9:00-ig le kellett tudnom. Napi 30-35 km-t jelentett ez. Nagyon fontos volt mikor erek Ritsembe, onnan ugyanis 3 hajó megy át a tavon naponta. Így jó lett volna elérni a reggelit. Odáig kb. 90 km volt vissza.
3 óra 20 perces túra után azt mondtam, hogy ennyi. Ekkor kb. fél 10 lehetett. Ledaráltam 21 km-t. Ez nem túl sok, de mivel el kezdett esni az eső és a látási viszonyok is változtak, így már a hegyekből is kevesebb látszott. A hely neve Kebnekaise volt, ahol megálltam. Mivel egy táblára ki volt írva, hogy ne rakjunk tüzet a turistaház közelében (125m) ezért egy kis körbenézés után picit arrébb álltam én is. Ez a hely drágább, mint számos másik hely, mert itt pl. szauna is van, míg máshol semmi extra, csak ágyak, meg fatüzelésű kályhák + a konyha. Fürdés is csak a folyóban vagy melegített vízzel. A kis pihenő után a hegycsúcs felé vezető úton elindultam és 400 méter múlva meg is álltam, találva egy tökéletes sátorhelyet. 15 perc múlva már a vacsorám főztem. Este 23:00-kor folytattam a napi beszámoló írását, mert nem tudtam azonnal elaludni. Másnapra korai kelés volt betervezve - 8 órakor mar úton akartam lenni. Nagyon fura volt, mert most tapasztaltam meg a 24 órás világosságot, és nagyon vártam, hogy sötét legyen.

Harmadik nap – 2008.06.24.

Hát eddig messze ez volt a legkeményebb és legpocsékabb napom. Reggel óta esik. Bocsánat, tegnap este már elkezdett esni és meg besötétedni is elfelejtett... (Ha történetünk nem a sarkkörön túl játszódik, Gergőnek akkor is rövid lett volna az éjszakája, mert ezen az estén volt Szentivánéj, azaz a legrövidebb éjszaka az évben - a szerk.) No de elég is a panaszkodásból. A kényelmetlen alvás után - kissé hűvös volt - megreggeliztem és összepakoltam. 6:30-kor már fenn is voltam, pedig nem akartam, egy órát meg szerettem volna aludni. Ráadásul ott volt meg az időeltérés, ami kelésnél érződik.
8 órakor nekiindultam a napi adagnak. Nem is volt semmi probléma egy rövid ideig. Vagy negyed óra elteltével eltűnt a kisösvény, amit követtem, de gondoltam semmi gond, mert úgyis felfelé kell menni a hegyre, majd meglelem újra. Mondanom sem kell, hogy alig láttam valamit, mert a felhők igen alacsonyan szálltak. Őszintén szólva, azt sem tudtam, melyik hegyre megyek. Meg reggel néztem a térképet, amin 2 híd volt jelölve, Egyet láttam de a másik valamiért nem volt ott. Ezen nem lepődtem meg, mert már régi volt a térkép és ezeket nem újítják túl gyakran. Mivel kihagytam a délre eső hidat, elkövettem egy hibát. A folyót követve útba esett egy nagyobb vízfolyás. Túl erős volt a sodrás, a sziklak meg nem tűntek stabilnak, megpróbáltam valahogy gyorsan átkelni rajta sziklakon átugrálva. Sajna mar az első ugrás balul sikerült, megcsúsztam és beleestem a folyóba. Gyorsan felálltam és akkor látszott milyen mely a víz. Derekig ért. Szerencsére nyakig azért nem lettem vizes, csak mellközépig. Kimásztam gyorsan, anyáztam egy-kettőt, majd folytattam az utam felfelé a hegyoldalon. Közben meg csavartam a vizet kifele a ruhámból.
Találtam egy ösvényt felmenni a hegyre, így elkezdtem azt követni. Egyszer csak egy kb. 50 méteres vízesés tárult elem. Gyönyörű látvány volt. Aljában rengeteg hó és jég volt. Az ösvény meg véget ért, Legalábbis úgy nézett ki nagyon, kissé kockázatos lett volna tovább menni és megnézni, hogy van-e folytatása. Én kb. 30 méterre állhattam a vízeséstől, így elég valószínűtlennek tűnt a dolog. Így hát visszafordultam, irány vissza a széles völgybe. Ez volt a "rövidebb" út. 10 km után megálltam pihenni és enni egyet. Itt összefutottam egy nővel meg egy férfi futóval, mindketten szemből jöttek. Messze földön nincs lakott település, de vadállat futó az igen. Úgy 5 perccel később utolért egy lány, akit korábban már láttam mögöttem jönni. Kemény volt a belga kiscsaj, szandálban tolta neki, meg térdig érő nadrágban. Így utólag végiggondolva neki volt igaza. Nem lett vizes a zoknija és cipője. 1-2 km-ig együtt haladtunk, majd ő megállt pihenni, én meg tovább mentem. 5 és fél óra túrázás után Singibe érkeztem. Még mindig csak 15 km-nél jártam... Tragikus! Meg a kitűzött táv felét sem tettem meg...
Itt megálltam pihenni, beültem a turistaházba száradni, gondolkodni, hogyan tovább. Egy óra várakozás után jött két dán úr. Ők északi irányból jöttek, én délre akartam menni. Mérlegeltem, és úgy döntöttem, hogy maradok és megszáradok inkább. Mindenem csurom vizes, a táskán belül is persze. Közben elhatároztam, én inkább északra megyek, mert az időjárás nem javul meg pár napig. Az új úti cél Abisko, majd Narvik, ami már Norvégiában van. Ez idő alatt megérkezett egy kis csapat - egy svéd család jött - 2 lány meg egy fiú a szülőkkel. A turistaház őre - a házinéni adott néhány tanácsot meg egy-két információval ellátott. Este 10 felé már mindenki lefeküdt, így tényleg lett egy jó alvásom. Másnap reggel 8-ig fel sem keltem.

A kaland és az abból készült útinapló elkövetője:
Somogyi Gergely

Folytatása pedig hamarosan következik!