Az alábbi élménybeszámolót már majdnem egy éve írtam, de lassan kezd újra aktuálissá válni, hiszen január 26-odikán idén is megrendezésre kerül a Téli Mátra Teljesítménytúra. Erről bővebben nem is írnék, hiszen a teljesítménytúrát szervező Hanák Kolos Turistaegyesület honlapján bőséges információt találhat minden részletről az érdeklődő. Kedvcsinálónak pedig olvassátok a tavalyi túránk élménybeszámolóját:
Hétközben elég punnyadtnak éreztem magam, gondoltam hétvégén kéne már valami értelmeset is csinálni, legyen az kirándulás, hosszú futás, vagy bármi, csak kimozdítson rendesen a hétköznapokból, és ne érezzem magam felőrlődni a mókuskerékben. Szóval akartam valami olyat csinálni, amire már ráfogható, hogy történt velem valami a hétvégén.
Ez a valami végül a Téli Mátra teljesítménytúra 40km-es változata lett. Szombat reggel ébredés Violáéknál, eluljáróban kroásszán vásárlás, kint buszmegállóban Zoliékra várás. Hó esik, piszok hideg van. Én meg 40km terveztem ma túrázni. Hát szép napnak nézünk elébe. Zoliék végre megérkeznek, és a kocsiban cirka 30 fokkal melegebb van, mint odakint. Gyurikához hajtunk, Ő visz le minket a tett helyszínére. Így autózunk négyen: Gyurika, Edit, Zoli, és én. Az autópálya felszínén összevissza hordják az autók a havat, de aztán ahogy távolodunk Pesttől, eláll a havazás. Öltözöm a kocsiban, hogy minél hamarabb tudjunk rajtolni, ha már odaértünk Mátrafüredre. A táskába is bepakolok, csoki, innivaló, kroásszán, kifli és sajt. Edit nevez, amíg szedelődzködöm. Zoli és Gyurika csak a 36km-es távot tolják, ők viszont futva. 
Edittel elindulunk, meglepődök a tempón, úgy kilépünk, hogy szinte már futunk. Az első ellenőrző pontig elég lankás volt a terep, javarészt 1 sávos ösvényen előzgettük a jónépet, néhol bele-bele futva, hogy utolérjük a szintidőt. Ugyanis a 40km távnak 8:10-kor volt a rajtja, mi viszont csak 9 órakor tudtunk elindulni. Az első ellenőrző ponton, Lajosházán Zoliék kielőztek minket, aztán jöttek is szembe. Mi meg mentünk tovább egyenesen, mert arra vitt az út. Igazából Zoliék útvonala is arra vitt, szóval nem értettük, miért futottak ellenkező irányba. Nem sokára megértettük: mert elkavartak! Újra utolértek minket, és újra elhúztak, de immár a jó irányba. Ezután két hasonló vadállattal találkoztunk: két szarvas rombolt lefelé a völgy oldalán jobbról, és szaladt tova a patak túloldalán. Sajnos nem sikerült lefényképezni őket, mert épp zsebben volt a gép, nem pedig a csuklómon, ujjal a bekapoló gombon. Egyébként itt elég szép helyen mentünk, egy félig befagyott patak mentén, egy egykori kisvasút nyomvonalán. 
Az első patak átkelésnél Editet udvariasan előreengedtem, mire belecsúszott bokáig a patakba. Én itt jónak láttam elővenni a botokat, és keresni egy alternatív átkelőhelyet. Végül megúsztam szárazon, aztán futhattam Edit után, hogy utolérjem. Állítólag nem is olyan hideg a patak, mint amilyennek látszik. Még a nap is kisüt, de azért én aggódom emiatt a vizes cipő miatt. Még néhány patakátkelés, még néhány talpfa, elhaladunk egy házikó mellett, és lassan véget ér a völgy, már a hegyoldalban toljuk felfelé. Felbukkannak Mátraszentimre házai, mindjárt itt van a második ellenőrző pont, teával. Nem is figyeltem, mi lehetett az az épület ahol megpihentünk, talán egy iskolának a menzáján voltunk. Kapunk pecsétet és teát, leülünk kicsit szusszanni, és persze enni. Előkerül az ajánlott időbeosztás, kikalkuláljuk: mostanra utolértük a szintidőt. Ez nagyon jó hír, mert ezen izgultunk, hogy nem érjük el 14:45-ig a Vörösmarty turistaházat, ahonnan ezután nem engednek tovább a Kékes felé. Szóval az ellenőrző pontok idővel bezárnak, de most már úgy néz ki, ez nem fenyeget minket.
Indulunk is tovább, én még gyorsan itt hagyok egy kis ballasztot, aztán irány Galyatető. Piros, majd kék jelzésen egész rövid, néhány kilométeres szakasz a gerincen. Galyatetőn nem nagyon állunk meg, épp csak pár kortyot iszunk, aztán irány tovább a kéken. Innentől lefelé jön, elég vacak az út, csúszkálunk. Egész hosszan lefelé megyünk, kiérünk egy irtás oldalába, panoráma képek készítek. Aztán futás Edit után... A kilátás pazar, látszik a Kékes és a víztározó. Nem győzök fényképezni, aztán meg futni Edit után. Az utánunk jövők biztosan hülyének néznek. Ezt a szakaszt 200m sprint - fél perc pihenő ciklusokban tettem meg. Újra erdő jön, de nem ám akármilyen! Kis felfelé, keresztezzük az aszfaltot, a Csór-hegy oldalában pedig ellenőrző pont. Azért itt, hogy nehogy valaki kikerülje a Csór-hegyet aszfalton. Illetve azért, hogy aki kikerüli, az megszívja. Na meg a pontőrök sem a kényelmes turistaházban időznek, hanem az
erdő közepén. :) 
Lent a háznál levest kapunk, bár én nem nevezném azt a löttyöt levesnek, Edit ki sem próbálja, bár én se tettem volna. Kicsit eszünk, aztán irány tovább a piroson a Pisztrángos-tóig. Ez a szakasz elég rossz volt, mind a ketten taknyoltunk egy szépet, nagyon csúszott a terep. Az egy-két centi havat letaposták az előttünk indulók, és mostanra szép csúszós lett az egész. A Pisztrángos-tónál zsírosdeszka várt ránk, itt sem időztünk sokat, nekivágtunk a durva felfelének, irány a Kékes! 667-ről 1014-re! Hát mit mondjak... A végére elég rendesen megmakkantam. Hideg szél fújt, mi pedig elég kemény tempóban mentünk felfelé, még itt is sorra előztük ki az embereket. - Egész úton így volt. - Fent beültünk egy teára a kis házba ahol a pecsétet kaptuk, ettünk egy kis csúcscsokit, a csúcskőnél még csináltattunk pár fényképet, aztán kis keresgélés után megtaláltuk a kék+ jelzést, amin elkezdtünk ereszkedni. Ekkor még éppen nem szürkült, tudtam pár utolsó fényképet készíteni az erdőről. 
Rövid ereszkedés után áttértünk a piros jelzésre, ami elhaladt a szanatórium mögött. Na itt annyira csúszós volt a terep, hogy a rendezők még köteleket is kifeszítettek. Feltorlódott a társaság, libasorban álltak az emberek a köteles rész előtt. És tényleg csúszott! :) A Gyökeres forrás előtt majdnem sikerült egy drága fényképet készítenem. Amikor kivettem a gépet a zsebemből, kiesett a kesztyűm is. Mikor észrevettem, és indultam vissza, a mögöttem jövő turista már hozta is a kezében, így megúsztam a veszteséget. A gyökeres-forrásnál Edit telefonált Zolinak, aki ekkor elindult értünk Parádfürdőről autóval, hogy a célba már egyszerre érjünk. Kicsit megelőztük, mikor beértünk, még egy teát tudtunk inni, átvettük az oklevelünk, aztán beültünk a kocsiba.
Hát megcsináltuk. 40km 8,5 óra alatt. :) Jó móka volt.
Szóval remek hétvége volt ez a mostani, még most is izomláz van az egész testemben, ez részben persze már a hétfői tornatermi edzésnek is köszönhető, illetve a botozásnak. Mert a túra nagy részén a Karácsonyra kapott túrabotokkal mentem, fölfelébe határozottan hasznosak, kézzel lábbal tudja feltolni magát az ember a hegyre. Cserébe most nem csak a combom akar leszakadni, hanem a vállam, a hátam, és a felkarjaim is! :)
Természetes nem egy éve tart az izomlázam, hanem egy éve írtam ezt a beszámolót! :) Amivel remélem sikerült rávennem egy-két olvasót, hogy kipróbálja magát január 26-odikán a 40km-en, vagy csak sétáljon egy jót valamelyik rövidebb távon - a Téli Mátra Teljesítménytúrán.
Az tavalyi XL túra útvonala(idén másmerre megy az eleje, mert építik a kisvasútat):
