Outdoor blog

Az Outdoor blog a természetben űzhető sportokról szól, kezdve a túrázástól egészen az extrém sportokig. Élménybeszámolók, programajánlatok, tanácsok...

Friss topikok

Írj te is az Outdoor blogra

Ha szeretnéd bemutatni kedvenc sportágadat, vagy élményeidet kívánod megosztani másokkal, esetleg egy közelgő outdoor programra akarod felhívni a figyelmet, akkor csak küld el azt az outdoorsportok@gmail.com e-mail címre és feltesszük a blogra.

HTML

Kerékpárral a Fertő-tó körül

2008.09.09. 22:31 Arpesz

Szeptember első hétvégjét ismét a kerékpárok nyergében töltöttük, ezúttal a Fertő-tavat vettük célba. A létszám végül csak 6 fős lett, de így is remekül szórakoztunk. Jobbról balra: Balázs, Nándi, Gábor, Márti, Viola, és én (Árpesz - a fotós aki a képen nincs rajta), így verődtünk össze 17:38-ra a Keletibe. Nándi ugyanis ekkor érkezett meg utolsóként, de még épp időben. Ekkora már az első kocsiban voltunk a kerékpárszállító részlegen. Mivel tudtam, hogy szétkapcsolják a kocsikat, megkérdeztem a kalauzt, hogy ugye ez a kocsi véletlenül se Celldömölk felé megy?! Nem, nem, ez Sopronnak! Remek! Erre Nándi közli velem, hogy hazafelé sem lesz egyszerű dolgunk, ugyanis Sopron és Kapuvár között akkor már vágányzár lesz, ami azt jelenti, hogy azon a szakaszon buszok közlekednek, ergo nem utazhatunk ott a kerékpárjainkkal. Szóval nem egyszerű a kerékpártúrázó élete, ha vonattal szeretne odajutni a túra helyszínére. Viszont annál vidámabb! A vonatút hamar elrepült, Viola hozott házilag pattogtatott kukoricát, eldumáltuk az időt, sőt Győrben még egy gyors vásárlás is belefért a közeli teszkóban, amíg a vonat bent állt az állomáson. A leszállásnál már figyelni kellett, úgy sasoltuk Nándi előző évezredből való Nyugat-Magyarország kerékpáros térképéről a megállókat. Petőháza után pár perccel Fertőszentmiklós következett, itt szálltunk le.
Az első esti szállásunk Márti anyukája ismerőseinek a telkére lett szervezve. A vonatút alatt már többször sokkot kaptam, először akkor, amikor megtudtam, hogy bográcsban készült pörkölttel várnak minket, másodszor pedig akkor, amikor Márti telefonon megérdeklődte, hogy ugye szabad úszni az egy hektáros telken lévő halastóban?! Szabad volt!!! :) A telek óriási volt, a szó minden értelmében, a vendéglátóink pedig hatalmas arcok! A házigazdában már volt némi hatóanyag, amikor megérkeztünk, körbevezetett minket a villany, és vezetékes víz nélküli telken, megmutatta hátul a budit, a kis faházat, és töltöttünk még benzint az aggregátorba, nehogy ránk boruljon a nagy sötétség. Volt egy kis faház is a tó partján, felajánlották nekünk, hogy akár aludhatunk is odabent, hogy ne kelljen sátrakat állítani. Ezt rövid hezitálás után elfogadtuk, végül is miért ne? Lehetett már vagy 10 óra, mikor megérkeztünk, de a kis faházban még ekkor is szinte hőség volt. A körbevezetés után nem következhetett más, mint a csobbanás! Méghozzá egy a tó felé nyúló trambulinról! Kérdeztük a házigazdát, hogy milyen még a víz, mire mondta, hogy talán úgy fél méter, ha lehet… Aha, akkor miért van az ugrópalló? Akkor minek kérdeztük, ha úgyis tudjuk. Persze megint én hittem magam a legbátrabbnak, kisétáltam a deszka végére, de ott már nem volt olyan nagy a szám, a többieknek szinte úgy kellett belelökniük a vízbe. Ami ez után jött, az talán még mókásabb volt. A tó ugyanis csurig volt kövérebbnél kövérebb halakkal. Kati néni egy marék kutyakaját dobott a lépcsőnél a vízbe, majd egy perc sem telt el, a halak tucatjával jöttek, és rabolták az eledelt. Gábor közben ült a lépcsőn nyakig a vízben, nézte-nézte a halakat, és nem hitt a szemének. Látnotok kellett volna, ahogy ott ült, és nézte a sok halat! Az úszást követően még nem ért véget a Kánaán, jött a pörkölt! Ami bográcsban készült, a pavilon melletti kemence-grillező-bográcsozó kőtoronyban. A pavilon pedig egy fából ácsolt fedett étkező-bulizó hely volt asztalokkal és padokkal, itt fogyasztottuk el a fejedelmi vacsorát, ami több volt mint bőséges. Mindenki kétszer szedett, de még így is megmaradt kb. az étel harmada. Vacsi után a házigazda még megmutatta hogyan kell kikapcsolni az aggregátort, aztán ők elhagyták a terepet, és ránk zárták a kaput. Mi még iszogattunk egy kicsit, beszélgettünk, majd lassan mi is nyugovóra tértünk a kis faház padlóján a matracokon.
Éjszaka nem sokat takaróztunk, és reggelre aztán végképp melegünk lett a faházban, pedig nyitott ajtónál aludtunk. Hiába, erre a hétvégére meleg rekordokat ígértek. Mire megérkezett a házigazda a terepjárójával, mi már önfeledt kisgyerekek módjára játszottunk a tóban. Felfedeztük a telket, körbesétáltuk a tavat, találtunk a partján egy evezőt, és egy szörfdeszkát, ezekkel marhultunk a vízbe, illetve ugráltunk a trambulinról. Most így nappal már világossá vált, miért mondták nekünk annyira, hogy igazából itt kéne maradnunk egész hétvégére. Ez a hely alkalmas lenne rá. A hal itt vizi-háziállatnak számít, szegény Irma kutya egyenesen féltékeny rájuk, állítólag, amikor a tálba teszik a kutya kajáját, nem kell neki, viszont amikor a vízbe dobják a halaknak, képes utána ugrani az eledelnek, és kienni a vízből a halak elől. Mondjuk ilyen erővel egyenesen egy halat is foghatna magának. A reggeli mellett még előkerülnek mindenféle történetek, kiderül, hogy Kati néni és az ura nagy motoros utazók, egy csomó helyen jártak már, ahol mi is kerékpárral, többek között a Grossglockner-hágóban is. És tévedtek már el GPS-el is, na de ki nem? Tudtommal az a szerkezet csak trackelésre való... :) Kicsivel előbb indultunk el a házigazdáinknál, de hamar szembesülnünk kellett vele, hogy ez nem lesz könnyű indulás: Nándi hátsókereke lapos volt. Tudni kell, hogy a bringa vadiúj, idáig kb. 10km-t futott és pont a héten néztem ki magamnak egy hasonló modelt, egy Gepida Alboin 300-as trekking csodagépről van szó. Ami most mindjárt defektet kapott. Kibontjuk a kereket, már előre félek a lyuk, illetve tüskekereséstől, de ahogy szedem ki a szelepnél a tömlőt, máris látom, hogy itt lyukas, rögtön a szelep mellett egy centire az illesztésnél. Anyaghiba… Mikor jöjjön elő, ha nem a kezdeteknél?! De így legalább könnyen megúsztuk. A többieket már előrezavartuk, gyorsan kicseréljük a belsőt, pumpálunk bele, amennyit csak lehet a kis kézipumpával, málhák vissza a csomagtartóra, és irány az út!

Fertőd elején rögtön szembejön Balázs, azt mondja kész, megvolt, megkerülte a tavat máris… Na szép! Áááá, nem, csak elemeket vett a GPS-lejátszójába! Aha, akkor viszont gyerünk tovább, érjük utol Gábort, és a lányokat! Fertődöt hamar elhagyjuk, észre se veszem, és máris Hegykőn vagyunk, majd Fertőhomokon. Kerékpárút van, de a többiek még sehol… Jól elhúztak Hidegség előtt káposztaföldek mellett tekerünk, a hőség kezd tikkasztóvá válni, és végre a faluhatárnál utolérjük a többieket. Az én Violám megy legelöl a többiektől elszakadva… Mi a fene, egészen megtáltosodott a leány, úgy látszik, jót tett neki a szlovéniai edzőtábor! ;) A terep sajnos nem a legkellemesebb, sok a domb, és a kisebb-nagyobb kaptató, valahogy sohasem akar vízszintesen menni a kerékpárút, amikor mellettünk egyenesen visz az autóút, mi akkor is beleteszünk egy ívet a terepbe. Persze ezt lehetett tudni előre, mint ahogy azt is, hogy Balf és Fertőrákos között nem lesz kerékpárút. Egy vékony kis aszfaltozott úton haladunk itt, ahol több a kerékpáros, mint az autós. Bácsika szőlőlevet árul a földje bejárójában, az út pedig ismét emelkedik. Fertőrákoson először egy árnyékos helyen állunk meg, mondván, hogy majd a közeli boltban jól bevásárlunk, de ott olyan szegényes a választék, hogy Márti néhány almája után továbbállunk. Egész komoly kaptatót kapunk a településen belül, nem is bírjuk sokáig, meg kell állni egy kocsmánál frissíteni. Ki jégkrémmel, ki sörrel… A kocsmáros szerint az osztrák határ után már végig sík a terep. Ennek igazán örülünk, újra nyeregbe pattanunk, egészen a faluhatárig tekerünk, ahol a híres kőfejtőnél újra megállunk, ugyanis úgy döntöttünk, ezt nem szabad kihagynunk, még ha a társaság nagy része már járt is itt. Én konkrétan valamikor általános iskolás koromban, de már semmire nem emlékeztem belőle, csak hogy rossz időnk volt. :) A vendéglő melletti padoknál előkerülnek a kenyerek, a tonnányi medvesajt, és a szeletelt kolbász, mind-mind a szállásadóinktól kaptuk, örök hála mindenért Mártinak, aki ezért legalább egy hónapig ingyen fogyaszthat az Oportói Sárgaszöcskék hétfő esti edzés utáni összejövetelein! Márti én a helyedben kihasználnám ezt a lehetőséget! ;) Szóval itt gyorsan megebédeltünk, majd betértünk a kőfejtőbe, 350, illetve 200 Forintokért fejenként (felnőtt/diák). Bár senki nem kérte a jegyeket, és a pénztárnál is várakoznunk kellett, mire megjelent valaki, aki eladott nekünk jegyet. De mi becsületesen kifizettük, amit illett! Ennyit végül is megért, mondom ezt én, aki felnőtt jegyet vett: belül a domb gyomrában még színház terem is volt, na ilyen helyre szívesen eljönnék megnézni egy színdarabot! Vagy a dohányzóhely… Na, azon nagyon készen voltunk! Persze mi ezt nem érthetjük, akik nem dohányzunk. Fáradt combokkal felmásztunk a sziklaperemre a lépcsőkön, a tetőről végre ki lehetett venni a Fertő-tó vízét jól láthatóan. Hát nem csak valami délibábot fogunk megkerülni. Indulás előtt még Mártinak is kicseréltük a hátsókerekében a belsőt, ugyanis a szelep megadta magát. Kezdtem nehezen viselni ezeket a dolgokat, a kezdett igazi hőség lenni, rám pedig valami szénanátha támadt, fújtam az orromat percenként, de attól sem lett jobb. Azért csak megjavítottuk azt a defektet, és nemsokára már Ausztriában tekertünk.
Ahol mindjárt más volt minden, a kerékpárút jó 2 méter széles, vagy még több, és egy-két eltévedt autóson, vagy traktoron kívül nem nagyon járt rajta senki, csak az a rengeteg kerékpáros… Az osztrák kerékpárosok átlagéletkora jóval 30 felett van, de lehet, hogy 40 felett is. Ez elsőre hihetetlen volt, másodikra logikus… Végül is idős korára lesz ilyenekre igazán ideje az embernek. De én ezt nem akarom megvárni!!! :D Mörbisch után hamar Rustban találjuk magunkat, itt kicsit tekergünk az utcák között, majd a főút felett a domboldalban a szőlőföldek felett folytatjuk. Eszméletlen az egész, fantasztikus érzés egy olyan úton tekerni, ami van vagy 3 méter széles, és csak a miénk, kerékpárosoké! Valószínű már azelőtt megvolt mezőgazdasági útnak, mielőtt kitáblázták rajta a B10 jelű Fertő-tavat kerülő kerékpáros körutat, de az egyéb forgalom most se nagyobb itt 1 traktor / óránál. Azokat is simán állva lehet hagyni, ha épp rájön az emberre az ötperc, és úgy gondolja, hogy a 30km/h az lassú. :) Rust után Oggau következett, majd egy újabb pihenő, és a felismerés: Ausztria még mindig nagyon drága nekünk, magyaroknak. Akármennyire is próbálom lesz*rni a dolgot, azért 500 forintnál többet kiadni egy sörért az fáj! Még akkor is, ha ez igazából nem is sör, hanem limonádés sör, vagyis Radler (ejtsd: Ráááádler! – Ich möchte bitte eine Rááádler! - Imigyen kell kérni). Mindegy, nem számít, legalább hideg. És majd annál jobb lesz otthon ennél sokkal olcsóbban bevásárolni egy citromos jegesteát, amiben háromszor ennyi van. Éljen a fogyasztó társadalom! Többen a jégkrémet választották, Gábor és Balázs pedig nagy diskurzusba keveredtek, arról, hogy miként lehetséges az, hogy a Gösserék rá merték írni az üvegre azt, hogy Ausztria legjobb söre?! A frissítés után újabb eszement kerüld ki a szántóföldeket derékszögben kanyarok jöttek, és velük együtt a fáradtság is. Tekertem már többször 200 felett egy nap, és több hétig megállás nélkül, de itt most fáradt voltam, talán az egyik legfáradtabb a társaságból, bár ezt nem merném így kijelenteni, mert a lányok is egész szépen megkészültek, de fiúk közül biztos én voltam ezen a napon a legpuhányabb. Alig vártam, hogy újra megálljunk végre.
A következő megálló egy forrásnál volt, szinte már teljesen a tó északi csücskében. Itt letelepedtünk egy padnál – számtalan ilyen pihenőhely volt a bringaút mentén -, és belakmároztunk. Előkerült a maradék medve sajt, a szalámi, a kenyér, sőt még egy üveg uborkánk is volt, immár forró vízben. A forrásból viszont nagyon kellemes hideg víz csordogált, megtöltöttük vele a palackjainkat. Mikor elindultunk, már kezdte megfesteni a nap arannyal a tájat, szeretem ezeket a színeket, különösen, ha ilyen szép vidéket terítenek be. Jois után egy elágazásnál látványosan délnek fordulunk, Balázs kommentálja a GéPéSz-ről lesve, hogy mostantól délnek tartunk, már visszafelé. Most már végképp nincs értelme visszafordulni, előre biztos, hogy rövidebb az út. :) Neusiedl am See-t épp, hogy csak érintette a kerékpárút, majd egy vasúti pálya mellett haladunk egyenesen. Weiden am See-nél aztán letérünk a vasút mellől, és ismét egy nagyon szép kis úton haladunk, most már szinte egyenesen délnek, nem messze a tóparttól. Nemsokára murvára vált az aszfalt, de nem sokkal kényelmetlenebb a fehér salakon hajtani. Egyszer csak megáll előttem az egész banda. Ekkor látom csak, hogy miért: jobbra tőlünk tehenek legelnek, közvetlen mellettünk, egészen kis bocik is. Ez persze nagyon tetszik különösen a lányoknak, Viola haza is akar vinni egyet, de hamar belátja, hogy nem szeretné az állat, ha felpókoznám a csomagtartóra, vagy magunk után kötném. Otthon meg aztán végkép megfulladna Budapesten. De még inkább nem neki kéne oda költözni, hanem nekünk ide! Valahogy stresszmentesebb lenne itt az élet… Bár sajnos egy idő után valószínű unalmasabb is.
Nem sokkal ezután a napocska elkezd növekedni a horizont felett, és egyre izzóbb képet vágni, még mielőtt végleg eltenné magát mára a látóhatár alá. Még idejében sikerül megörökíteni a legjobb képeket róla. Egy perccel később megint megállunk, egy kilátót találtunk az út mentén, mindannyian felmászunk a talán 5 méter magas faépületbe, majd próbálunk olyan önkioldós képet készíteni, amin mindannyian rajtavagyunk háttérben a tóval, és a naplementével. Ez lehetetlen volt, ellenben a vakuval azért sikerült néhány igen vicces képet készíteni a társaságunkról. Persze a nap, és a Fertő-tó már nem fért oda mellénk, ahhoz túl szűk volt a hely.
Még néhány kínkeserves szembeszeles kilométer jött, aztán végre aszfaltra váltott az út, és a kocogókból már tudtuk, nem lehet messzebb néhány kilométernél a következő város, Podersdorf, a mai végállomásunk. A városban kipróbáltunk egy rámpás biciklis pályát, de a jól megpakolt bringák valahogy nem mozogtak olyan dinamikusan az ugratókon, mint a BMX-ek, viszont a csomagok furcsa hangokat adtak, ezért gyorsan beszüntettük eme tevékenységünket, és elindultunk a kemping irányába. Az árak mérsékeltek voltak, otthon se sokkal drágább egy kemping, ha egyáltalán drágább: ha jól emlékszem 6,9 Euró volt egy főre egy éjszaka, plusz 4,8 Euró a sátorhely, és ezt csak távozáskor tudtuk meg, de még 4 Eurót kellett fizetnünk a „szemétért”. Ez kimerült abban, hogy kaptunk egy szemeteszsákot. Biztos inkább valami pedagógia értéke van ennek a 4 Eurónak, vagy én nem is tudom, de sehogy se fért a fejembe, mi a fenéért kértek el ennyit, amikor ez még akkor is sok lenne, ha egy átlagbéren alkalmazott emberke saját kézzel válogatná szét szelektíven a fél napi szemetünket, ami kb. kimerült a fél tonna taknyos zsebkendőmben és néhány üres PET-palackban. Na mindegy… Gyorsan feldobtuk a sátrakat, és elmentünk zuhanyozni. Hidegzuhanyként ért minket a tény, és így a zuhany is: fél Eurót kell kiperkálnunk a melegvízért egy automatába, hogy legyen melegvizünk. Már épp beáztattam magam a hidegvízbe, amikor leesett, hogy nálam van a pénzes szütyőm a bringás mez hátsó zsebében. Gyorsan túrtam egy 50 centest, és máris volt 6 percig melegvíz. Nekem 2 bőségesen elég volt, ezért meginvitáltam a zuhanyzókabinomba a többieket is, egyedül Balázs volt szégyenlős, így neki maradt a hidegvíz, mi viszont majdnem sírtunk a röhögéstől, hogy odakint már biztosan sorban állnak a melegek, mert idebent parti van a gőzben. Pedig csak a zsugori magyarok azok… Mondjuk nekem tényleg nem kellett 6 perc melegvíz, akkor már inkább zuhanyozzanak le a többiek is, minthogy vízköves legyen a hátam. Az, hogy ehhez mit szólnak mások, már csak hab volt a tortán, mert valami iszonyatosan röhögtünk az egészen. Szerencsére a lányoknál is volt féleurós, így ők sem úszták meg szárazon a fürdést. Felöltöztünk utcai ruhába, és nekivágtunk gyalog Podersdorfnak. A part mentén találtunk néhány nekünk méregdrága éttermet, de végül okosan úgy döntöttünk, hogy elindulunk egy utcán a templom felé, eltávolodva a parttól, hátha arra olcsóbb lesz. A dolog bejött, találtunk egy kifőzde-étterem féleséget, bent elindult a nagy tanakodás, hogy mit együnk, Nándi fordított a német nyelvű fali-étlapról, majd mire végre-valahára mindenki kitalálta, hogy mit szeretné, és mit nem, a pulthoz fordultunk, aminek a túloldalán egy kedves lány ránk köszönt: Sziasztok… Mi meg egyszerre nevettünk, és kerestük az állunkat, mire ő is nevetett, és elnézést kért, de ezt nem lehetett kihagyni. Így ettünk halat, hamburgert, és Cevapcicit a nap végeztével. Gábornak tévedésből kólát hoztak ki sör helyett, látnotok kellett volna az arcát, megállt benne a vér: most kólát kell innom sör helyett? Aztán persze szóltunk
a hölgynek, kicserélte a kólát Steigl-re, és visszatért a boldogság Gábor arcára. Vacsi után még kisétáltunk a kempingben a Fertő-tó partjára, és kivártunk néhány szép hullócsillagot a tiszta égbolton, ahol még a Tejút is látszott. Ja, és el ne felejtsem megnézni az 1492 – A paradicsom meghódítása című filmet! :)
Ma 85 km-t mentünk, nettó 5 óra alatt, ez kb. 17km/h-s átlag, ami jónak mondható. Szép kis nap volt, bár mindannyian jól elfáradtunk. Persze ez is benne van a történetben, amikor az ember kerékpártúrázni indul.
Reggel azzal kezdtük a napot, hogy bepótoltuk azt, ami tegnap este elmaradt: megfürödtünk a Fertő-tóban. Lementünk a partra a kempingben, és meglepetten láttuk, hogy most sem sokkal zsúfoltabb, mint este volt. Fürödni konkrétan senki nem fürdött rajtunk kívül, viszont rengetegen űzték a Kite Surf nevű sportot. Ezt már a túlpartról is láttuk tegnap, akkor nem tudtuk mire vélni az egymást kergető kis színes paplanernyőket a víz felett. Most látjuk közelről, miről is szól a történet: az emberkék lábán téglalap alakú szörfdeszka, kicsit nagyobb, mint egy snowboard deszka, de jóval kisebb egy szörfdeszkánál. A szelet viszont a szörfvitorla helyett egy néhol levegővel töltött paplanernyővel fogják be. Az egész elég viccesen néz ki, a Kite-os srácok állva hagyják a hagyományos szörfösöket, és bár csak Nándi látta, de képesek voltak 3-4 méterre is elrugaszkodni egy-egy
nagyobb hullámon. Pedig nem voltak akkora nagy hullámok… Érdekes módon ahogy beljebb mentünk a vízben, később melegebb lett. A mélysége viszont sehol sem haladta meg a másfél métert, sőt az egy métert is alig, még a bójáknál is bőven tudtunk állni a vízben.
Fürdés után lebontottuk a sátrakat, kijelentkeztünk a kempingből, majd a bejáratnál lévő kisboltban megreggeliztünk. Gábor szóviccei fájdalmasak. :) Elindultunk tovább a B10-en délnek, kikóvályogtunk Podersdorfból, és hamarosan megtaláltuk az elágazást, ahol továbbhajtottunk egyenesen bele a Fertőzugba a B20-on, egy földúton. Kisebb erdős rész után újra nyílt részeken tekertünk. Viola megetetett egy nagy csapat malacot, be voltak kerítve az állatok, de a kerítés bringaút felé eső oldalában le volt rakva egy utánfutónyi takarmányrépa. Kaptak rá az állatok, egyenesen méltatlankodtak, mikor Viola leejtett egy répát a kerítés előtt, oda ahol még nem érték el. Ezután jött a kilátó! Na nem olyan apró féle, mint tegnap, ez már 10 méternél is magasabb volt, viszont a fenti információs táblácskákat nagyon elrontották, egyrészt a térkép részük olvashatatlan volt még egy tájfutó számára is, másrészt egy táblán kétfelé jelölték az északot… Igazodj ki rajta! Persze ilyesmi lehet, hogy csak nekünk tűnik fel. Viszont az is érdekes volt, hogy a kilátó tetejébe szerelt távcsőn át nem lehetett látni a nádast. Egyszerűen eltűnt a tájból a nádas! Mi több, az egész táj eltűnt benne, semmit nem láttunk a távcsőben. Lehet, hogy pénzt kellett volna beledobni?! :) A viccet félretéve, ez a kilátó nagyon pazar volt!
A pihenő után szőlőföldek következtek, össze-vissza kanyargott köztük a kis utunk, immár újra aszfaltos. Néhány melléktavacska mellett is elhajtottunk, ilyen volt a Zicksee is amiben állítólag még fürödni is lehet, bár mi ezt nehezen tudtuk elképzelni. Közben mindenfelé lődöztek körülöttünk, nem tudom kik, és mire, és miért, de kisebb lövéseket hallottunk mindenfelől, szinte percenként. Ennél még őrültebb dolog volt az osztrákok madárijesztő módszere, valami definiálhatatlan állati műzaj szólalt fel néha a tökföldekből. Valahol Illmitz után megálltunk egy kis útszéli Radler Raststation-nél, előkerült a reggel vételezett nápolyi, szőlőfürtök alatt ihattuk meg az utolsó osztrák frissítőnket. A következő már harmadennyibe fog kerülni Magyarországon! :) Pamhagenig a főút melletti bringaúton tekerhettünk, a határátkelés után rögtön balra fordultunk Tőzeggyármajor felé. Ettől az elágazástól már csak kb. 15km-re van Kapuvár, gondoltam rakjuk meg 30-al, vagy ahogy bírjuk, Nándival elindítottunk egy vágtát… Hát, nem vagyok már a régi, vagy nem tudom, mi van velem, de nem ment a dolog. Tőzeggyármajor határában megálltunk egy kávézónál, amiről aztán kiderült, hogy zárva van, és még 15 perc, amíg kinyit. Hát ezt nem vártuk meg, inkább csak a többieket vártuk be itt, akik közben megkergettek egy nyulat, aki így majdnem egy ragadozó madár áldozata lett. Aztán még megálltunk a nagy egyenesen úton egy Dél-Hansági információs táblánál, eljött végre a derékszögű jobbra kanyar, innen már csak nyílegyenesen kell továbbhajtanunk, és Kapuváron fogunk kilyukadni. Hát nem volt olyan egyszerű ez az egyenes, mindenki meg volt már makkanva a hőségtől és a fáradtságtól, de azért valahogy csak odaértünk Kapuvárra. Együtt minden szenvedés könnyebb, valahogy elviseltük, végignevettük az utat.
Kapuváron egyenest a vasúti pályaudvarra hajtottunk, itt már hagyott némi kívánni valót maga után a kerékpárút… A vonatindulásig volt még egy óránk, visszagurultunk egy fagyizóig, a gombóc 100 Forint volt, a fél literes ásványvíz 70 Forint! :) Ettünk gombócot is. A vonatút főképp alvással telt, illetve próbáltam túlélni az allergiámat, vagy nem is tudom, miért volt az az iszonyatos orrfolyás, ami végig kínzott a túrán. Persze mindezek ellenére fantasztikus kis hétvége volt, a péntek este egy külön élmény volt, a Fertő-tó kerülés pedig nem okozott csalódást, gyönyörű volt az út, a magyar szakasz sem volt csúnya, de különösen az osztrák oldalon a jól kiépített részek nyújtottak nagy élményt.
A vonatról Kelenföldön leszállva rögtön egy kollégámhoz hajtottam, ahol beültem egy céges autóba, és elhajtottam a cégig, felvettem a céges laptopot, és kezdődött az egész elölről, beálltam tovább hajtani a mókuskereket, tolni azt a bizonyos szekeret. Pont ahol abbahagytam péntek délután, mikor felpattantam a bringámra, felvettem a bukósisakomat, és kitekertem a Keletibe, ahol vártak a barátaim, az út, a hétvége, az én hétvégém, a mi hétvégénk.

Szólj hozzá!

Címkék: ausztria kerékpár élménybeszámoló kerékpártúra fertő tó

A bejegyzés trackback címe:

https://outdoor.blog.hu/api/trackback/id/tr30656323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása