Outdoor blog

Az Outdoor blog a természetben űzhető sportokról szól, kezdve a túrázástól egészen az extrém sportokig. Élménybeszámolók, programajánlatok, tanácsok...

Friss topikok

Írj te is az Outdoor blogra

Ha szeretnéd bemutatni kedvenc sportágadat, vagy élményeidet kívánod megosztani másokkal, esetleg egy közelgő outdoor programra akarod felhívni a figyelmet, akkor csak küld el azt az outdoorsportok@gmail.com e-mail címre és feltesszük a blogra.

HTML

Téli túra a Zemplénben

2008.03.06. 20:20 Arpesz

Február elején a Zemplénben tettünk látogatást, túraszervezőnk ismét Ákos volt, aki az előző nagysikerű erdélyi kirándulást is összehozta. És mivel Ákos már egy ideje tapossa az Országos Kéktúra útvonalát - mint ahogy már annyiszor tette -, elhívott minket is, járjuk végig együtt a Zemplént a kéken. Így jött össze a kollégákból, barátokból, párokból álló csapat: Ákos, FeZo, Viki és Elek, Orsi és Krisz, Zsófi és Pöti, Bander, Karesz, és végül Viola és én. :)
 A csapat egy része már pénteken este levonatozott munka után Sátoraljaújhelyre. Délelőtt még izgultunk a vasutassztrájk miatt, de aztán valamikor ebéd környékén jött a hír, hogy újra járnak a vonatok. Így sikeresen megérkeztünk Sátoraljaújhelyre egy szerencsés szerencsi átszállás után. Innen már csak egy kb. órás buszozás várt ránk, és máris Hollóházán találtuk magunkat a Holló Panzióban, ami a ma esti szállásunk.


1. nap: Hollóháza - László tanya - Nagy-Milic - Füzér. ~ 15km


Reggel csatlakozott hozzánk a banda maradék része, és nekivágtunk a hegyeknek. Elsőnek lesétáltunk a falu aljában, ahol megcsodáltuk a kéktúra keleti végébe állított emlékművet. Innen 1128,2km-t, és 30550m szintemelkedést kéne végigjárnunk, ha meg sem állnánk Irott-kőig. De szép is lenne. :) Sajnos most idő híján csak Boldogkőváraljáig szándékozunk menni az elkövetkezendő 5 napban. Persze nem így, hogy mindjárt eltévedünk, mert alig sétálunk néhány kilométert, máris elveszítjük a szeretett kék jelzésünket. Térkép, tájoló elővesz, néz, gondolkodik, és mindjárt feltűnik a távolban egy jellegzetes nyereg, ami a térképen is ott van, arra kell mennünk, arra lesz a kék. És tényleg! Épp csak pár száz méterre hagytuk el, az önfeledt beszélgetésben nem vettük észre a csapást a hóban. Merthogy havunk van, igaz nem sok, 5-10cm, de ennyi talán elég is a fehér tájhoz, és a kényelmes túrázáshoz. A Bodó-réten beülünk egy kis vendéglőbe sörözni, forralt borozni, túrós-szilvalekváros derelyét enni, de nem ám akármilyet, házi tésztából, és házi lekvárból készültet! Jó egy órát eltöltöttünk a fűtött kis helységben, mire rávettük magunkat továbbindulásra. Az út hamarosan elkezdett felkapaszkodni a meredekebb hegyoldalakba, ez már talán a Milic lesz! :) Újabb szórakozást találunk magunknak az útra: hógolyókat gyúrunk, és legurítjuk őket a hegyoldalon. Bander előreszalad, mire utolérjük, egy derékmagasságú hógörgeteggel vár minket az út közepén. Pötivel lelökik az útról, nagy robajjal gurul lefelé a havas lejtőn a fák között, de még sikerül a saját súlya alatt összeroppantani magát, mielőtt végleg szétrobbanna az egyik fa törzsének ütközve. Áhh, buták ezek a hógolyók! A Nagy-Milicre felérve köd fogad minket, sajnos a kilátásból most kimaradunk, de azért szép az élet itt 893m-en az országhatáron hóban, ködben, és fagyban. Bandert nem lehet lelőni, olyan mint egy kisgyerek, folyamatosan sorozza a népet a hógolyókkal, a lányok nem túlságosan örülnek ennek. Persze mindenkinek a pasija a hibás, aki megpróbált elbújni a párja mögé Bander hógolyói elől. :) A csúcs után letérünk egy kicsit a kékről, hogy a határon - a gerincen - továbbhaladva, kimásszunk egy kilátópontra, ahol a ködön kívül ugyan más kilátás nem nagyon várt minket. De azért mi kimásztunk, hátha… Ezután a kéktúra állítólag egyik legmeredekebb része következett lefelé, ami tényleg igaz lehet, mert eléggé megkínlódtunk vele. A közepe táján sikerült egy helyen kimásznom egy a fák lombjai fölé nyúló párkányra, ahonnan pazar panoráma tárult elém. Ennél persze sokkal szebb lehetne még, ha sütne a nap, és kristálytiszta kék egünk lenne, de ettől most nagyon messze van az időjárásunk, úgyhogy nem is merek ilyenekre gondolni. Lejjebb érve végre lankásabb lesz a terep, a völgy aljában ott vár ránk a csataréti kisház, aminek a tornácán megpihenünk pár percre. Előkerülnek a csokik, és a szendvicsek, na meg néhány doboz sör is. :) Innen végképp könnyű terep következik, kényelmes utón tudunk haladni, ki-ki a maga tempójában. Szét is válik a csapat, kisebb csoportokban beszélgetve haladunk tovább. A Füzéri várhoz már sötétedés környékén érünk oda, van aki nem is mászik fel már a várhoz. Amikor odaérünk, épp az orrunk előtt zárja be a bácsi a kaput. Pech… Még jó, hogy már voltam itt, különben nagyon sajnálnám. De várjunk csak, hisz a bácsi éppen nyitja a kaput…? Ja, hogy csak Bandert engedi ki, aki bennragadt? Barátunk előreszaladt, így még be tudott jutni a várba zárás előtt. De így majdnem a Füzéri várban töltötte az éjszakáját, épp csak azért jött vissza a bácsink, hogy kiengedje őt.
Lent a faluban megkeressük a szállásunkat, a Korona vendégházat. Itt kiteregetjük a vizes ruháinkat, lezuhanyozunk, és megvacsorázunk. Pörköltet kapunk nokedlivel, az ára 1100 Forint, a szállásé pedig 2000. Kicsit borsos, de ezt találtuk. Májustól állítólag elfogadnak üdülési csekket is, úgy már mindjárt barátságosak ezek az árak. Már épp lefekvéshez készülődök, amikor hallom, hogy odakint valami dallam szól. Banderék érkeztek vissza a kocsmából, és ez az őrült szórakozik már megint a telefonjával? Nem! A templomtorony üti – vagyis játssza az este 9-et pont velünk szembe! Wow! Ilyet se láttunk, vagyis hallottunk még.


2. nap: Füzér - Bózsva - Kishuta - Nagyhuta - Vágáshuta. ~ 22 km


Reggel napsütésre ébredünk, aminek mindenki nagyon örül a tegnapi borús idő után. Vidáman kerekedünk hát fel a mai utunknak, egyesek kicsit fáradtan, és csüggedtebben, mint tegnap, de többek között azért is szép a túrázás, mert elfáradt benne az ember, és megküzd minden kilométerért - saját magával. Egy kisebb patakátkelés után hatalmas mező oldalában battyogunk, a szikrázó napsütésben mindenki jókedvűen beszélget 2-4 fős csoportokban, a fotográfusok - köztük én is - alig győzik fényképezni a mezőn sétáló társaságot a háttérben a Füzéri várral. Ahogy elhagyjuk Füzérkomlóst, még mindég ott figyel a vár a horizonton, csak nem akar lekopni onnan. Na majd meglássuk! Innen a régi Füzérkomlós-Sárospatak kisvasút nyomvonalán haladunk a kék mentén. Komlós után még egy mozdonyfordítónak is látjuk a romjait. Ha még járna ez a kisvasút, a fáradtabbak felszállhatnának rá Kisbózsváig. Ahol is letérünk a nyomvonalról, és egy kis dombot keresztezünk az országút mentén. Hát a dombtetőről mit látunk? A Füzéri várat! Há’ szen még mindég ott figyel a távolban! Az országúton bácsika sétál velünk szembe, Adjonisten, tud-e valami kocsmát, ami nyitva van ilyenkor vasárnap délben? Kapunk tőle pár tippet, de a faluba érve hiába csengetünk be a sógorékhoz, csak egy fiatal srác néz ki boxeralsóban, valószínű éppen zavarunk, neki is akad éppen jobb dolga, minthogy kinyissa a kocsmát nekünk. Azért leülünk a templom mellett egy pados részen, és megesszük, amink van, halkonzerv, instant tea, nápolyi, és persze az örök sláger májkrémes kenyér sem maradhat el. Bózsváról kifelé menet még felmászunk a „Bózsvai sziklára”, ahonnan ismét gyönyörűen ellátni Észak felé, és nem hiszitek el, de még mindig ott van a Füzéri vár!
De már nem sokáig mert egy kis völgyben átváltunk a Szuha-völgyébe ami már Kishutára vezet minket. Ezen a szakaszon kicsit újra sikerült elkavarnunk, egy pár száz méter erejéig letértünk a kékről, amit igazán nem bánt meg senki, mert gyönyörű napsütötte erdőrészen vágtunk át. Mire Kishutára értünk, már igen vidám volt a hangulat, nem csoda, hogy mindenki egyetértett abban, hogy rövid pihenőt tartunk a helyi kocsmában. Ami aztán nem is lett olyan rövid, miután megtaláltuk a csocsóasztalt. Volt, aki az utóbbi helyett a kinti napozást választotta egy üveg sör mellett. Apropó, tudtátok, hogy a sör barnít? Bizony! Különösképpen, ha az ember a napon issza! ;)
Kishuta után néhány kilométer országúton caplatás következett Nagyhutáig, ahol megálltunk egy telefonálás erejéig egy telefonfülkénél. Merthogy térerő az itten már nincsen! Aminek lehet persze örülni is, de mi most a szállásunkra szerettünk volna odaszólni, ami Vágáshután van, és ahová nemsokára megérkezünk. De előtte még egy nyerget át kell váltanunk, hogy leérjünk az országútra, ami aztán Vágáshutáig vezet minket. A szállást hamar sikerül megtalálnunk, a házinénink már ott vár minket. Ez a ház most jóval olcsóbb, 800 Forint / fő / éjj, persze ennek megfelelően puritánabb is. Jól felszerelt konyha, vaskályhák, ágyak, zuhanyzó, WC van, ennyi épp elég. Ráadásul közvetlenül a kocsmába integrált kisbolt mellett van. :) Csak épp a kocsmáros elugrott valahová, de ne izguljunk, meg fogjuk hallani, amikor megérkezik a motorjával. Ez rendben is van, de kivárni, azt nem tudjuk! :) Krisz és Orsi visszabuszoznak Hollóházára, az autót ugyanis otthagyták tegnap reggel. Ők ketten, Zsófi, Pöti, és Viola csak erre a két napra neveztek be, munka, és iskola is van sajnos a világon. Persze nem nekünk, akik szabit vettek ki, és maradnak még. :) Kriszéket megkérjük, hogy ugyan hozzanak nekünk már egy tálca sört, ha már arra járnak, és ők így is tesznek, aminek mi nagyon tudunk örülni. Levest készítünk, instantat, de legalább sokat. Aztán a sörök is megérkeznek, velük együtt a búcsú is. 31-en maradtunk. Viki, Elek, Karesz, Bander, Ákos, FeZo, én, és a tálca sör. Ez a szám a szomjunkkal együtt hamar egyjegyűvé csökken, a nagy sztorizgatások után lassan nyugovóra térünk, holnap újabb kilométerek várnak ránk.


3. nap: Vágáshuta - Bányi nyereg - Cirkáló tanya - Makkoshotyka. ~ 23km


De napsütés sajnos már nem, hétfőn újra borús az időnk, lóg a lába az esőnek is. Bevásárlunk a szomszédban, a kocsmából egy kisajtón át kell hátramenni a közértbe. A kocsma tetszetős, igazán visszaérkezhetett volna előbb a kocsmáros, ő se bánta volna meg, és mi sem. A kocsma szépen, otthonosan díszített, de egyébként nem áll másból, mint egy nagy sarok-kanapéból, egy bárpultból, és egy tévéből.
Jó tempóban kapaszkodunk felfelé a faluból egy völgyben, ami egy nyeregben végződik, itt találkozik a piros a kék jelzéssel. És itt válunk szét Elekéktől, ők eléggé túlpakolták magukat csomagokkal, így nem is csoda, hogy elfáradtak a harmadik napra. Úgy döntenek, hogy levágják ezt a szakaszt, a piroson rövidebb az út Makkoshotyka felé. Mi továbbbattyogunk Kelet felé a kéken, gyönyörű erdőségeken keresztül ereszkedünk lefelé a Rudabányácskára vezető országúthoz. Még egy hatalmas hangyabojt is találunk az út szélén, bár a hangyák valószínűleg téli álmot alszanak valahol. Mielőtt elérnénk az országutat, és a következő bélyegzőhelyet, még egy nagyon durván saras autójárta úton kell leereszkednünk. Eléggé meggyűlik a bajunk a sárral, főképp Bandernak a sportcipőben. Lent az országút szélén pihenőt tartunk, a füzetesek bélyegeznek a füzetükbe, és mindenki eszik néhány falatot. Ilyenkor jól jön a reggel előre elkészített szendvics. Na meg a csokis Győri Édes… Egy keveset az országút mentén haladunk felfelé egy kanyargós völgyben, majd újra a hegyoldalban találjuk magunkat, szőlőföldek tetején haladunk el az erdőszélen. Egy szép kis házikóra leszünk figyelmesek, kerítésén egy állatnak a felső állkapcsa pihen. Érdekes látvány. Néhány horhoson átkelve, kicsivel később a ház gazdájával is találkozunk az erdőben amint fát gyűjt. Barátságos fickó, pár percet beszélgetünk vele, aztán uzsgyi tovább, utol ne érjenek a többiek. :) Mert ekkor már Banderrel ketten elszakadva a többiek előbb haladtunk valamivel. Következett a Rákóczi-fa, egy feltehetőleg nagyon öreg, és nagyon rozoga hatalmas vén tölgyfa, még némi betonnal is meg van erősítve a törzsénél, hogy tovább bírja az időket. Legalábbis gondolom, hogy ezért.
Itt eszünkbe jut, hogy van nálunk még egy-egy sör, hát megbontjuk őket, és kortyolgatás mellett, beszélgetve folytatjuk az utat. Immár lefelé, mert mióta újra találkoztunk a pirossal (sajnos Elekékkel nem), és átbuktunk egy alig észrevehető nyergen, ismét lefelé tart az utunk. A Rókás-forrást elhagyva hamar a Cirkáló tanyánál találjuk magunkat, ahol néhány barátságos eb őrzi a pecsételő helyet. Innen már nem sok jóban volt részünk a mai napon, már ami a túrát illeti. Szántóföld szélén vitt az út, de ez a szántó olyan undorítóan sáros volt, hogy nagyon nem szerettük. Aztán végül csak leértünk valahogy Makkoshotykára, ahol ismét volt térerő, és így fel tudtam hívni a száraz és meleg, de sajnos dohányfüstös kocsmából Eleket, aki közben már háromszor kereset. Kiderült, hogy 3 házra van a kocsmától a házunk. A házinénink túlontúl kedves, Vilma néni, aki töltött káposztával vár minket, de valami fejedelmivel! Komolyan, a néni nagyon kedves volt, a ház szuper volt, meg az egész ellátás… Mindez talán 1500 Forinttért, a vacsora talán 800-ért, vagy 500-ért, már nem is tudom. De egy ezrest is megért volna az a töltött káposzta… Fürdés után még egy kicsit átnéztünk a kocsmába sörözni, dumálni, aztán örömmel vetettem bele magam a friss ágyneműbe, egy percig sem tartott elaludni.


4. nap: Makkoshotyka - Istvánkúti eh - Eszkála eh - Regéc. ~ 25km


Reggel Vilma nénink még megmutatta a két gyönyörű szép - birodalmi lépegető - kakasát, majd egy gyors vásárlás után továbbálltunk Makkoshotykáról. Gyorsan vettük fel a szintet, egy-két nyiladékot kereszteztünk a szép - de most nagyon nedves - erdőben és máris a Cifra-kútnál ültünk egy padon, és egy sárgafoltos szalamandra társaságában tízóraiztunk. A gerincre felérve hosszan haladtunk végig a Zsidó-réten, ahol Elekék letértek balra a Huták felé, elég volt Nekik a megpróbáltatásból, Viki is fáradt, Elek is elgyötört, letérnek a völgybe, levágnak, majd találkozunk! Így hát 5 főre csökken a társaságunk, folytatjuk az utunk végig a Kecske-háton az Eszkála-tetőig, pontosabban csak ennek a sziklás dombnak az aljáig. Fel nem mentünk rá, csupán megpihentünk az oldalában egy percre, egy falat csokira, és egy korty vízre, épp amerre az utunk vitt. Egy nyiladékon a távolban Karesz ez őzet lát átrohanni, teljesen izgatott lesz, és fényképezőgéppel a kezében várja a következőt, persze hiába. Kicsivel később megérkezünk az Eszkála vadászházhoz is, itt egy bélyegzőhely vár ránk, és újabb pihenő, májkrémes kenyér, csoki, és keksz, tea. Ezután valamivel barátságosabb terep és időjárás vár ránk, úgy tűnik, az eső alábbhagyott, és szépen haladunk. Bander csak egy kisebb táskát cipel, könnyedén tud futni is vele, a Cselliszka-rétnél szétválik tőlünk, és kifut a Kerek-kő nevű csúcsra, vagy inkább kilátóhelyre, ahonnan állítólag remek kilátás nyílt Észak felé a Zemplénre. Mi sem panaszkodhatunk, gyönyörű erdős részeken sétálunk, Karesszal nem győzünk eleget fényképezni. Aztán mire újra becsatlakozik a kék háromszög az utunkba, Bander már ott vár ránk.
A Mlaka rétnél táskát cserélünk, így már rögtön értem, miért volt ilyen fürge a barátom. Pehelykönnyű a táskája, legalábbis az enyémhez képest egész biztos. Újra szétválunk, de ezuttal már ketten válunk ki a csapatból, hogy kb. 1 km és 100m szint kitérővel meghódítsuk a Sólyom-bérc nevű, 564m magas csúcsot. Lehet, hogy most az a táska könnyebb, amit én cipelek, de Bander valahogy az én táskámmal is fürgébb. Hamar fent vagyunk a sziklás kilátóhelyen, ahonnan kilátni ugyan nem sokat látunk ki, de a visszafelé utat a gerincen tesszük meg, ez a rész viszont már annál inkább tetszett. A gerincet, igaz, csak a fák lombjai alatt, de kisebb sziklák csipkézték. Ezek, és az erdő, a minderre ráterülő sejtelmes köd nagyon megfogtak, valami sajátos hangulata volt az egésznek. Tudtam, hogy a képek nem fogják visszaadni, de azért mégis megpróbáltam megmenteni egy kicsit ebből az érzésből. Később aztán a sziklák elmaradtak, a terep is kilaposodott, éppen hogy csak érezni lehetett a gerincet már, mikor újra kiértünk az útra, amin a kék vitt. Alig pár száz métert sétáltunk, mikor a nyírfák között egy faházra lettünk figyelmesek. Ez a híres Nyírjes nevezetű hely. Hát mit írjak róla… Méltán nevezetes: a kis ház a nyírfák között még most télen is nem akármilyen látvány. Utólag jutott eszembe, hogy vissza kéne menni nyáron is a Zemplénbe, sátrat verni, mondjuk ezen a helyen, fent lenni, mindentől távol, és csak élni, lenni itt fent a Zemplén szívében, kisebb csillagtúrákat tenni erről a csodás helyről, este bográcsozni, és nagyokat beszélgetni a tűznél, elfelejteni mindent, mindent, ami odalent van, és csak a természetben lenni. Most azonban még tél van, és előttünk az út, kétségtelenül túránk legszebb szakasza, ami a mai napra még nem ért véget.
Kicsivel odébb a barátaink és egy újabb ház fogad: az Istvánkúti vadászháznál várnak ránk a többiek. Rövid frissítést tartunk, majd irány tovább. Ezúttal Karesszal lépünk meg a Bandától, jó tempóban haladunk felfelé egy kezdetben igen meredek kaptatón. Itt egy rövid részen az úton folyt egy patakocska a jég alatt. Szép látvány, és persze csúszós! Később persze újra egy lankás makadámúton találtuk magunkat, egy helyen egész szépen ki lehetett látni a völgy felé. Ami persze ködbe bújt, de a túloldalt a gerinc felett nagyon sárgállottak a felhők, lassan elbúcsúzunk a mai napunktól is. Előtte azonban még jó lenne felérni a Nagy-Péter-mennykő nevezetű 709m magas csúcsra. Erről is sok jót hallottunk már és talán egy kilométer kitérő ez is. Épp már leágaznánk a kékről a csúcs felé, mikor Bander robog el mellettünk, már vártam, mikor ér utol minket. Épp jókor, mert így látjuk, hogy merre megy tovább, le tudunk vágni pár száz métert az elágazás előtt. Elhagyunk egy mezőt, és egy köves úton botozunk felfelé nagy vidáman Karesszal, rohanva, mint valami őrültek. Mert tudjuk, hogy fent leszünk, ott ahonnan már nincs több felfelé, és ahonnan pazar kilátás fog elénk tárulni. Ez a rész nagyon megmaradt, ahogyan sietünk felfelé ketten, szinte már rohanva, zihálva, mégis nagyon boldogan. A csúcsnál egy fára fel van festve fehéren, hogy Nagy-Péter cs., és Bander már ott ül a sziklákon. Lent a sziklák alatt az erdőben hófoltokat látni, a völgyeket már fehér dunna takarja, a szemközti gerinc még egész jól kivehető, a távolban még egy csúcs is egész szépen látszik, de utána már csak a szürkeség. Készítünk egy csoportképet, majd szedelődzködünk, és indulunk is gyorsan, Karesz még feltétlenül meg akarja látogatni a közelben található Pengő-kő nevű helyet, ami nem más, mint egy nagy sziklatorony egy hegyoldalban, aminek ki lehet mászni a tetejére. Épp mikor elindulunk a Nagy-Péterről, jön szembe Ákos és FeZo, a táskáikat lent hagyták a kereszteződésben.
A Pengő-kőt könnyen megtaláljuk, a hegy felöli oldalán könnyedén felkapaszkodunk a tetejére, Karesz még a legtetejét képező 2-3 méter magas sziklára is felmászik. Közben a többiek fejlámpáit látjuk közeledni az út felől, intünk nekik, hogy erre vagyunk. Újra összeverődik a kis csapatunk a Pengő-kő tetején, megvitatjuk, hogy merre tovább, mindannyian fejlámpát húznunk a fejünkre, és nekivágunk az utolsó szakasznak. Rögtön irányba megyünk csak úgy az erdőn át, ráadásul már éjszaka. Merész ötlet, de sebaj, hátha sikerül jól eltévednünk, és még emlékezetesebbé tennünk ezt a túránkat is. Hát nem sikerült! Pontosabban kicsit igen, de nem igazán. Csak a kékről tértünk le pár kilométert, és persze véletlenül. Rossz utat választottunk egy kereszteződésben, és persze utána ismét önfeledt menetelésbe, és beszélgetésbe kezdtünk, mit sem figyelve arra, hogy rég nem láttunk kék jelzést, és hogy a völgynek a rossz oldalán kajtatunk. :) Persze akad egy-két tájfutó a társaságban, rövid térképezés után hamar kifundáltuk, hol is lehetünk valójában, és valamivel biztosabban mentünk tovább a jónak vélt irányba, mondván, hogy talán ezzel még jól is jártunk, hisz valamivel rövidebbnek tűnik erre. És tényleg, ezúttal nem jártunk pórul, egy rétre kiérve újra megpillantunk egy kék jelzést, helyben vagyunk. Innen már talán egy kilométerre sincs Regéc, a mai végállomásunk. Közben megtudjuk, hogy Elekékkel már nem fogunk találkozni, valahogy Debrecenig keveredtek, ahonnan holnap haza tudnak utazni Budapestre. A réten megálltunk pár percre, lekapcsoltuk a lámpáinkat, és csak néztük az eget. Nekem már évek óta rossz volt a szemem, de csak pár hete csináltattam szemüveget, és most felvettem. Távolra látok rosszul. Hát ennyi csillagot, és ilyen élesen még sohasem láttam, mint most. Csodálatos volt, legszívesebben elnéztem volna egy órán át is.
Regécre beérve megkerestük a címünket, ahol házinénink már régen várt ránk, átkísért minket pár házzal odébb, ahol felsétáltunk egy udvar tetejébe egy csudaszép házhoz. Kivülről se volt semmi, de belülről aztán egészen pazar volt! Cserépkályhák mindenütt, okosan mindegyik két helységet fűt egyszerre, mert a falban vannak benne. Én rögtön a fürdést választom, a többiek elmennek információt gyűjteni a vasutassztrájkról - ami sajnos ismét beindult -, és a Budapestre való hazajutás alternatíváiról. Egészen a polgármesterig, és a Polgármesteri Hivatalig jutottak, ahol egész egyszerűen - és ingyen - az internet elé engedték őket, ahol sajnos minden rosszra fény derült: a vonatok még mindig nem járnak, talán holnap déltől lesz változás, de nem tudni előre, mi, így a zsákbamacskára nem bízhatjuk magunkat, el kell indulnunk reggel hazafelé. Ami azt jelenti, hogy ugrott az utolsó, Regéc - Boldogkőváralja szakasz. A bajt tetézi, hogy csak hajnali 6:10-kor, és ugyanekkor este vannak buszok Regécről. Szóval még hajnalban is kell kelnünk. Hát ezen az estén egyikünk sem kedvelte a MÁV-ot túlságosan. Rajtam úrrá lett a konyhatündér szerep, míg a többiek odavoltak, kifőztem a reggel vásárolt tésztalevesemet, majd a közösbe dobott 3 db. különböző ízesítésű instant tésztát is elkészítettem, sőt még két adag tea is elkészült, miután sikerült kristálycukrot találnunk. A mosogatást már valaki más végezte el, én kidőltem, és ágynak estem. Egy perc se kellett volna az álomig, de Karesz és Bander gyorsabbak voltak ennél a percnél, én pedig jól meg lettem pokrócozva. Reggel aztán Bander lett az áldozat, Karesszal gyorsabbak voltunk az ébredéssel. És hogy mi az a pokrócozás?! Ne gondoljon senki semmi rosszra, csupán annyi az egész, hogy egyszer csak azt veszed észre, hogy egy nagy pokróc terül rád, jobb esetben egy ágyon, rosszabb esetben a földön végzed, és a barátaid addig püfölnek és ugrálnak rajtad a pokróc túloldalán, amíg ki nem fullad mindenki a nevetéstől. :)
Hajnalban villámgyorsan összepakoltunk, és máris kint voltunk egy sötét buszmegállóban. Nemsokára jött a busz, és máris egy sötét buszon találtuk magunkat félálomban. Amiről egy elágazásban leszálltunk, és néhány sötét alak társaságában vártunk egy buszra ezen a sötét hajnalon. De ez a busz már nem volt olyan sötét, ellenben dugig volt tömve! Munkába, és iskolába utazókkal. Inkább nem részletezem, nem tartozik a túra pozitív élményei közé. Miskolcon megtudtuk, hogy még mindig nem járnak vonatok, de indulnak mentesítő buszjáratok, a legközelebbi kilenckor. Remek, addig bevásárolunk egy közeli pékségben, megreggelizünk, majd beállunk a speciális kör alakú sorba, ami a buszra vár. Remélem egyszer minket magyarokat is utolér a nyugati sorkultúra, ahol a sor nem körcentrikus, és a közepe felé egyre tömöttebb, hanem egyszerűen lineáris, van vége, és eleje, és közben sorban állnak az emberek, egyik a másik mögött, amilyennek egy sornak lennie kell elméletben. Na mindegy, az ember nagy tömegben buta, ezt a tényt el kell fogadni. És be kell állni a félkör alakú „sorba” ami a busz ajtaja felé tömörül. Sőt, még szinte tolakodnom is kell, hogy le ne maradjak arról a buszról, amire a barátaim elöl már megvették a jegyemet, és aminek a csomagterében már bent van a cókmókom. Végül talán utolsónak, de sikerül felszállnom. Kár, hogy ezzel kell zárnom a történetem, szebb lett volna Boldogkőváraljával, de ez most így alakult. Összességében még mindig elmondható, hogy ismét remek kalandban volt részünk, rengeteget túráztunk szebbnél-szebb tájakon, az időjárás csak egy napra volt kegyes hozzánk, de így az a nap annál szebb volt. A Zemplénről nem tudok szavakban nyilatkozni, még így télen is eszméletlen szép volt. Menjen el mindenki, és tapasztalja meg maga! Kéjenceknek ajánlott a Tavasz, a Nyár, de nagypapám szerint Ősszel a legszebb! ;)

Összesen: ~ 85km :)

1 komment

Címkék: túra élménybeszámoló zemplén kéktúra

A bejegyzés trackback címe:

https://outdoor.blog.hu/api/trackback/id/tr97362693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2008.03.07. 15:48:56

mi most kezdtük el az OKT-t. ezt a zempléni részt nyárra terveztük be. jó volt elolvasni, h kábé mire számíthatunk.

ez a bodó-réti házi derelye különösen felkeltette a kíváncsiságomat :)) meg a tőtött káposztás néni :)
süti beállítások módosítása