Reggel felébredtem valamivel 7 után. Kikászálódtam a sátorból, kint még hűvös volt. A nap ugyan felkelt már a hegyek mögül, de hamar el is tűnt a felhők mögött, így aggódtam, hogy mi lesz a nedves sátorral. Kipakoltam a bringákat az előtérből, és készítettem pár fényképet a tóról. Aztán Bander is felkelt nagy nehezen, és főztünk egy teát, amit aztán kettéöntöttünk. Összerámoltuk a sátrat (nedves maradt), és feltoltuk a bringákat a tó mögött murvás útra. Pontosabban csak én, mert Bander tekert. Innen fentről már sokkal jobb képeket lehet csinálni a tóról, készítek is egy panorámát.

Irdning végén találunk egy SPAR-t, jól bevásárolunk, 20 eurót költünk. Bander hozott egy kis grill-lapot, és az a merész ötlete támadt, hogy vegyünk húst is, és süssük meg! Ez az ötlet aztán baromira jól sült el. Pontosabban megsült, és pulykahús volt, és egy-egy Edelweiss szűretlen búzasör mellett, grillfűszerezve olyan jóízűen elfogyasztottuk a SPAR parkolójában kenyérrel és Brie sajttal, hogy utána úgy éreztem, jöhet akármilyen hágó, én feltekerek rajta.

Jött is! A Grimming nevű hegy oldalában kapaszkodtunk Bad Aussee felé egy külön kis erdei úton az autóforgalomtól távol. Jött nagy felfelé, szentségeltem is nagyon, hogy miért nem a rendes úton mentünk, de aztán azon kaptam magam, hogy itt még a meredek felfelét is élvezem. Nagyon jó volt egy olyan úton tekerni ebben a gyönyörű fenyőerdőben, ahol rajtunk kívül csak más bringások voltak. Balra meredek hegyoldal fenyvessel, jobbra lent patak, a völgy túloldalán pedig ott a főút. Ugyanolyan magasan, mint mi. Szóval nagyon jó vétel volt erre jönni. Még jó, hogy vesztettem a kő-papír-ollóban, így nem a főúton mentünk. Kisebb kavargások után visszatér az utunk a főútra. Mitterndorfot íveljük balról. Szívesen laknék itt, elképesztő a táj, és a városka jellege. Egy benzinkútnál szusszanunk egyet, könnyítünk magunon. Innen nagy zúzás következett lefelé Bad Aussee-ig, aminek a végén rögtön le is kanyarodtunk a város elején a Hallstat felé vezető útra. Itt egy durva, de legalább rövid emelkedő jött, aztán gyönyörű lankás, immár szélesebb út, szép fenyőerdőben, háttérrel pedig egy havas hegyoldal szolgált. Ugyan volt egy-két busz is, de összességében elmondható, hogy a legtöbben bringások voltak ezen az úton.

És végre láttunk komolyabb túrázókat is, egy pár tekert velünk szemben megpakolt bringákkal, ők rögtön vissza is mosolyogtak - intettek - csengettek a dudálásomra, nem úgy, mint egy-két bamba, aki csak úgy megy maga elé. Mondjuk az cifra lehetett, ahogy feljöttek a cókmókkal a 23%-os emelkedőn, ami nekünk most hál’ isten lejtő. És tényleg durván meredek, csak úgy kapaszkodok a fékekbe.

Lent megint mesébe illő táj és házak fogadnak minket Obertraunban, visszanézve nem is értjük, hol jött le az út a meredek, sziklás hegyoldalban. És végül a Hallstatter See is elénk tárul. Elképesztő! Meg is állunk az első „strandnál”. Panorámaképek készülnek, nem bírok betelni a tájjal. Bemegyek bokáig a vízbe, de tovább nem, mert nagyon hideg. Bandert majdnem megharapja egy hattyú, aki az előbb szállt ide elénk a vízre, pont mint a KLM reklámban. Bander magyarázza, hogy miért is marad fent a hattyú a vízen, de nem tud meggyőzni, hogy csak a faggyú mirigyei miatt. Szerintem azért is, mert alapvetően könnyebb, mint a víz. Ha én bekenem a bakancsomat valamilyen víztaszító anyaggal kívül-belül, akkor is elsüllyed, ha bevágom a vízbe, bármennyire is taszítja a vizet a felülete. Persze tudhatnám már rögtön, hogy megint csak hülyéskedik az útitársam. A fűből csodáljuk a tavat, eszünk és pihenünk, nevetünk a hattyú népszerűségén, két-három nagykamerás turista nem győzi elég szögből lefényképezni a kajára vágyó állatot. Begurulunk Hallstattra, Bander beugrik egy boltba két sörért, Zipfert kapunk, kiülünk egy padra a tóparton, és élvezzük az életet. A látvány több, mint pazar, előttünk a tó, rajta kacsák, hattyúk, csónakázók, az égen sportrepülő, a hegyoldal aljában Hallstatt, jobbra pedig havas hegyek, talán az egyik a Dachstein. Mögöttünk az alagút bejárata, amin keresztül kikerüli az átmenő autóforgalom a városkát. Bander visszaváltja az üveget, mikor jön ki, hallom, hogy magyarokkal beszélget. Buszos, félpanziós túrán van itt a házaspár, beszélgetünk velük kicsit, a végén még két palack ásványvizet is kapunk Tőlük, látták, hogy épp teljesen ki voltunk fogyva a vízből. Remek, most már ezzel sincs gondunk, köszönjük!

Elindulunk, áthajtunk Hallstatton, tényleg szép kis falu a tó és a hegy között, tele is van turistákkal rendesen, ahogy kell. Bander mögött hajtok, ahogy elgurul két nő mellett, azok utána kiáltanak, hogy hajrá! Észrevették a Hungary-s melegítőt rajta, vidáman köszönök, és dudálok nekik. Hallstattból kiérve megint találkozunk egy magyarral, egy srác teker kifelé a faluból utcai ruhában egy montival. Kicsit dumálunk vele, ő is ámul a kilátáson, Bad Ischl-ben van a szállása, most teker vissza oda. Hamar lehagyjuk, de mielőtt még eltűnne mögöttünk, intünk neki köszönésképpen.

Jön is az elágazás balra Gosau felé. A térkép szerint ebben a szakaszban lesz egy 25%-os emelkedő, amire már nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon meg tudjuk-e tekerni. Ám az csak a végén lesz, most még csak lájtosabb a felfelé, bár legtöbbször itt is le kell váltani elöl legkönnyebbe, de azért viszonylag könnyen megterekhető minden. Gosaunál kilaposodik a terep, balra eszméletlen magas, meredek, csipkézet tetejű gerinc, megint csak pislogni tudok rá, és persze fényképezni. Aztán jön a várva várt durva emelkedő. Már hajtok is előre az elején, hogy lefényképezzem a 25%-ot jelző táblát. Ami valójában nem 25%, csak 13%, és így már nem is olyan izgalmas. Akkor már inkább Bandert örökítem meg a háttérben a hegyekkel. Az emelkedő jó hosszú volt, de különösebb szenvedés nélkül sikerült megtekerni, a forgalom se volt nagyon gáz, mert a nagyrészén volt kapaszkodósávunk. A végén még Bandert is utolértem. Aki egy irtó szerencsés fickó volt ezen a felfelén. Talált ugyanis az út szélén egy telefonakkumulátort. De nem ám akármilyet, hanem pont olyat, amilyen az ő telefonjába is való, ráadásul még csak nem is utángyártottat, hanem gyárit. Ennek, ha működik még, ő pont nagy hasznát tudja venni, mivel zenehallgatásra, és fényképezésre is használja a telefonját, így állandóan lemeríti. Érted, bringázol egy idegen országban, és találsz az út szélén egy akkumulátort, amire ráadásul még pont szükséged is van. Lefelé lehet zúzni, jól haladunk. Sőt, egy szakaszon tudjuk hanyagolni a főutat is, egy kisebb út megy közvetlen a patak mellett, a főút pedig kerül, úgyhogy az előbbit választjuk, és nagyon jól járunk vele, eszméletlen szép tájon tekerünk, autót alig látunk, viszont a környék gyönyörű, süt a Nap, és az út lejt. Kell ennél több?! :) Ja igen, a havas hegycsúcsok a háttérben. Az is megvan.

Visszaérünk a főútra, még egy kis fölfelét is kapunk, de nem vészes. Utána egy nagy lefelé jött (ki gondolta volna...), és Bander ismét jól elhúzott. Nem is láttam egy jó darabig. A meredek végénél volt valami leágazás egy parkolóba, de ott nem láttam várakozni útitársamat, hát továbbhajtottam. Tekertem néhány kilométert, de még mindig sehol. Na ez így nem lesz jó, ha nem vettem észre az előbb, akkor mögöttem van, ha viszont egyszerűen csak elhúzott, akkor előttem van. Ki kell derítenem, hol jár. Már épp hívtam volna, amikor jött egy bringás csapat, kérdeztem tőlük, nem látták-e a barátomat, aki hasonlóan néz ki mint én(Hungary-s felső, hátul neonzöldben csomag a táska tetején)? Hátul a nő tudott angolul, mondta, hogy előttem van Bander. Remek! Most már végre tudom. Azért egy kilométerrel később egy anyuka-gyerek párost is megkérdeztem gyorsba, ők is bólogattak, hogy ja, arra van a „guy like me”.

És tényleg, utolérem Bandert, vár az út szélén, azért sietett, hogy beérjen a 19 órás boltzárás előtt Gollingba. Na de ezt elbuktuk, ha nem vár meg, még akkor is necces lett volna, pláne hogy nem kommunikáltuk le előzőleg a vásárlást, aztán kereshettük volna egymást Gollingban egy darabig. A vasút mellett haladunk tovább Északnak Hallein felé, lassan sátorhelyet kell találnunk, nemsokára kezd szürkülni. Egy benzinkútnál megállunk folyadékért, rövid tanakodás után végül a víz mellett döntünk az 1,60-as sör helyett. Kuchl után letérünk a főútról jobbra. Házak kisebb elszórt csoportjai közt hajtunk, itt nem laknak egymás nyakán az emberek. Egy frissen vágott mezőt találunk két ilyen házcsoport között, megkérdezek egy arra járó figurát, hogy nem tudja, sátrazhatnánk-e itt ezen a réten? Azt ő nem tudja, de kopogjunk be abba a házba, ő a tulaj. Na azt inkább nem, azt egy kicsit már tolakodásnak tartanánk. De mégis, nem tud-e valami helyet a környéken, ami megfelel sátrazásra. Ó, dehogynem, ott a domb végénél a patakparton, cool place! Áthajtunk a patakhoz, az út bevisz az erdőbe. A sziklás patakparton - ami egyébként tényleg frankó hely, csak éppen lehetetlenség sátrazni rajta - találunk két fickót, de sajnos ők sem idevalósiak, így nem tudnak segíteni. A kis erdei úton továbbhaladva végig láthatjuk a patak sziklás völgyét, és azt is, hogy odalent emberek valamiféle gyertyás szeánszra készülnek. Na szép, inkább húzzunk innen! Végül keresztezzük a kis völgyünket, és még egy vízesést is látunk, kár, hogy a szürkületben már nem sikerült lefényképezni. Találunk egy a házaktól nem túl messze lévő erdőszéli helyet, amit jónak találunk sátrazásra, ám a közeli kertben ténykedő fiatalok megint csak nem idevalósiak, azt mondják, sátrazási engedélyért ott kell kopogni abba a házba. Na, eddigre már nem tartottam gáznak az ilyesmit, mert igencsak eltűnt már a nap a hegyek alatt. Viszont a házból nem jött elő senki, én meg az előtérnél nem merészkedtem tovább, hiába van tárva-nyitva minden. Sebaj, nézzük meg odébb. Egy széles árok túlpartját már ki is nézte Bander a sátrunk ideális helyét, épp arra tartunk, mikor végre találkozunk emberekkel, akik történetesen itt is laknak. Megengedik, hogy a kertjük sarkában állítsuk fel a portánkat egy estére. Ha ugyan lehet itt ilyenről beszélni, hogy kert. Mert kerítés az ugye nincs, minek is, jobbra-balra mezők-erdők, a távolban meg a hegyek, mint valami mesében. Egy sárga csizmás kisgyerek jön kíváncsiskodni a sátorállításhoz, nem szól semmit csak áll megilletődve, és nézi, ahogy ténykedünk, valószínű most hall először idegen szavakat, és ilyen fura alakokat életében, mert aztán két perc múlva úgy kell elrángatnia az anyjának tőlünk, még egy kis fenekelést is kapott lefekvés előtt.

Bent az előtérben megfőzöm az utolsó tésztalevest, lassan elfogy minden, amit otthonról hoztunk. Próbáltam feljavítani egy kis vajjal, meg a reggel vételezett kolbásszal, de csak még jobban elrontottam. A tea azért sikerült, na és az újabb hosszú záridős, sátras, holdfényes képek is odakint, a kerékpárom nyergét használva állványként. Naplóírás közben neszeket hallok odakintről, biztos nem ember, inkább valami állat. Már megint egy hülye róka, mint Erdélyben! Vagy csak a kifeszítő zsinórokat fújja a szél? Nem tudtuk rendesen leszúrni a cövekeket a kemény földbe. Nem úgy, mint tegnap a szinte mocsárszerű földbe a tóparton. Úristen, honnan indultunk reggel... Jó belegondolni, szép nap volt a mai. Remélem nem fog esni az éjjel. Abbamaradt a neszelés. Elállt a szél. Vagy elment. Na alvás!

 

Aigen - Irdning - Untergrimming - Bad Mitterndorf - Unterkainisch - Obertraun - Hallstatt - Gosau - Rigaus - Scheffau - Golling - Kuchl - Jadorf - Sankt Margarethen

Összes megtett táv: 377 km

Mai megtett táv: 112 km

Max. sebesség: 60 km/h

Nettó átlagsebesség: 17 km/h

Nettó idő: 6 óra 26 perc