Az idei munka ünnepén egy a pilisben tett túrával ajándékoztuk meg magunkat.
Már hetekkel ezelőtt fogant meg bennem a gondolat, hogy igen jó lenne kiszabadulni a természetbe és nem gondolni sem az egyetemre se a munkára. Többen is kérdezték, hogy mikor megyünk megint túrázni. Arra tekintettel, hogy 4 napos a hétvége és a társaság tagjai közül többen különböző rokonaik látogatását is erre a hétvégére tették, valamint közeleg a vizsga időszak is, végül egy napos túrát szerveztem. Zsófival néztük ki a „dömösi csomópontról” induló túrák egyikét.
Dömösről több irányba is indul turista út. Innen indul a zöld jelzéssel a közismert Rám-szakadékot is bejáró útvonal is. Azonban mi most egy kevésbé ismert szakaszt választottunk, ami persze csak részben igaz, mert sokaknak ez is ismerős lesz.
Tehát kibuszoztunk az Árpád hídtól Dömösre. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ez a költségtakarékosabb utazási lehetőség ide, persze csak akkor, ha a kerékpározást most nem számítjuk.) Olyan másfél óra alatt értünk Dömösre. Ahol a hajóállomás utáni és egyben a templom melletti megállóhelyen kell leszállni. Ott található túránk kiindulópontja a helyi kocsma is. Kisebb fészkelődés, mellék helység, reggeli stb. után el is indultunk. Ekkor már 11 óra volt uh. Jobbnak láttam kezembe venni az irányítást és indítványoztam az indulást a csapatnak! Azt hiszem ennél szigorúbbnak kell lenni egy túravezetőnek, de mivel a túra szint idejére mindenütt a 6 órát olvastam, gondoltam nem siettetem nagyon őket. A visszafele elérendő buszok ugyanis óránként indulnak egész 8 óráig, Úgy hogy nem volt mit aggódni ezen. Örömmel vettük észre, hogy több csapat is kirándulásra szánta ezt a napot. A piros háromszöget figyeltük. Tudtuk, hogy innen is rá lehet térni a Rám-szakadékhoz vezető útra is és figyelnünk kell, mert nekünk déli irányba a piros háromszöget kell követnünk. Azt is tudtam, hogy a túra neheze az elején lesz, a nagy szintemelkedés miatt erős emelkedővel kezdtünk. 
Ez mondhatom, hogy mindenkit megviselt, de hamar belejöttünk és így mindenki jó hangulatban folytathatta a kirándulást és felérve a Prédikálószékre együtt gyönyörködhettünk a Duna-kanyar szépségében. Az oda vezető út változatos volt ami a fákat bokrokat illeti, de meglehetősen hosszan csak felfelé baktattunk. Örültem, hogy ez nem szegte kedvét egyik pajtásomnak sem. Sok sziklát is láttunk (Vadálló-kövek), melyekre egyenként találgattuk, hogy biztosan valamelyik a Prédikálószék.
Utunk a Prédikálószékre
2008.05.04. 10:50 outdoor
Szólj hozzá!
Címkék: túra élménybeszámoló pilis
Holnap indulunk Athénba! - Kerékpárral... :)
2008.04.29. 23:49 Arpesz
Újra elérkezett az idő. Amikor már nem tudok igazán aludni az izgatottságtól, amikor már mindent megterveztem, és kigondoltam, átgondoltam, amikor már csak arra vár az ember, hogy elinduljon. Idén Athénra esett a választásunk. Az út körülbelül 1500km lesz, és maximum 18 nap. Több semmiképpen, mert akkor lekéssük a repülőt, és ott ragadunk. :) Egész pontosan már nem is emlékszem, hogyan kezdődött, talán Montenegró fogott meg, aztán az Olympuson Zeusz 2917 méter magas trónját néztük ki meghódítandó célpontnak. Innentől már tiszta volt a kép, hogy nincs visszaút kerékpárral, fapadost kell néznünk, ha elviselhető szabadságmennyiség mellett véghez akarjuk vinni a terveinket - vagy fel kell mondanunk a munkahelyen. Na ezt azért mégsem léptük meg, inkább az egyik fapados társaság Valentin napi akcióját kihasználva, feláron bevásároltunk egy pár jegyet az egyik fapadosnál az Athén-Bécs járatra. Ezen sokat spóroltunk, és persze azóta is rengeteget mulatunk, merthogy nem a párommal megyek erre az útra, hanem Bander cimborámmal. A jegy kettőnk nevére, plusz két kerékpár számára szól, így fejenként húszezer Forintért már simán megérte, promóciós kód: „love”! :) Persze, én meg a kerékpárom! És hogy miért most, április 30. és május 18. között utazunk? Az index kerékpártúrás fórumán valamelyik sporttárs megjegyezte: legközelebb 2035-ben lesz ilyen alkalom. Amikor is két hosszú hétvégét kapunk egymás után, így mindössze 9 nap szabadságot felhasználva 18 napot lehetsz szabad! Május elseje csütörtök, a rákövetkező pénteket már ledolgoztuk múlthéten, jövőhét utáni hétfő pedig Pünkösd. Ezt ki kell használnunk derekasan! :) Persze még hozzácsaptunk egy-két napot, szerdán meló után indulunk, a 19-edike pedig a Bécsből való hazajutásra marad.
28 komment
Címkék: horvátország görögország kerékpár bosznia albánia montenegró kerékpártúra macedónia túraterv
Vértes - Bakony - Balaton kerékpártúra
2008.04.19. 16:21 Arpesz
Örül a lelkem, mert újra élménybeszámolót írhatok! :) Merthogy múlthéten újra kerékpártúrázni voltunk. Nemondkianevem [örökhajtány, riz] Ádámmal, csütörtök-pénteken. Bizony, szabit vettem ki! De úgy érzem, megérte. :) Az útvonaltervet is csak úgy futtában dobtam össze, leszállunk a vonatról Szárligeten, erdészeti utakon átvágunk a Vértesen, majd Móron kötünk ki, ahonnan tovább hajtunk nyugat felé Zircnek. Itt sikerült szállást találnom, Zirc-Akliban. Másnap tovább neki a Bakonynak, Bakonybél után lecsorgás a Gerence-patak völgyében, majd Pápa. Devecser, Tapolca, Révfülöp – végállomás. Ez volt a terv, aminek aztán a vége kicsit változott, na de kezdjük az elején. :)
Előző este már átmentem Ádámhoz a belvárosba, tartottunk egy kis összejövetelt a lányokkal, de azért sikerült viszonylag emberi időbe (és viszonylag józanon) nyugovóra térni. Ádra jellemzőbb a fixizmus, vagyis az örökhajtány kerékpár, azonban előző gyermelyi kiruccanásából tanulva ismét a váltós országútit válaszotta. Én persze mi mással, a jó öreg (3 éves) Caprine Cherokee-mal nyomultam, 26-os monti kerekekkel. Reggel átgurultunk a Délibe, ezúttal nem próbáltak az életünkre törni az autósok a Petőfi hídon. Meglepetten tapasztaltam, hogy már Győr felé is kis piros 21-edik századi vonatok járnak. Egy biztonsági övvel a vonat oldalához kötöttük a bringákat, és helyet foglaltunk. A vonat nem indul… Jó 20 perc késéssel végre kigurultunk a pályaudvarról, mikor megszólal a telefonom. 
A projman az, mindenfélét kérdez a munkáról, Ádám már csúnyán néz, mire végre letesszük, és igaza van. Kikapcsolom a telót, jogunkban áll szabadságunk alatt az ország olyan szegleteibe kerékpározni ahol „sajnos” egyáltalán nincs térerő. Sőt, a telefon akkumulátorának is jogában áll lemerülni! :) Nekünk pedig kötelezően jól kell éreznünk magunkat, hét ágra süt a nap, és szabadok vagyunk.
Szárligetről sikerült elvétenem a helyes kivezető utat, így tettünk egy kis kitérőt a 100-ason, amit annyira nem is bántunk utólag, kipörgettük kicsit magunkat. Előztetek már kombájngépet 30-al fölfelében, enyhe szembeszélben? Tudom, autóval ez abszolút nem nagy bravúr, de bringával az! :) A főútról egyenest a természet lágy ölébe tértünk le egy erdészeti útra. Könnyedén kerültük ki az út elején a sorompót, ami számunkra azt jelentette, hogy gyakorlatilag miénk, és szinte csak a miénk az egész út. És a Vértes Tavasszal! Ez igazi örömszakasz volt, éppen csak Ádámnak jött volna jól néhol egy kicsit jobb útminőség, amúgy makulátlan úton, és tájon kerekeztünk. Néhol kedvem lett volna leszállni a drótmadárról, és csak úgy belerohanni az erdőbe, vágtatni a már zöldellő, de még nem túl magas aljnövényzet felett, suhanni a fák között. Persze épp így sem volt rossz a 
keskeny aszfaltcsíkon száguldani egymás mellett. A kelleténél sikerült eggyel kevesebbszer rápillantanom a térképre, így Vérteskozmát sajnos elvétettük, egyszer csak véget ért az aszfaltozott út. Ádámban ekkor pozitívan csalódtam, ahelyett, hogy káromkodásban tört volna ki, elkezdte rakni neki a földúton. Alig tudtam utolérni. Egy nyiladékon haladtunk, átbuktunk néhány apró gerincen, majd végre kilyukadtunk ott ahol ki kellett, hogy lyukadjunk előbb vagy utóbb, a Csákvár - Oroszlány országútra. Kőhányáspusztán vizet vételeztünk, és megettük az utolsó túlélőszendvicseinket, majd hamarosan újra egy erdészeti úton találtuk magunkat.
Hasonlóan gyönyörű úton nyomtuk tovább, aminek a végén Pusztavám határába érkeztünk meg. Előtte azonban keveregtünk kicsit a sok út kavalkádjában, még a Rába Járműipari Alkatrészgyártó üzemet is sikerült megcsodálnunk, míg végül beálltunk irányba Mór felé. Naná, hogy itt is telepített Árpika routert az okmányirodában, vagy a rendőrségen, már nem is emlékszik. Arra viszont igen, hogy van itt egy szép templom, és most végre akad alkalmam lefényképezni is.
3 komment
Címkék: balaton vértes bakony kerékpár élménybeszámoló kerékpártúra
Hosszútávú Tájfutó Bajnokság, majd kerékpártúra haza
2008.04.09. 10:50 Arpesz
Zoli a harmadik pontnál már be is hozta a 4 percet, a negyediket már előbb fogta, aztán el is tűnt. Őt se látom többet… Gondoltam, de nem így történt ,rohanok be a 16-osra (ekkor még képes voltam a futómozgásra), és ki jön szembe?! Zoli… Vérző térddel! Mi van, mi történt?! – Semmi, elszívtam(eltévedt - tájfutó szleng), jön a válasz. Utólag megmutatta, a 11-esre rossz völgybe rohant le. Így jár, aki siet! :) Persze bátyó ismét jól otthagyott a francba, hiába kiáltoztam utána, nem várt meg, a 18-as pont frissítő volt, mire odaértem, ő már kimászott 30m-el feljebb a völgyből. De én már tudtam, most le kell ülnöm, különben baj lesz! Pihentem egy 5 percet a fűben, beszélgettem a lányokkal akik a frissítőpontot vigyázták, ittam sokat, és ettem a ht-kekszet, amit kínáltak. Közben jött Bugár Gergely F18-as versenyző cipőfűzőt kötni, és frissíteni, persze sok volt neki a fél liter izotoniás ital, így a maradékot – nagy örömömre – rám hagyta.2 komment
Címkék: kerékpár futás tájfutás élménybeszámoló kerékpártúra
Gyermekvasút Nyomában - 20 km-es teljesítménytúra
2008.03.17. 15:04 Arpesz
Először más programot terveztem be a március 15-ödikei szombatra, de végül a fent nevezett teljesítménytúra lett a győztes. Gyermekvasút nyomában… Hmm… Végig fogunk futni a kisvasút nyomvonalán, vagy hogy gondolták ezt? Nem, az nem lehet, hiszen a táv 20km, a kisvasút pedig nem megy ilyen hosszan. A kiírást látva persze egyből kitisztult a kép, természetesen nem a talpfákon kell végigrohannunk a vasúti töltésen, hanem a kisvasút összes állomását, és a Budai-hegység közeli látványosságait érintve kell eljutnunk egyik végállomástól a másikig.
Rengeteg indulója van a túrának, tömegek indulnak az első pont felé, ami a Széchenyi-emlékkilátónál van, pár utcával lejjebb. Remélem ez lesz az egyetlen szakasza a túrának, amit aszfalton teszünk meg. Nem kell csalódnom, a kilátó után hamar az erdőben találjuk magunkat, szűk ösvényen haladunk lefelé egy szerpentinen, sorra előzzük meg a sétáló túrázokat. Az Úti Madonna kápolna a következő pont, itt is sorban állunk a pecsétért. Sok van még - kérdezem viccből a pecsételő srácot, mire értetlenül néz rám: Hát, ha a távra gondolsz, igen! :) Ezután egy meredek völgyön felcsapunk vissza a Széchenyi-hegy tetejére, ettől az elején kicsit megijedtem, de aztán csak sikerült megkocogni végig, és megkockáztatom, talán jobban is esett így, mintha sétálni kellett volna. Már csak azért is, mert így hamarabb felértünk. 
Fent aztán a gyermekvasút sínpárját követve a Normafa állomásig futunk tovább, ahol már mérsékeltebb a sor a pecsételőhelyen, és épp a kisvasút is befut az állomásra, ettől úgy belefeledkezem a fényképezésbe, hogy aztán úgy kell utolérnem a többieket. Még mindig a vasút mellett folytatjuk, a csillebérci állomásra együtt érünk be a vonattal, alig volt gyorsabb nálunk a gyermekvasút. Ami azért jó, mert amíg a többiek pecsételtetnek, itt újra le tudom fotózni, immár erdővel a háttérben. Szép erdőben folytatjuk a futást, közvetlenül a sínek mellett. Ismerős a hely, rengeteget futottunk már erre, bár ez elmondható kb. az egész Budai-hegységről. Egy nagy jobb ívet vesz a vasút, majd mielőtt a domborzatot követve elkanyarodna balra, mi letérünk egy ösvényre, és hamarosan Normafán találjuk magunkat. Az Anna-réten rengeteg az ember, süt a nap, és lassan de biztosan bontogatja a tavasz a színeit.Szólj hozzá!
Címkék: élménybeszámoló budai hegység teljesítménytúra
Tájfutó Maraton 2008 - A végét jártam...
2008.03.11. 21:45 Arpesz
Hát, vasárnap végül megtudtam, mi az nekem. :) Hajnalban gyorsan népszavaztunk, majd leautóztunk a tett helyszínére, 20-ra rajtoltam, ami annyit jelent, hogy 10 óra 20 perckor indultam neki az erdőnek, innentől számolták az időmet. Már a félméteres szimból listától frászt kaptam, jó sok pontunk lesz... (A szimból egy kis papírsáv, ezen vannak a pontok fontos paraméterei, amik a térképre már nem fértek rá) Elrajtolok, egyes pont megvan, a ketteshez rögtön fel kell futni egy hegyre. A vádlim nem akar velem feljönni a hegyre, már most kőből van, nehéz, és fáj, de nagyon. Pedig még a legelején vagyunk, hol van még a 18 kilométer... Mi lesz így velem?
Aztán csak jöttek a pontok, sorra megfogtam őket, nem túl gyorsan, de épp nem is olyan lassan. A négyes előtt utolértem egy piros pulóveres figurát, kérdezi, hogy hányra indultam, mondom, hogy 20-ra. Ő 8-ra rajtolt, ezek szerint utolértem. Na, akkor olyan szörnyen nem tolhatom. Kérdezi, hogy nem gond-e, ha együtt futunk, mondom, hogy hogyan a viharba lenne ez baj, csak húz vele, de nem zavar. Így hát együtt futottunk tovább, egész jó tempóban. A hetesre hibáztunk egy kicsit, épp csak egy percet, föléfutottam a pontnak, aztán pedig nem akartam észrevenni, elfutottam mellette. A nyolcas pont átfutó pont volt a cél mellett, itt tudtunk frissíteni, valamint felvenni a következő térképet. Rajt előtt idekészítettem egy hatalmas szelet "Kistehén" márkájú tejkaramellát. Most így 4-5 kilométer után még korai lett volna magamba tolni, ezért úgy döntöttem, hogy elfér ez még a bal kezemben a dugóka(ez egy kis chip az ujjunkra húzva, ez tárolja a részidőket, és ezzel igazoljuk, hogy ott jártunk az ellenőrzőpontokon), és a szimból mellett, jól fog az még jönni később nagyon. A frissítés után felvettük az új térképünket, amin a pálya hátralévő része volt. A maradék háromnegyed... Ez volt itt a futam első lélektani mélypontja, már csak azért is, mert egy hatalmas hármaszöld következett... (a sűrű erdőt három típusú zölddel jelöli a tájfutótérkép, a hármas, a legsötétebb zöld, a legsűrűbb bozótos) Ez a bozót még amúgy is durva lett volna, de most még bele is irtottak, így kidöntött fákon kell átmásznunk. Még mindig úgy érzem, hogy úgy mozgok, mint egy lajhár. Megvan a kilences, dózerúton futunk tovább a piros pulcsi tulajdonosával. A tizes fent van egy nyeregben, újabb hegymászás következik, de most már gyalog. Szedres a hegyoldal, kellemetlen a sok inda keresztben térd és bokamagasságban. De azért csak felérünk, pont mikor odaérek, akkor érkezik meg a futótársam is, valami más úton jött fel. 10-11-12-13-14, jönnek a pontok, megkockáztatom, ezt a részt egészen élveztem, ketten mentünk, sorra előztük le az embereket, és nagyon szép volt az erdő, emlékszem, még meg is jegyeztem.
2 komment
Címkék: tájfutás élménybeszámoló
Téli túra a Zemplénben
2008.03.06. 20:20 Arpesz
Február elején a Zemplénben tettünk látogatást, túraszervezőnk ismét Ákos volt, aki az előző nagysikerű erdélyi kirándulást is összehozta. És mivel Ákos már egy ideje tapossa az Országos Kéktúra útvonalát - mint ahogy már annyiszor tette -, elhívott minket is, járjuk végig együtt a Zemplént a kéken. Így jött össze a kollégákból, barátokból, párokból álló csapat: Ákos, FeZo, Viki és Elek, Orsi és Krisz, Zsófi és Pöti, Bander, Karesz, és végül Viola és én. :)A csapat egy része már pénteken este levonatozott munka után Sátoraljaújhelyre. Délelőtt még izgultunk a vasutassztrájk miatt, de aztán valamikor ebéd környékén jött a hír, hogy újra járnak a vonatok. Így sikeresen megérkeztünk Sátoraljaújhelyre egy szerencsés szerencsi átszállás után. Innen már csak egy kb. órás buszozás várt ránk, és máris Hollóházán találtuk magunkat a Holló Panzióban, ami a ma esti szállásunk.
1. nap: Hollóháza - László tanya - Nagy-Milic - Füzér. ~ 15km
Reggel csatlakozott hozzánk a banda maradék része, és nekivágtunk a hegyeknek. Elsőnek lesétáltunk a falu aljában, ahol megcsodáltuk a kéktúra keleti végébe állított emlékművet. Innen 1128,2km-t,
és 30550m szintemelkedést kéne végigjárnunk, ha meg sem állnánk Irott-kőig. De szép is lenne. :) Sajnos most idő híján csak Boldogkőváraljáig szándékozunk menni az elkövetkezendő 5 napban. Persze nem így, hogy mindjárt eltévedünk, mert alig sétálunk néhány kilométert, máris elveszítjük a szeretett kék jelzésünket. Térkép, tájoló elővesz, néz, gondolkodik, és mindjárt feltűnik a távolban egy jellegzetes nyereg, ami a térképen is ott van, arra kell mennünk, arra lesz a kék. És tényleg! Épp csak pár száz méterre hagytuk el, az önfeledt beszélgetésben nem vettük észre a csapást a hóban. Merthogy havunk van, igaz nem sok, 5-10cm, de ennyi talán elég is a fehér tájhoz, és a kényelmes túrázáshoz. A Bodó-réten beülünk egy kis vendéglőbe sörözni, forralt borozni, túrós-szilvalekváros derelyét enni, de nem ám akármilyet, házi tésztából, és házi lekvárból készültet! Jó egy órát eltöltöttünk a fűtött kis helységben, mire rávettük magunkat továbbindulásra. 
Az út hamarosan elkezdett felkapaszkodni a meredekebb hegyoldalakba, ez már talán a Milic lesz! :) Újabb szórakozást találunk magunknak az útra: hógolyókat gyúrunk, és legurítjuk őket a hegyoldalon. Bander előreszalad, mire utolérjük, egy derékmagasságú hógörgeteggel vár minket az út közepén. Pötivel lelökik az útról, nagy robajjal gurul lefelé a havas lejtőn a fák között, de még sikerül a saját súlya alatt összeroppantani magát, mielőtt végleg szétrobbanna az egyik fa törzsének ütközve. Áhh, buták ezek a hógolyók! A Nagy-Milicre felérve köd fogad minket, sajnos a kilátásból most kimaradunk, de azért szép az élet itt 893m-en az országhatáron hóban, ködben, és fagyban. Bandert nem lehet lelőni, olyan mint egy kisgyerek, folyamatosan sorozza a népet a hógolyókkal, a lányok nem túlságosan örülnek ennek. Persze mindenkinek a pasija a hibás, aki megpróbált elbújni a párja mögé Bander hógolyói elől. :) A csúcs után letérünk egy kicsit a kékről, hogy a határon - a gerincen - továbbhaladva, kimásszunk egy kilátópontra, ahol a ködön kívül ugyan más kilátás nem nagyon várt minket.
1 komment
Címkék: túra élménybeszámoló zemplén kéktúra
Via Ferrata a Kamniki-Alpokban
2008.02.22. 12:24 harzol2
Nem vagyunk az a tengerparton láblógatós fajta, így már évek óta nem voltunk klasszikus módon nyaralni. Ez az idén se változott meg, mert a "nyaralást" számunkra két egymást követő 5 napos tájfutóverseny jelentette és az azt megelőző pár nap, amit a Szlovén Alpok közelében töltöttünk. Kihasználva a hegyek közelségét egyik szabad napunkon belevetettük magunkat a Kamniki-Alpokba ismeretlen tájába.Öcsém gondolata az volt, hogy ők az összes cuccukkal felpakolva átkelnek a hegység másik oldalára, mi hárman pedig velük indulva teszünk egy körtúrát.
Nem tudtuk mire számítsunk, hisz semmi információnk nem volt a hegységről, csupán egy turistatérképen néztünk ki egy útvonalat. Egyetlen egy dologban voltunk bizonytalanok, az pedig a nem folyamatos vonallal jelölt turistautak jelentése. Nem sikerült kideríteni a térképről mit jelentenek, de az biztos volt, hogy jelzés ott is van. Gondoltuk, hogy csak valami időszaki korlátozás lehet, de ez minket úgysem érint, hisz a nyár közepe volt.
Jezersko faluból vágtunk neki a gyaloglásnak nem sokkal dél után. Már az autóból is láttuk, hogy nem mindennapi hegyek közé tartunk, de ahogy haladtunk fölfelé egyre többet engedett magából láttatni a hegység. A többiek ugyan nem hittek nekem, de én váltig állítottam néhány távoli fehér foltról, hogy az bizony hó. A túra elején hosszabb erdős rész következett, ami alatt kilátásban nem nagyon gyönyörködhettünk, de azért az erdő kárpótolt minket. Szép lassan szedtük fel a szintet és hamarosan elértük a gerincet, aminek a másik oldalán tovább emelkedve közeledtünk első fix pihenőhelyünkhöz a Ceska Koca turistaházhoz. A koca talán turistaházat, vagy menedékházat jelent Szlovénul...
Egy darabig a gerinc túloldalán se láttunk semmit a hegyekből, de aztán egyszer csak elénk tárult a hegy osztrák határ menti része. Hihetetlen látvány fogadott minket hisz a szemközti gerinc és a felfelé látható 2000 fölötti hegyvonulat is meseszép volt. Innentől folyamatosan volt mit néznünk hisz törpefenyőknél nagyobb növények már alig akadtak, így nem takarta semmi a kilátást. Nem csak a sziklás hegycsúcsokban lehetett azonban gyönyörködni. A szemközti gerincen velünk nagyjából egy magasságban egy füves nyereg látszott, ami a gyönyörű időben felettébb csábító volt. Hiába voltunk mi is szép helyen, de a meseszép zöld fű vonzott minket és olyan gondolatok kavarogtak a fejünkben, hogy abban a nyeregben kellene táborozni egyet. Mivel azonban utunk teljesen másfelé vezetett, így hamar elhessegettük ezt a gondolatunkat.
3 komment
Címkék: szlovénia hegymászás túra élménybeszámoló via ferrata
Visszatérés a sípályára
2008.02.19. 12:45 harzol2
Stílusom sose próbálta senki csiszolni, így közel sem összezárt lábak és néha kicsit hátra helyezett súlypont jellemezte nem túl szép, de mindenhol sikeresen alkalmazott technikámat. Ahogy emlékszem lemenetem én mindenhol és a sebességtől se rémültem meg, de végül a síelések mégis abbamaradtak. Utoljára az általános iskolával voltam egy sítáborban 14 éves koromban.Arra hamar rájöttem, hogy a Normafánál többé én nem fogom felcipelni a lécem és a fél órás sorállások se hiányoztak túlságosan. Kimaradt pár év és a középiskola alatt szépen ki is nőttem minden felszerelésemet. Jött a rendszeres tájfutó edzésmunka is, így ezért se erőltettem a síelést. A hóra való visszatérést gondolatát végül az hozta meg, hogy barátnőm minden télen jár síelni és mindig lélegzetelállítóan szép fényképekkel és rendkívül csábító sípályai történetekkel tért vissza. Már tavaly azt mondtam neki, hogy legközelebb én is velük tartok, így idén már egyértelmű volt mit hoz a Jézuska és nem is kellett csalódnom. Decemberben az egyik nagy sportáruházban összeválogatott sícuccok voltak a fa alatt.
Karácsony után aztán már ültünk is az autóba is szinte meg se álltunk Szlovénia egyik legnagyobb síterepének aljáig. Persze aznap már nem volt értelme fél órára felmenni a sípályákra, így inkább elfoglaltuk szállásunkat és szétnéztünk Ljubljanában, ahol megállapítottuk, hogy szó szerint fűtik az utcákat.
Még az utcai hősugárzók, valamint a sült gesztenye és tea (egyeseknek forralt bor) kombináció ellenére is dideregve tértünk vissza a szállásunkra. Én még megejtettem egy esti futást, majd másnap hajnalban még egyet aztán mint egy kisgyerek vártam, hogy végre sí legyen a lábamon. Emlékszem régen sosem tudtam aludni a síelést megelőző napon, mert annyira vártam rá. Hát a hangulatból most előjött valami, megfűszerezve azzal a várakozással, hogy tudok-e még egyáltalán síelni.Az eladó szerint akitől a középhaladó lécet vettük nyilván nem, mert mindenáron a kezdőknek való léceket kínálgatta, mikor elmondtuk, hogy 13 éve nem síeltem. Mások szerint olyan ez, mint a biciklizés és nem lehet elfelejteni, ráadásul a mai Carving lécekkel sokkal könnyebb a lesiklás. Igen ám, csakhogy én még sose síeltem ilyen léccel, tán még nem is volt ilyen, mikor utoljára lécet csatoltam.
2 komment
Címkék: szlovénia sí élménybeszámoló lesiklás
Tájfutó Maraton – amely életem részévé vált
2008.02.18. 11:40 outdoor
tájfutás? Korábban még nem hallottam ilyenről. A gyerekeink is elég nagyok már ahhoz, hogy ők is elindulhassanak a versenyen. Na, gyerünk, próbáljuk ki! Győr egyébként is a kedvenceim közé tartozik, oda bármikor szívesen megyek. A verseny napján izgatottan készülődtünk, a gyerekek folyton kérdezősködtek, nézegették a várostérképet. Nagy narancssárga sátor hívogatott, neveztünk és megismerkedtünk a dugóka használatával is, mivel korábban még nem láttunk ilyet. Aztán beállás a rajtkordonba, még 3-2-1 perc, és futás! Bár a fizikai állapotom katasztrofális, maga a versenyforma nagyon tetszik, technikailag nem érzem nehéznek, de intenzív odafigyelést igényel. Sikátorok, udvarok, ki-be, fogni a pontot, villámgyors útvonalválasztás, futás tovább! Miután mind a négyen beértünk a célba, kíváncsian nézegettük egymás térképét, hogy kinek milyen pályája volt, melyik pontokat kellett fognia, és hogyan ment rá. A futam után a rajtszámunkkal kedvezményesen vehettük igénybe a Győri Termál- és Élményfürdő szolgáltatásait, lazítottuk fáradt izmainkat, s megosztottuk élményeinket versenyzőtársainkkal. Sajnos a hosszútáv elmaradt, a Bakonyban még olyan nagy volt a hó, hogy a rendezők elhalasztották a futamot. A verseny után elhangzott a kérdés: És eljöttök máskor is? Az erre adott igen válasz - mint utólag kiderült - végzetesnek bizonyult. Az egyik versenyt követte a másik, lányaink egyre ügyesebben oldották meg a tájékozódási feladatokat, és hamarosan igazolt versenyzők lettek.
Ősszel, mikor megrendezték az elmaradt hosszútávot is, mi már a rendező stábot erősítettük. A győri sprintet persze nem lehet kihagyni, valahogy kisakkoztuk, hogy még rohanhassak egyet álmaim városában. Aztán Termálfürdő, mert ezt sem lehet kihagyni, és este kiköltöztünk Vinyére. Lassan eleredt az eső, egész éjjel hallottam, hogy kopog a tetőn. Reggelre sem állt el. Öltöztünk, pakoltunk, aztán egymásra néztünk és kilódultunk az esőbe, felvezetni. A terep egyébként nagyon szép. Késő ősz van már, ezer színben pompázik az erdő, vastag avarszőnyeg a lábunk alatt, érdekes sziklák, a Likas-kőnél meg is álltam egy-két percre, hogy jobban szemügyre vegyem. Persze bőrig áztunk. Mire visszaértem, az időjárás kegyeibe fogadott minket, elállt az eső és kisütött a nap. A versenyzők lassan gyülekezni kezdtek. Nekik már csak a kissé sáros, és igen szintes terepet kellett leküzdeniük, ami meg is látszott a célba érkezőkön. Én a legkisebbeket vártam, kiszalagoztam a gyerekverseny pályáját, aztán jöhetett az aprónép. A férfi elit közel 20 km-es pályáját Scultéty Marci nyerte, míg nőiben Wengrin Ágnes őrizhette egy évig a vándorserleget.2007 tavaszán Balatonfüredre költözött a Maraton. Ez a szezon első rangsoroló versenye, az első alkalom, hogy mindenki lemérhesse, hogyan sikerült a téli alapozása. Az időjárás miatt kicsit izgultunk, mert előző héten sokat esett, és kérdésessé vált, hogy meg tudjuk-e közelíteni a vasárnapi célhelyet. Szerencsére hétvégére már felszáradt a talaj.
Szombat délután a Tagore sétány vendégei érdeklődve figyelték, hogy mire készülünk. A sprintnek mindig sajátos hangulata van, gyors és rövid, de ugyanolyan élményt képes adni. A hosszútáv viszont az állóképességet, kitartást teszi próbára, meg persze a koncentrációt. Másnap a Koloska-forrásnál volt a versenyközpont. Innen bizony akármerre indul a pálya, mindig felfelé visz az út. Tudom, mert versenyt megelőző hetekben jó pár napot a terepen töltöttem – térképhelyesbítéssel. Mivel civilben földmérő vagyok, igen hamar megtalált a feladat, hogy képességeimet a hobbimban is kamatoztassam. Persze, ebbe is bele kell tanulni, de az egész nap a terepen töltött idő semmi mással össze nem hasonlítható. Látom, ahogy a kezem alatt alakul a térkép. Azért dolgozom, hogy itt verseny legyen, megteljen az erdő tájfutókkal, akik pontokat keresnek, küzdenek, elfáradnak, remélhetően kellemes élményekkel távoznak, és visszajönnek legközelebb is.2008-ban a IV. Tájfutó Maraton helyszíne 03.8-9-én Hévíz és a Keszthelyi-hegység lesz. Hévízet, a világhírű gyógyfürdő városát talán senkinek nem kell bemutatni. Aki már volt ott, az tudja miért, aki meg még nem, annak el kell jönnie! A rövidtávot a Gyógyfürdő környékén rendezzük. A másnapi maratonra a Sátormagas (Tusakos) nevű kivágatán, a Keszthelyi-hegység egyik legtechnikásabb terepén kerül sor, az 1983-as VB és a 2002-es Eb helyszínén. A terep részletgazdag domborzattal bír. Téli edzőtáborunkban már kaptunk egy kis ízelítőt belőle, bár akkor a Sátormagas keletebbre fekvő részén, a műút túloldalán küzdöttünk a domborzatolvasással, meg a fél lábszárig érő hóval. És be kell vallanom, bár nem vagyok már kezdő - az első pályán alaposan eltévedtem. Mindenütt kúpok és kúpok, körben csak a fehérséget láttam, és bizony szégyenszemre vissza kellett mennem a rajtba. Na, fussunk neki még egyszer! A második körben már helyre tettem magam, szépen jöttek is a pontok, egyre jobban tetszett a terep. Szívből ajánlom mindenkinek!
A természeti környezet adott, hogy egy jó versenyről, kemény küzdelemben a tereppel és az ellenfelekkel, élményekben gazdagon távozzatok innen, ehhez már csak a mi rendezői munkánk szükséges, meg a Tietek, akik eljöttök és részt vesztek rajta! Bővebben a www.vbtse.hu/sc/marathon08/ oldalon találtok róla információkat.
Szerző: Edit
Szólj hozzá!
Címkék: programajánló futás tájfutás élménybeszámoló keszthelyi hegység
Chamonix Marathon 2007
2008.02.15. 12:49 outdoor
Szombaton este 7-ig lehetett átvenni a rajtszámokat (vész esetén vasárnap hajnali 5-és 6 között is), úgyhogy a 18:50-es érkezés a versenyközpontba Nórival, Lucával és Bencével ideálisnak mondható :-). Innen az este hátralévő része mintegy éjfélig, könnyed saláta-tészta partival, kempingkereséssel, sátorállítással, és a másnapi futócucc összeállításával repült el :-) Hajnalban gyors tejeskávézás után bringával begurultam a kb. 3km-re lévő versenyközpontba és izgultam. A terv az alábbi volt. Az első 19 kili 1:50 (pont mint a Fenyőgyöngye futóköröm :-), onnan 6 kili mászás szűk egy óra alatt, azaz 25 km 2:45-re, 31 km 3:15-re, és onnan már csak egy „majdnem” Kékes Csúcsfutás, ami meg kell, legyen 1:30-on belül, azaz 4:45 „sima ügy” :-). Valójában ezt az utolsó 11 kilit nem éreztem betonbiztosnak, de a 4:45 annyival vagányabbnak tűnt, mint az 5 óra, vagy az 5:15, hogy inkább ezt tűztem ki a zászlómra. A végén 11 kili 900 szinttel, az 2 óránál is több lehet – kezdte befészkelni magát az aggodalom az agyamba…3 komment
Címkék: videó franciaország futás élménybeszámoló ultrafutás
Hamarosan újra Téli Mátra!
2008.01.14. 06:30 Arpesz
Az alábbi élménybeszámolót már majdnem egy éve írtam, de lassan kezd újra aktuálissá válni, hiszen január 26-odikán idén is megrendezésre kerül a Téli Mátra Teljesítménytúra. Erről bővebben nem is írnék, hiszen a teljesítménytúrát szervező Hanák Kolos Turistaegyesület honlapján bőséges információt találhat minden részletről az érdeklődő. Kedvcsinálónak pedig olvassátok a tavalyi túránk élménybeszámolóját:
Hétközben elég punnyadtnak éreztem magam, gondoltam hétvégén kéne már valami értelmeset is csinálni, legyen az kirándulás, hosszú futás, vagy bármi, csak kimozdítson rendesen a hétköznapokból, és ne érezzem magam felőrlődni a mókuskerékben. Szóval akartam valami olyat csinálni, amire már ráfogható, hogy történt velem valami a hétvégén.
Ez a valami végül a Téli Mátra teljesítménytúra 40km-es változata lett. Szombat reggel ébredés Violáéknál, eluljáróban kroásszán vásárlás, kint buszmegállóban Zoliékra várás. Hó esik, piszok hideg van. Én meg 40km terveztem ma túrázni. Hát szép napnak nézünk elébe. Zoliék végre megérkeznek, és a kocsiban cirka 30 fokkal melegebb van, mint odakint. Gyurikához hajtunk, Ő visz le minket a tett helyszínére. Így autózunk négyen: Gyurika, Edit, Zoli, és én. Az autópálya felszínén összevissza hordják az autók a havat, de aztán ahogy távolodunk Pesttől, eláll a havazás. Öltözöm a kocsiban, hogy minél hamarabb tudjunk rajtolni, ha már odaértünk Mátrafüredre. A táskába is bepakolok, csoki, innivaló, kroásszán, kifli és sajt. Edit nevez, amíg szedelődzködöm. Zoli és Gyurika csak a 36km-es távot tolják, ők viszont futva. 
Edittel elindulunk, meglepődök a tempón, úgy kilépünk, hogy szinte már futunk. Az első ellenőrző pontig elég lankás volt a terep, javarészt 1 sávos ösvényen előzgettük a jónépet, néhol bele-bele futva, hogy utolérjük a szintidőt. Ugyanis a 40km távnak 8:10-kor volt a rajtja, mi viszont csak 9 órakor tudtunk elindulni. Az első ellenőrző ponton, Lajosházán Zoliék kielőztek minket, aztán jöttek is szembe. Mi meg mentünk tovább egyenesen, mert arra vitt az út. Igazából Zoliék útvonala is arra vitt, szóval nem értettük, miért futottak ellenkező irányba. Nem sokára megértettük: mert elkavartak! Újra utolértek minket, és újra elhúztak, de immár a jó irányba. Ezután két hasonló vadállattal találkoztunk: két szarvas rombolt lefelé a völgy oldalán jobbról, és szaladt tova a patak túloldalán. Sajnos nem sikerült lefényképezni őket, mert épp zsebben volt a gép, nem pedig a csuklómon, ujjal a bekapoló gombon. Egyébként itt elég szép helyen mentünk, egy félig befagyott patak mentén, egy egykori kisvasút nyomvonalán.
Szólj hozzá!
Címkék: programajánló mátra élménybeszámoló teljesítménytúra
