Az index kerékpártúrás Fórumán jelent meg egy poszt ike76 tollából, melyben útitársakat toborzott egy szlovákiai kerékpártúrához.  Fel a Kralova Hola-ra, azaz a Király-hegyre két nap alatt! Ez belefér egy hétvégébe, 0 nap szabi, 1945m-el a tengerszint felett biciklivel. Kell ennél jobb móka? Nem! Úgyhogy fel is vettem a kapcsolatot a sráccal, aki, mint kiderült róla, egy volt évfolyamtársam unokatestvére, na és persze hatalmas kerékpáros. Két barátomat, Orsit, és Bandert is sikerült rábeszélnem a kalandra, így egész szép csapat összejött.

 

 

Reggel 7:05-kor indul a vonat a Keletiből hatvani átszállással Somoskőújfalura. Pénteken sikerült jó későn nyugovóra térni, így sajnos nem sokat fogok aludni. Reggel egy telefonra ébredek, mielőtt felveszem, megnézem rajta az időt: 6:37, elaludtam! Persze ezért is hívott Orsi, hogy hol vagyok már, félre beszéltük meg. Még jó, hogy a Violánál, a barátnőmnél aludtam, és nem otthon. Különben most bajban lennék, de innen könnyedén odaérek 5-10 perc alatt, csupán összeszedelődzködnöm kell villámgyorsan. A Keletinél kiszúrom Orsit a pénztárnál, ott van vele egy másik kerékpáros is, ez lesz Péter, azaz ike76 a fórumról, a főszervező, a felbujtó, később csak „tourist-guide”. Szép száll legény, olyan kerékpártúrázós arc, főleg így a bringásgatyájában, és a bukósisakjában. A vonaton vár még egy útitárs, Gábor, ő őrizte a bringákat eddig. Merthogy mindjárt indulunk, csak én késtem el jól. Nem csak mi vagyunk bringával, van még egy társaság is. Ugyan ott szállnak át, ahol mi, csak nem jönnek a határig. A fórumon írta egy Csiga Papa nevű arc, hogy ha nem esik, ő is jön, bajuszos, őszes, és Gödöllőn fog felszállni. Hát Gödöllőn nem szállt fel ilyen alak, így elkönyveltük, hogy öten leszünk. Bander majd a határnál csatlakozik hozzánk, ő már tegnap elindult Zsámbékról, este valahol az Ipoly mellett sátrazott, és most éppen Somoskőújfalura igyekszik, hogy odaérjen, mire mi is a vonattal. Hatvanban átszállás, és lám, kit látunk, egy kék bringaruhás, bajuszos, kissé őszes figurát, kerékpárral, csomagtartóval, csomaggal. Ő Csiga Papa, alias Sándor. Nagy beszélgetésbe kezd a társaság, kérdezgetünk egymás bringájáról, túráiról, foglalkozásáról. Jó a hangulat, izgatottan várom már, hogy együtt tekerjünk. Úgy tűnik, senki se ma kezdte a kerékpározást, lehet, hogy a végén még én leszek a szűk keresztmetszet? Na nem mintha ez zavarna, sőt! Már itt a vonaton éreztem, hogy ez a kaland mindenképpen hasznos lesz, már csak azért is, mert megismerem más, tőlem független kerékpártúrázó szokásait, felszerelését, na meg egyáltalán, új emberekkel megismerkedni jó dolog. Sándor a csomagtartójára szerelt dobozzal túrázik, legalábbis most így jött velünk. Elsőre bizarrnak tűnt, de miután megmagyarázta, és belegondoltam, rájöttem, hogy valójában ez egy nagyon jó megoldás. Leghasznosabb tulajdonsága az, hogy egyáltalán nem ázik be. Nem kell le-föl pakolni, rögzíteni, nem csúszik el, nem kopik szét, és könnyű bele pakolni. Hirtelen nem is értem, miért csak most látok ilyet először. Aztán van itt még ez az időfutam kormány - ahogy Orsi nevezi. Sándor könyöklőként ismeri, Ára 4000 HUF-ról a csillagos ég. Az övé az előbbi kategóriából való. Aztán van itt ez a műanyag kantár Péter bringáján, ilyen nekem is kell, ez baromi jó! Sajnos az én pedálomra nem lehet ilyet felszerelni. De nem is baj, a gazdája szerint húzni nem is nagyon lehet vele, csak arra jó, hogy le ne csússzon a láb a pedálról. Szóval ment a nagy diskurzus minden féléről, a fórum előjött témákról, outiról, és a különböző külsőkről, teszkós vashulladék biciklikről, és a hajsamponról, de ezt most nem is folytatnám, inkább térjünk vissza a túránkhoz. 

Bander már ott várt Somoskőújfalun a pályaudvaron, gyorsan bemutatkozott mindenki mindenkinek, összeállt a 6 fős csapat: Péter, Sándor, Gábor, Orsi, Bander, és jómagam, Árpi. Vizet töltünk, és már indulunk is. Egészen az út túloldaláig tekerünk, ahol egy kisboltban bevásárolunk. Bander nehezményezi, hogy itt vásárlunk, mert ő Szlovákiában szeretett volna, de Péter erősködik, hogy rosszak a tapasztalatai, ott nem biztos, hogy minden nyitva lesz, viszont az a biztos, ha itt most veszünk kaját. Nálam sincs semmi kaja, veszek egy kis rúd gyulai kolbászt, egy henger mackósajtot, meg egy kis brummogást. Vagyis egy kg szeletelt kenyeret. Irány a határ, személyit már előkészítettem a vonaton. Szlovákiaaaaaaaaa!!! A főúton alig van autó, és akkor még ez az állítólagos nagy forgalmú út. Milyen lesz az, ahol nincs forgalom!? Hmm, Szlovákiában jó biciklizni. Főleg ilyen társaságban, ahol mindenki bírja a jó 30-35-ös tempót. Na jó, ne bízzuk el magunkat, Fülekre „érezhető lejtő”-n visz az utunk, ahogy Péter is írta az itinerben a neten. Füleken Billa fogad minket előtérként a vár mellett, tényleg jobb lett volna itt vásárolni, persze ezt nem tudhattuk előre. Irány a kis úton Buzitka, majd fel egy kis úton az 50-es számú főútra. Jó tempót diktálunk, nagyon jót, még mindig 30, vagy 30 közeli az átlag. Szép lesz ez így! Kár, hogy felhős az idő, nem lehet jó fényképeket készíteni. Jártam már erre, de csak autóval. Ez így merőben más élmény. Hatos fogat száguld az úton. Kiérünk a főútra, néhány km, és újra mellékúton Észak felé. Hatalmas jó egy 6 fős bandában tekerni. Még mindig nyomjuk a tempót. Jönnek a falvak, Péter tudja az utat, járt már erre. Két éve májusban nem sokkal a csúcs előtt nem tudott továbbmenni a hó miatt. Egy kisebb kaptató tetején megállunk enni. Kis híján 50km-t tettünk meg idáig. 20-nak se tűnt, nagyon jól esett. Megeszem az otthonról hozott kenőmájas végét. Még jó, hogy csokoládém az van bőven. Jó a hangulat, érdekes, hogy új arcokkal tekergünk, megy a nagy beszélgetés. 

Kiérünk az 531-es főútra, ahol újra Észak felé fordulunk, nem túl barátságos fellegek gyűlnek előttünk a völgyben. Lehet, hogy esni fog. És tényleg, kezd is szemerkélni. Remélem nem fog rákezdeni. Áthajtunk még pár falun, mire belekezd, zuhog, mint az állat. Pont nincs menedék sehol, két település között vagyunk. A következő falu elején egy benzinkút figyel, épp jól jön most nekünk. Péter lemaradt, átöltözik kint az esőben. Lehet, hogy ő csinálta jobban, mi már rendesen megáztunk, mire ideértünk. Zacskókat húzunk a cipőnkre, és szigszalaggal tekerjük körbe, hogy le ne essen. Először még dzsekit sem akartam venni, mondván, úgy esik, hogy úgyis bőrig ázom, de aztán a végén én is zacskós lábbakkal végzem. Sanya a legdurvább, sárga esőkabátját combközépen rászigszalagozta a lábaira, ugyanígy a csuklóinál. Megérkezik Péter is, nem különben felöltözve az eső ellen. Felvetődik az ötlet, hogy inkább vegyünk pár sört a benzinkút shopjában, és várjuk meg velük az eső végét, de végül tovább indulunk. Épp, hogy hajtunk, máris telibe fröcsköl egy teherautó szemből. Na nem mintha ez még számítana, amúgy is csurom vizes vagyok. Esőben is jó tempót diktálunk, hamarosan jön Tisovec, és az első komolyabb emelkedők. Könnyűszerrel vesszük őket. Sőt mi több, kész örömhullám tör rám, elállt az eső is, itt tekerek Szlovákia közepén, új arcokat ismerek meg, és biciklizek! Mennyire vártam már ezt, csak tekerni az út szélén a természetben, felettem az ég, és alattam a föld, előttem az út, és minden nagyon egyszerű, csak menni kell rajta előre. Körbevesznek jó barátok, előttem, mögöttem, előretörök, nem győzöm őket fényképezni. Felérünk az első kis hágóba, gyönyörű kép tárul elénk az előtte lévő kanyarból, meg is próbálok néhány panorámaképet, remélem aztán otthon össze tudom a képeket majd illeszteni. A hágóban pihenőhely, újra eszünk, kolbász, sajt, kenyér, csoki, víz. Minden olyan jól esik, hogy azt leírni nem lehet. Ez most mind egyszerű étek, mégis finomabbnak tűnik, mint egy frankó kis étteremben valami háromfogásos vacsora. 

Indulunk tovább, rövid lefelé majd, lapos rész jön, jobbra mezők, dombok, gyönyörű kilátás, pipálnak a völgyek az eső után. Újra emelkedő következik, egész hosszú. Bander azt számolja, vajon hány sör fér bele Sanya műanyag csomagtartójába. Lehet, hogy akár 16-ot is bele kéne pakolni. Erre Péter kitalálja, hogy át lehetne alakítani hűtőtáskává, az lenne az igazi. Dinamóval meghajtanánk, és mindig lenne nálunk hideg sör. Az ötlet fantasztikus! Dinamóval hajtott sörhűtőtáska a biciklire! Kár, hogy valójában nem lehetne rendesen kihajtani a hűtőt egy kerékpárral. A nagy műszaki fejek kiszámolják körülöttem, hogy kb. 20 hagyományos dinamó kéne hozzá. Így meg már nem éri meg, inkább meg kell venni a boltban hidegen. Felérünk a nyeregbe, innen már látszik Murány, templomtorony a falu alján, körben hegyek, erdők, na és felhők mindenütt. Bevárjuk egymást, eszünk pár falat csokoládét, iszunk vizet, majd irány tovább. Lent Murányban Bander bevásárol, a bolt előtt tömegével lézeng a kisebbség, egyáltalán nem tűnnek veszedelmesnek, de azért a bringák mellett maradok szorosan. Péter azt mondja, most tartunk A Hegy előtti emelkedők felénél. Remek, még sok van hátra! Csak ne esne ez a rohadt eső, már megint rákezdett. És igen, újra jönnek a kaptatók, csodálatos erdőben tekerünk, lihegek mint a ló, lehagyom a többieket, már épp utolérném Péter után Bandert is, de könnyebb sebességbe kell váltanom. Aztán egy kanyarban meg is állok, nem bírom tovább a dzsekiben, megsülök. Ha már megálltam, fényképezek is, sorra elteker mellettem a társaság, mindenkiről készül egy portré. Elpakolom a dzsekit, majd utánuk eredek. Orsi az utolsó, aztán Gábor. Utolérem őket, videót készítek, meginterjúvolom őket, jól-e érzik magukat itt ezen a közel 10%-os emelkedőn, valahol Szlovákia közepén. Közben persze, főleg mikor Gábort érem utol, lihegek, mint a fene, hallatszik a felvételen. „Sokat fizettem érte, hogy itt lehessek, höhhö-höhhö… ezért… höhhöö-höhhhöö… Jól kell éreznem magam!” :) Hát ami azt illeti, én ezen a szakaszon nagyon jól éreztem magam, talán még egy kicsit jobb is volt, mint pár hete az Alpokban. Azt a túrát már nagyon régen vártam, és már nagyon elterveztem, és nagyon meg akartam élni, ami sikerült is, de most ez valahogy más. Most nem vártam, hogy jó lesz, igazából nem tudtam, mit várjak ettől a túrától, a társaság egy részét nem is ismertem, de most itt vagyunk, és úgy tűnik, egy egész jó kis csapat vagyunk. És még ez a hülye eső is elállt végre újra. Most már talán nem fog esni többet. Újabb kis hágó jön, újabb rövid lefelé, majd az utolsó kaptató, és felérünk Sedlo Javornikára, 965m magasra. Innen újabb lefelé jön - ki gondolta volna - egy kisebb hajtűkanyar, majd lent találjuk magunkat a 66-os főúton. Itt gyors mérlegelés után úgy döntünk, hogy nem tesszük le a cuccainkat a szálláson az innen 5km-re Keletre lévő Telgárton, hanem egyenest a hegyre megyünk. Nem lenne sok értelme, hiszen a csomag nagy része meleg ruházat, amire úgyis szükségünk lesz a hegyen. 

A vasúti pályaudvaron gyorsan vizet vételezünk egy kútból, majd irány Sumiac. Ez az utolsó település, innen indul felfelé az út a Kralova Hola-ra, azaz a Király-hegyre. Már a falu előtt fantasztikus látvány tárul elénk. Előtérben a házak, mögötte a hatalmas, lapos hegy, sajnos felhőben a teteje. De ha jobban megnézzük, kilátszik az adótorony teteje! De durva! Reméljük, mire felérünk, maga a csúcs sem lesz felhőben. Sumiac főterén bevárjuk egymást, és együtt indulunk neki a hegyi útnak. A falu végén elfogy az aszfalt, amin először meglepődök, de aztán eszembe jut, hogy erről olvastam is, az út eleje sajnos csak murvás, köves földút, csak a vége aszfaltozott. Erről egészen megfeledkeztem. Na meg nem csak erről, a szemüvegemről is, Csiga Papa egyszer csak előkapja a derekán lévő zsebből, és átnyújtja. Én meg csak pislogok, és köszönöm szépen. Rögtön beugrik, hogy hogyan hagytam el, megint a nyereg mögé tettem a csomagjaimra a vasútállomáson, mikor vizet vettünk magunkhoz. Megint otthagytam, és egy darabig megint jó volt ott, amíg le nem esett. Pont, mint az Alpokban. Csak most hál’ isten jöttek mögöttem, így most nem kellett visszatekernem érte. Ennyi eszem legyen, pedig még eszembe is jutott, mikor leraktam oda, hogy na ezt nem kéne most ott felejteni megint. És most még fel sem tűnt, hogy meg sincs, hogy nincs rajtam. Csoda, hogy még megvan három év után ez a szemüveg. Annál értékesebb… Annál jobban fog fájni, ha egyszer tényleg elhagyom. A többiek tanácsolják is, hogy csak egyszerűen tegyem le valahol, és szándékosan hagyjam ott, így lesz talán a legkevésbé fájdalommentes az elválás tőle. Ehhez a dologhoz persze még az is hozzá tartozik, hogy Murány után megtréfáltak, akkor is letettem valahová, de mikor elindultunk a faluból, már Bandernál volt. Összebeszéltek Orsival, hogy ő majd jól megkérdezi tőlem kb. 1 km-el a Murány után, hogy „Árpi, hová tűnt a szemüveged?” - Épp mikor ezt a kérdést feltette volna, abban a pillanatban vettem észre magam is. Már szóltam is a többieknek, hogy én fordulandusz, megkeresem a szemüvegem, de magamban már tudtam, hogy ez most reménytelenebb futam lesz, mint az Alpokban. Az kész csoda lenne, ha ott még megtalálnám. Aztán, mikor Bander is megfordult velem, megláttam az erősen mosolygó arcán a szemüvegemet a sárga lencséjével. Azzal a bizonyos vidám lencsével. Hát megvan, még mindig megvan, csak megtréfáltak a barátaim. Még mindig nem sikerült elhagynom ezt a szemüveget. Pedig már megpróbáltam párszor. 

Na de térjünk vissza a Kralova Holára. Az út a falu fölé kanyarodik, nyílt részen megy, vagy legalábbis a völgy felé szépen ellátni. Most látunk először a mai napon napsütést, kis foltban megvilágítja alattunk a dombokat, megmelengeti a lelkünket, na és persze jól lefényképezzük! Nem olyan mókás ezen a murvás úton haladni, itt a törpök élete megint nem csak játék, és mese, bizony kemény dolog feltekerni ezen az úton, nem nagyon lehet 6-nál többel haladni. Bander mellett megyek, lassan elhúzunk a többiektől, beszélgetünk, így gyorsabban telik az idő. Péter az előbb azt mondta, hogy az út felétől lesz aszfalt, de már nagyon sokat jöttünk, és még mindig murva van alattunk. Ezek szerint még rengeteg van hátra… Nem akarom elhinni, hogy még mindig nem tartunk a felénél. Számtalan hajtűkanyart tettünk, hol jobbra, hol balra van tőlünk a hegyoldal, nem is emlékszem ennyi kanyargásra a térképtől. Végül csak odaérünk egy házhoz, van egy kis fedett terasza, épp jókor jön, mert már megint esni kezd, nem is kicsit. Pont megérkeznek a többiek is, mire rendesen rákezd. Viszont derű a borúban, hogy innen aszfalt van végre, tehát most tartunk a nagy fölfelé felénél. De ennek most mégsem tudok örülni, nagyon elrontja a kedvem az, hogy újra ázni fogunk. Eszünk újra pár falatot, jobb híján újra csak májkrémes kenyér mackósajttal, csokival és vízzel, ez a mai menü reggel-délben-este. De nem is kell több. Csak ne esne ez az átkozott eső! Bander azt mondja, itt megvár minket, elege lett az esőből. Ennek nem örülök, jó lett volna együtt fent lenni mind a hatan. Azért nem győzködöm túlságosan, csak annál rosszabb lenne neki, tiszteletben tartom a döntését. Persze megpróbálni megpróbáltuk. Tudtuk, mi az értékrend nála, így szólt hát a motiváció Csiga papától: Gyere már fel Bander! Odafent sört mérnek, nagymellű felszolgálónők hozzák ki neked, csak itt a világ végén kaptak állást, akkora gusztustalan nagy mellük van. Erre hatalmas nevetésben tör ki a társaság, de Bander sajnos nem komálja az ily méretű kebleket, így nélküle indulunk el, elsőnek Csiga Papa, és én. Egymás mellett haladunk, mesélek neki valamit, ha jól emlékszem, ezen a szakaszon arról regéltem, hogy 16 éves korom után hogyan kezdtem el élni, sportolni, és rendbe jönni magammal, a világommal, célokat kitűzni, és elérni, keményen edzeni értük, majd győzelmet aratni, vagy kudarcot vallani, barátokat szerezni, átalakulni úgy, hogy azt közben magam sem vettem észre, csak utólag. Hogy mennyi mindent kaptam a tájfutás által, és hogy aztán hogyan kezdtem bringázni. Ő most 45 éves, ha jól emlékszem, talán 6 éve kerékpározik, de ami azt illeti, elég komolyan tolja, mesélt egy Velence10 (?) nevű versenyről, ahol is tízszer kell körbetekerni a Velencei-tavat, majd aki még érez magában kitartást, még repetázhat pár kört. Így tekert 300km-t egy nap alatt. Azt élvezi az egészben a legjobban, hogy érzi, hogy dolgozik, és működik a teste, és ezt remekül teszi. Számomra még nem ez az elsődleges, ezt is szeretem benne, de valahogy ez még nekem természetes. A kihívás, a megmérettetés, az élmény, a kaland, az újdonság. Mi lesz a gerinc mögött? Milyen kilátás fogad a nyeregből? 

Egy kisebb sziklás kúp látványa fogad minket Kelet felöl, még mielőtt átbuknánk a hegy északi oldalára. Elég pazar, főleg, hogy ÉK felé most egészen jól ellátni lefelé. Persze felhő az van mindenütt bőven. Ja, és ami a legjobb, amit szinte észre se vettem a nagy beszélgetésben, elállt végre az eső, most már nagyon úgy néz ki, hogy végérvényesen, legalábbis idefent. Úgy tűnik feljöttünk az esőfelhők föle. Megállunk, Csiga Papa videózik, én is fényképezek, panorámakép készül. Megérkeznek a többiek is, rákapok magam is a videóra, lefilmezem, ahogy elgurulnak mellettem. Mindenki keményen teker. 

Végre az északi oldalon vagyunk, innen már nincs sok hátra, egy nagy kanyar az egyenes végén, és a következő már egészen a csúcs alatt van. Innen már látni is. A torony hatalmas, most látom csak, hogy oldalról is ki van feszítve. Észak felé nem sokat látni, de az legalább gyönyörű, törpefenyős hegyoldal, kisebb völgyekkel, hófoltokkal. Sajnos már szinte szürkülőben van, így nehéz jó fényképeket készíteni. Azért a nagykanyart beletuszkolom egy panorámába, lesz belőle, ami lesz, legalább megpróbáltam. Valahogy egy nagyon jó érzés tör rám, már megint piszkosul boldog vagyok, ez amolyan lelki béke, vagy nem is tudom. Keresem magamban az okát, miközben a csúcs felé török, magam is megdöbbenek az egyszerű válaszon: nem esik az eső. Olykor micsoda dolgokat tud értékelni az ember! Komolyan, annyira tudtam örülni annak a ténynek ott fent a hegyen, hogy nem esik az eső, és a saját testem hője megszárítja a ruháimat, hogy az nem is igaz. Hihetetlen, néha mik tudnak örömet szerezni az embernek. Máskor meg semminek sem tud örülni. Befordulok szembe a toronnyal, innen már csak száz méter. Orsi és Sanya már ott vannak, most jönnek vissza a csúcstól a házhoz. Állítólag van valami kis melegedő, ahová be lehet húzódni, még fűtve is van. Feltekerek a hegy legtetejére, elnézek Nyugat felé, nem sokat látni a felhőktől. Dél felé ugyan lelátni a völgybe, de már olyan sötét van, hogy nem érdemes fényképezni. Csak egy képet készítek a korlátnak támasztott bringáról. Ahogy megyek vissza a házhoz, épp jön szembe Gábor, és Péter. Megcsináltuk! - kiáltunk egymásnak vidáman! Bent radiátor van a pár négyzetméteres szobácskában, és padok. Gábor táskájából előkerül egy laposüveg, whiskey van benne. Ha ezt Bander tudta volna… :) Most biztos itt lenne! Így sajnos csak 5 főről készül a csoportkép. Időzítve, 5 darab egymás után. Amíg újratöltődik a vaku, pont át tudjuk adni a következőnek a tüzes vizet, így mindegyik képen másvalaki iszik. 

Előkotrom a táskámból a sapkát, amit még tegnap Violától kaptam. Most életmentő, nélküle szétfagyna a fejem. És külön jó, hogy vékony, simán befér a bukó alá. Nem csak fizikailag melegít fel, hogy rajtam van a sapka. Tudom, otthon várnak, nem csak a szüleim. Lefelé már lámpákkal megyünk, nem túl kellemes, a szürkületben éppen nem érnek semmit, az enyém mintha nem is világítana. Sanya megint mókásba öltözött, sárga esőruhájában összeszigszalagozva mint valami földönkívüli, úgy fest. Leérünk a házhoz, Bandert álmában találja Péter, hálózsákban. Vagy legalábbis fekve, ha nem is álmában. Készítek pár hosszú záridős képet, amíg összepakolnak. Merthogy Peti is itt hagyott pár cuccot Bandernál, hogy ne kelljen tovább cipelni. Elindulunk szépen sorjában lefelé, Orsi, Sanya, Gábor, majd én. Végre besötétedett, és ér is valamit a lámpám fénye, végre látok. Meglepő, de mintha a földúton jobban lehetne haladni, mint az aszfalton, vagy csak nem merek már úgy döngetni, mivel kukk sötét van, és ezért tűnik könnyebbnek. Se előttem, se utánam nem látok senkit, egyedül megyek a sötétben, figyelem az utat, és közben elmélkedem, jól érzem magam. Ennél tisztább levegőt nem nagyon szívhatnék most sehol. Ennél inkább nem érezhetném jobban, hogy vér csorog az ereimben, és hogy nagy teljesítményekre vagyok képes a testemmel, és ezzel a csodás biciklivel. Gurulok lefelé egy földúton egy közel 2000m magas hegyről. Egészen pontosan azt hiszem 1945m volt. Ha már a számoknál tartunk, kiszámolom az átlagéletkorát a csapatunknak, 31 jön ki, Peti a medián, mi vagyunk a suhancok hárman Orsival és Banderral. Utolérem Gábort, megtudom róla, hogy kiadványszerkesztő, és hogy tanár is volt valamikor, illetve tanító, vagy micsoda, szóval aki alsósokat tanít. Jön Bander is Petivel, időközben tudomást szerzett a laposüvegről is. Lecsorgunk szépen lassan a faluba, újra együtt a banda, újra esik az eső. :( Vissza a főútra, majd irány Telgárt. Valamiért megint elnyomja az eső a kedvem, hiába tudom, hogy mindjárt fedél alatt vagyunk. Pedig nem is esik nagyon. Szépen csendben tekerünk egymás mellett - mögött. Suhanunk az éjszakában, az esőt leszámítva nagyon kellemes kis utazás lett volna ez a panzióig. Amit rögtön meg is találunk Telgárt elején az út bal oldalán, ahogy azt kell. A nő tud angolul, még 4 sört is sikerül venni tőle. Zubrovica Panzió, 300SK/fő, baráti. Bent minden tiszta és modern, még egy jól felszerelt konyhánk is van, teát készítünk a vízforralóval, most az sem zavar, hogy csak gyümölcstea van. Bander még valami tejbegrízt is akar csinálni, persze csak tréfából. Kiteregetünk, leveszem a lábamról a zacskót, a cipőt, és a zoknit. Iszonyatosan szétázott a talpam, és a szag, ami árad a cipőmből, már-már nem is emberi. Olyan, mint valami vegyszerszag. Elszopogatjuk a söröket a konyhában, beszélgetünk a napunkról. Annak ellenére, hogy szinte egész nap esett, mindenki elégedett. Gábor azt mondja, majdnem elaludt az előbb, mikor idefelé jöttünk, olyan csendben volt mindenki, hogy majdnem megkért valakit, beszéljen hozzá, mert mindjárt elalszik. Eszünk még valamit, kapok Bandertől májkrémet, úgy csúszik ez a májkrémes kenyér, mintha nem ezt ettem volna egész nap. A tusolás után egész másképp érzem magam. Házigazdánk választás elé állít minket, 7:45-től 10-ig dolga van, így ebben az időben nem tudjuk elhagyni a házat. Rövid szavazás után a 10 óra mellett döntünk. Beállítom a telefonomat 9-re, még berakok egy kis zenét altatásképpen, kitörlöm a nem sikerült képeket a fényképezőből, hogy legyen benne hely holnapra is, majd lehajtom a fejem a párnára. Azonnal elalszom.

 

Mai megtett táv: 146 km

Max. sebesség: 60 km/h

Nettó átlagsebesség: 17 km/h

Nettó idő: 8 óra 36 perc

 

 

Reggel pont egyszerre ébreszt minket Péter, és a telefonom, utóbbira rögtön kapok is három SMS-t, üdvözölnek Szlovákiában. Mi a fene, miért kell még egyszer üdvözölni engem, és miért akkor, amikor felébredek? Egyáltalán, honnan tudták, hogy most ébredtem? Aztán rájövök, hogy csak a kispárna alatt nem volt térerő. A többiek már bevásároltak reggelit, mi hárman Orsival és Banderral le vagyunk maradva, későn keltünk. Irány a bolt! Ma is esik. :( Pedig tudtam volna örülni a tiszta kék égnek és a szikrázó napsütésnek. Újabb zacskó a cipőre, és nyeregbe! Az első kisbolt zárva, aztán meglátunk egy Coop Jednota táblát, ami egy hasonlóan apró üzlethez vezet minket. Izomtibor puding, májka, és Treska halsaláta. Kenyér elfogyott… Uhh, ez nem jó hír. A főút mellett találunk egy másik boltot, valószínű erről beszélt nekem először Sanya, csak nem bírom megjegyezni, melyik a jobb, és melyik a bal kezem. Eső esik, én meg kint őrzöm a bicikliket, amíg Orsi, és Bander vásárolnak. Megvan a kenyér is, a „pipi krém” is, most már irány vissza a szállásra, mindjárt 10 óra, és még nem ettünk, nem pakoltunk össze. Gyors reggeli, a többiek már elkészültek, mi is összepakolunk. Az udvaron egy kölyökkutya ugrál körbe minket, pont úgy viselkedik, mint Grabanc tette otthon a szomszédban kicsi korában. Azonnal odarohan a fényképező lencséje elé, így képtelenség normálisan lefényképezni. Időközben elállt az eső, de abban már nem bízok, hogy nem kezd újra rá, szóval marad rajtam a dzseki, a táskán pedig az esőzsák. Épp tegnap este mondtam a sör mellett, hogy tök jó, hogy mindenki felkészült, és egyben van a bringája, és kondival is bírja. Mire Gábor mondta, hogy hát persze, ha valaki eljön egy ilyen túrára, akkor tiszteletben tartja az útitársait, és nem olyan gépen jön, ami szétesik alatta… Erre látom, hogy Bander szereli a csomagtartóját, kiesett belőle a jobb lenti imbusz csavar, és az egyik felső is, ami a vázhoz rögzíti. Na, kellett nekem az ördögöt a falra festeni, nem pont a cimborám csomagtartója esett szét. Persze ami elromolhat, az el is romlik, és hát persze, hogy használat alatt. Főleg, ha Bander használja. A többiek már elindultak, mire Bander összeeszkábálta a gépét valami drótokkal, meg szigszalaggal. Na indulás, gyerünk utolérni a többieket, irány vissza a  531-es út felé, most végre látni azt a tájat, ahol tegnap már kukk sötétben tekertünk. Határozottan nem rossz, elő is veszem a fényképezőt. Ráfordulunk a Tisovec felé vezető útra, jön az emelkedő, ami tegnap még lejtő volt. Nem is vészes, a tetején utolérjük Gábort, és Petit, itt kell eldöntenünk, hogy letérünk-e a murányi várrom felé vagy sem. Mivel nem állunk túl jól időben, és nem is ismerjük azt az utat, abban maradunk, hogy megyünk haza arra, amerről tegnap jöttünk. Murányon megállunk enni egy kicsit, aztán irány tovább. Az eső hol esik, hol nem. A táj ettől még mindig gyönyörű, és biciklizni ma is jó, épp csak ami emelkedő volt tegnap, az most lejtő, és fordítva. Csak Tisovec után laposodik ki az út, itt már csak apró dombokra tekergünk fel. Orsi kipróbálja Sanya időfutam kormányát, mikor leszáll a gépről azt mondja, holnap vesz egy ilyet. Nagyon irigykedve nézhettem azt a könyöklőt, mert Bander egyből elkezd ironizálni, elindul előttem a kormányára könyökölve, és előadja, hogy ez milyen jó, és hogy vegyem meg a kormányát. Se az övét, se rendes könyöklőt nem veszek egyelőre, nekem annyira nem jön be a görnyedés, még ha úgy kisebb is a légellenállásom. Meg különben sincs egyenes kormányom, erre meg nem lehetne rászerelni. 

Bolyban haladunk, többé kevésbe egymás mögött. Jön Hrachovo, jobbra fordulunk, hosszabb emelkedő jön, tegnap itt jöttem lefelé 60-al. Ehhez képest fölfelé nem olyan durva a dolog, mint vártam. Orsi, Sanya, Peti, és Bander vágtába kezdenek a meredeken, elhúznak, Gáborral lemaradunk. Most nincs kedvem megpukkanni ezen az emelkedőn, majd a gerincen a padnál találkozunk, ahogy megbeszéltük. Itt is eszünk pár falatot, Orsi pipi krémje borzasztó ízű, az enyémet ki se bontjuk. Van még egy utolsó májkrém, meg egy kis csoki. Most gondolok csak bele, ahogy ennyit írom, hogy miket ettem, hogy tulajdonképpen májkrémes kenyéren, csokoládén, és vízen éltem az egész hétvégén. 

Lefelé jön, és újabb kötelékrepülés az út szélén, jó tempót hajtunk ma is, ráadásul végre a nap is kisütött. Már csak én tartottam meg a cipőmön a zacskót, odabent már egy új evolúció indulhatott a csukáimban. Esni ma már tényleg nem fog. Viszont örülünk a napsütésnek, annyira, és jól túl is megyünk az Ozdany felé vezető úton. Hosszú egyenes szakasz jön, tegnap délelőtt hajtottunk itt a másikirányba. Mennyi minden történt azóta… Ezért is tetszik a kerékpártúrázás. 5km a főúton, majd még 13 Fülek felé a kis úton. Jó az iram, lendületből megtekerjük az emelkedőket, együtt a csapat, száguldunk mind a hatan. Buzitkánál még ráteszek egy lapáttal a 30-as tempóra, jól tudom, hogy korai még hajrázni, de nem is azért csinálom, hogy én érjek be elsőnek Fülekre. Hanem mert jó 40km/h-val száguldani a napsütésben. Már robognak is el mellettem, Bander, és Orsi, majd végül Sanya is utánuk ered. Ez már sok lesz nekem. Elhúznak jó 70m-re, aztán ennyivel beérik, nem távolodunk tovább egymástól, de utolérni sem tudom őket. Meg nem is akarom. Így tesszük meg az utolsó kilométert két 3 fős bolyban Fülekig, csak a vasúti átjárónál érjük be egymást. Orsi, Péter, és Sanya felmennek a várba, mi addig Gáborral, és Banderral kiülünk egy kocsma kerthelységébe. Kérek 3 Corgont, és egy zacskó fűszeres pirított kukoricát, 66 koronát fizetek. Jó itt! :) És a nap is süt! Nagyon jó itt! Megtudjuk Gáborról, hogy napi 32km-t bringázik a munkahelyére, és onnan haza. Amíg a hajógyári szigeten dolgozott, az nem volt jó, mert túl közel volt. Na meg mindig kivette azt az egy hetet szabinak, amíg a fesztivál ott zajlott. Meg azt is megtudjuk, hogy a szlovák sör finom, és jó nekünk. Mikor a második kört isszuk, egyszer csak kiabálást hallunk odafentről. A többiek most vannak a várfal tetején. Merthogy közvetlen a vár alatt sörözünk. Kicsivel később jön Péter, és véget vet a vidámkodásnak… Vagyis először túlhajt a kocsmánkon, úgy kell utánakiáltani. A többiek már elindultak a határ felé, mert van esély rá, hogy elérjük az utolsó előtti vonatot is. Lehúzzuk a söröket, Gábor és Péter elindul, Banderral még gyorsan visszapakoljuk az asztalt a helyére, és indulás a többiek után. Újra ráijesztünk a kilométerekre, ahogy kiérünk Fülekről, már látjuk is magunk előtt Pétert, és Gábort. Aztán egyszer csak egy kékruhás őrült húz el mellettem, rögtön utána Orsi is. Csiga Papáék valahol bevártak minket. Ismét jó tempóban haladunk a határ felé, a táj most valahogy sokkal szebb így a napsütésben, mint tegnap délelőtt. Annak ellenére, hogy most javarészt emelkedik. Csiga Papa, Orsi, és Péter elhúznak előre, hogy megvegyék a vonatjegyet, de végül csak jó 100m-t tudnak elszakadni tőlünk, a határon utolérjük őket. Még jó, hogy elöl van a személyim. A határőröktől megtudjuk, hogy 8 perc múlva indul a vonatunk. Ettől olyan izgatottak leszünk, hogy át is engednek minket az igazolványok felmutatása nélkül. A pályaudvar nem volt túl messze, bőven elértük a vonatot. Bár Bander felvetette egy helyen, hogy álljunk meg sört venni, de azonnal elleneztem az ötletet, és tovább siettem a vonatunkhoz. Amíg felpakoltuk rá a bringákat, Péter megvette a jegyeket. A hazaút is jó hangulatban telt, e-mail cím cserével, vidámkodással, beszélgetéssel. Hatvanban majdnem elszúrtuk az átszállást, ha nem jön a kaller, és nem kérdezzük meg tőle, hogy ugyan nem a mi vonatunk-e az ott a peron végén. Kis híján végignéztük, ahogy szemünk előtt megy el a vonatunk. Gödöllő előtt Máriabesnyőn szállt le Csiga Papa, vagyis ott szeretett volna, de úgy gondolta, nem volt elég a mai tekerés, még néhány kilométer a hármason belefér, és leszállt eggyel előbb. Ezt mondjuk ő sem tudta még akkor, és mi sem, csak amikor a következő megállónál láttuk az épületre kiírva szép MÁV betűkkel: Máriabesnyő. Útitársunknak itt kellett volna leszállni. Aztán Péter még zárásképpen előadta, hogy pár hete rájött, hogy mindegy, mit csinálunk, végül úgyis minden elvész, a protonok lebomlanak, az ember nem sokára okosabb, ügyesebb, kreatívabb gépet tud építeni önmagánál, ami majd megépíti a saját magánál is okosabb gépet, szóval… És már nem is tudom, milyen végkövetkeztetést vont le az egészből, és hogy honnan is indult ez az okfejtése. A lényege talán az volt, hogy semmi sem marad meg, tök mindegy mit csinálunk… Mindesetre számomra az lejött belőle, hogy nem olyan nagy baj, hogy nincs annyi szabadidőm, legalább véletlenül se jut időm olyan cikkeket olvasni az interneten, amikből aztán arra a következtetésre jutok, hogy a világon semminek semmi értelme. :) Persze gondolom Peti is csak viccnek szánta - vagy nem - mindenesetre jót mulattunk a szövegén, Bander mondta is a harmadik mondat után, hogy ez neki sok, ehhez most meg kellett volna innia egynéhány sört, hogy ezt be tudja fogadni. A Keletinél Péter még kölcsönadott egy imbusz kulcsot valami vasutas arcnak, aki megszerelt vele gyorsan egy vonatot, és már mehetett is ki a saját útjára. Bander konkrétan Zsámbékra, ami innen még nem két kilométer. Én csak Angyalföldig a munkahelyre, bepakoltam a bringát és a routerek egy autóba, majd tovább szennyeztem a környezetem.

 

Összességében nagyon jó kis móka volt ez a mostani, remek társaság jött össze az internet által, és ezt nem gondoltam volna előtte. Konklúzióként azt vonnám le a két napból, hogy kerékpározni még mindig nagyon-nagyon jó, sőt még egy kis esőtől sem kell megijedni, lehet ellene védekezni, és a hangulatot sem feltétlenül nyomja el. Mondjuk a Kralova Hola tetejéről jó lett volna látni is valamit, például a Magas-Tátra havas csúcsait, de így legalább lesz okunk még visszatérni. Ja és új embereket megismerni szintén remek dolog, főleg, ha rögtön van valami közös bennünk, mondjuk a kerékpározás szeretete! És kösz a meghívást Péter, nekem felülmúlta a várakozásaimat a túra, az eső, és annak ellenére, hogy már régebben kiszemeltem magamnak ezt a csúcsot, igaz, akkor még csak gyalog.

 

Összes megtett táv: 269 km

Mai megtett táv: 112 km

Max. sebesség: 59 km/h

Nettó átlagsebesség: 24,4 km/h

Nettó idő: 4 óra 37 perc