Egynapos hétvége, mit lehet ilyenkor csinálni? Sok jóra nincs idő egy nap alatt, de egy szuper kis barlangászás bőven belefér. Szűcs Laci vitt le minket a Solymári Ördöglyukba, ő az Ifjúsági Barlangtúra és Barlangi Sportterpia Egyesület vezetője, és itt az interneten sikerült vele megismerkedni. Többek között Ő fogja vezetni a nemrég indult outdoor blogos nyereményjáték győztes csapatát is egy földalatti kalandra.
Délelőtt 10-re autóztunk fel Solymárra négyen: Edit, Zoli (a bátyám és menyasszonya), valamint Viola és én. Laci már várt minket a templom előtt, ahová hamarosan megérkezett egy másik, 3 fős csoport is, Csilla, Robi, és Bálint. Feljebbmentünk a kocsikkal Solymár határába, ahol felöltöztünk szép piros overálokba, kaptunk lámpás sisakokat is, majd elindultunk gyalog fölfelé az erdőbe. Ekkor tűnt fel, hogy nem is olyan rég erre túráztunk lefelé a Zsíros-hegyről. Hát itt van a híres neves Solymári Ördöglyuk nevű barlang!
Pár perc séta után meg is érkeztünk a bejáratához, itt kicsit szétszéledt még a banda, ki-ki a dolgát végezte az erdőben, mert ezt a barlangba nem szabad. Mielőtt bementünk, Laci még mondott pár szót a barlangról, pl. hogy a barlang mélysége 75m, és a legújabb felmérések szerint a járatok összes hossza 5km is megvan. Bemegyünk a barlangba, az ajtó mögött egy apró terem fogad minket, majd rengeteg lépcső lefelé. Itt még kiépített a történet, aztán már csak kúszás-mászás lesz.
Laci elmondja, hogy 4 szűk rész lesz majd, sorrendben és nehézségben a következők: „A Morzsoló", „A Lapító", „A szülőcsatorna", és „A Fitymaszűkület"! Igen, jól olvastátok! :) Illetve lesz még egy ötödik is, az „Őrület Szűkület", de az már tényleg csak fakultatív dolog kikerülhető, olyan, mint a Mátyás-hegyi barlangban a Micimackó. Nem vezet sehonnan sehová, csak egy lyuk egy terem oldalában, amin át lehet mászni amolyan bátorságpróbaképpen, de oda lyukadsz ki belőle ahonnan elindultál.
Na, hát lássuk, milyen maga a barlang. Mászunk, kúszunk, kapaszkodunk teremről teremre, a csapat mindig szépen megvárja a kígyó végét, szorosan megyünk egymás mellett, aztán megállunk, megint bevárjuk egymást, Laci magyaráz, hogy a következő részen hogyan jutunk át, hogyan kell átbújni, lábbal, vagy fejjel előre, hason, vagy háton. Csúszdázunk, kúszunk, majd újra mászunk, létrázunk fölfelé. A barlang csodaszép, egész közel mászunk a cseppkövekhez.
Egy Nagy-templom nevű teremben kicsit hosszabb időre állunk meg, Laci elmeséli, hogy miért olyan jó az asztmás gyerekeknek a barlangászás. A tiszta lenti levegő magában még nem elég, az egy dolog, hogy itt tünetmentesek a gyerekek, ez önmagában még nem lenne terápia, de ha közben mozognak is, képesek megerősödni, és ez a szabadban nem menne olyan egyszerűen, mert ha ott a kinti levegőn elkezdenének futni, vagy kerékpározni, annak hamar fulladás lenne a vége. Itt lent viszont olyan a levegő, hogy nyugodtan sportolhatnak, erőlködhetnek, nem lesz belőle fulladás, és ha sokat mozognak idelent, megerősödnek, és ezáltal ellenállóbbá válnak a betegséggel szemben is. Persze Laci ennél még tudományosabban mondta el, belementünk mindenféle sókba, meg hogy mi van a levegőben itt lent, vagy mi nincs… Nekem ez maradt meg belőle.
Meg az, hogy utána bemásztunk a „Keserves Nyögések folyosójába"! :) Már a neve is nagyon tetszett, és valóban illet is hozzá, egy szűk járaton kellett felfelé másznunk, és néha igen kellett húzni, vagy tolni magunkat, hogy előrejussunk. Ilyenkor hallottam magamból is kiadni ezeket a bizonyos hangokat, amiről ez a szakasz kapta a nevét. A végén aztán egy kisebb teremben lyukadtunk ki gyönyörű cseppkövek mellett. Erre persze nehéz volt figyelni, miközben préseltük kifelé magunkat a lyukból.
Eztán jöttek a már említett szűkületek. A Morzsolón úgy átmásztunk, hogy észre se vettem. Aztán jött a Lapító, ez már annyira nem volt tréfás, amikor először megláttam a kis lyukat, amin át kellett bújni, bevallom, kicsit megrémültem. Ez para! Aztán toltam, húztam, és azon kaptam magam, hogy szinte már kint is vagyok belőle. Jött a szülőcsatorna, ezen fejjel előre kellett átmászni, hát elég vicces volt. Először bemásztunk egy járatba, ami kettéágazott, itt segített Laci, és monda, hogy hogyan másszunk be a szülőcsatornába. Hát nem tudom, hogyan fértem át olyan könnyen azon a lyukon, de sikerült. A következő teremben volt az Őrület szűkület, ami állítólag nehezebb, mint a Mátyás-hegyiben a Micimackó. Edit megpróbálkozott vele, de csípőnél beszorult, az overál már sok volt, anélkül épp ment volna a dolog, de így visszahúztuk. Bálint viszont még növésben van, Editnél apróbb termetű, ráadásul neki gyereket se kell szülnie soha, így jobb esélyekkel indult neki a lyuknak. Ami akkorka, hogy még a sisakot is le kell venni hozzá, hogy átférjen az ember. Nekem rossz emlékeim voltak az ilyesmiről a Stavi barátom Micimackóba való beszorulása óta, így már azt is alig bírtam nézni, ahogy Edit lóg ki a sziklából, de aztán Bálint egyszerűen csak átcsúszott rajta.
Itt még nem volt vége a kalandnak, ránk is várt egy bújás, A Fitymaszűkület! Bemászni sem volt egyszerű, bent aztán még megfordulni, és a kezünket a fejünk fölé téve lábbal lefelé csúszni… Mondjuk igazán ez sem okozott gondot, mert Laci valósággal ki húzott a lyukból. Innen aztán még át kellett kúszni egy szép, nagyon lapos, de széles részen, aminek a túloldalán bevártuk egymást.
Ezután már kifelé vettük az irányt, átkúsztunk még egy nagyon állat lapos részen, és az itt következő részek már ismerősnek is tűntek. Kifelé azonban nem arra mentünk, amerről jöttünk, egy másik, a bejárattól 60m-re található kijáraton mentünk ki. Az utolsó előtti teremben találtunk egy apró kis denevért a mennyezetről lefelé csüngeni. Laci elmondta, hogy ez egy igen kicsi példány, kis patkósorrú fajta. Nem kell félni tőle, noha pillekönnyű kis állat apró fogai állítólag nagyon élesek. Itt már bogarak is voltak, érezni lehetett, hogy közel a felszín. Lemásztunk egy másik terembe, amiből egy létra vitt fel egy szűkületbe, amiből ha kicsúsztunk a „Szívószál"-on át már kint is voltunk a szabadban.
Hát ez király volt! És ez volt a könnyű túra! Milyen lehet a komolyabb!? :) A barlangból kiérve azt éreztem, hogy mééég, szeretnék még! Már itt is volt egy-két olyan rész, amivel igazán meg kellett küzdeni, és lihegve, izzadva jutottunk túl rajta, de az lenne az igazi, ha ezt töményen kapnánk. Persze kezdésnek ez tökéletes volt, hiszen Viola és Zoli most voltak először így barlangban, nekik talán mélyvíz lett volna egy ennél nehezebb túra.
Lefelé sétálva a hegyről beszélgettünk Lacival, kérdeztük, hogy hétköznap is vezet-e túrákat, mondta, hogy „Ááá, dehogy, valamiből élni is kell!" – Tehát nem ez a főfoglalkozása, ez csak a hétvégi hobbi, vagy szenvedély. Azt is megtudtuk, hogy az overálokat egyszerűen vízzel mossa, pedig egy mosószer márka simán szponzorálhatná, amilyen koszosak lesznek ezek a ruhák egy-egy ilyen túra után.
Összességében egy hatalmas élmény volt ez a vasárnapi barlangtúra, és kíváncsivá tett, kedvem lenne eljutni a fizikai tűrőképességem határának közelébe egy ilyen barlangban is. Mert a barlangban nem csak a lába mozog az embernek, hanem az egész teste, mindene. Olyan testhelyzetekben kell erőket kifejtenünk, hogy az eszméletlen. Aki még nem volt barlangban, el sem tudja képzelni, fantasztikus! Lehet, hogy el kéne kezdenem karra gyúrni…