Outdoor blog

Az Outdoor blog a természetben űzhető sportokról szól, kezdve a túrázástól egészen az extrém sportokig. Élménybeszámolók, programajánlatok, tanácsok...

Friss topikok

Írj te is az Outdoor blogra

Ha szeretnéd bemutatni kedvenc sportágadat, vagy élményeidet kívánod megosztani másokkal, esetleg egy közelgő outdoor programra akarod felhívni a figyelmet, akkor csak küld el azt az outdoorsportok@gmail.com e-mail címre és feltesszük a blogra.

HTML

Síelés a Jungfrau-n - A Mikulás ajándéka

2008.12.26. 12:37 outdoor

Kedves olvasók. Most úgy döntöttük, hogy az elején lelőjük a poént... A hétvégénk egyszerűen Hihetetlen volt!!!
Gyakorlatilag, a Verbier-i napunk után még le se olvadt a hó a lécekről, már elkezdtük tervezni következő utunkat. A célállomás adott volt, mindenképp szerettünk volna egy teljes hétvégét síelni egyik kedvenc helyünkön, a Jungfrau régióban. Jártunk már itt sokszor nyáron, itt volt az ideje letesztelni télen is...
A hét folyamán még nem voltak elkészítve a pályák a régióban, a felvonók se nyitottak ki, a webkamerák nem nyújtották azt a látványt, amit megszoktunk errefelé. Szombatra jelezték előre – időtől függően – az igazi nyitást. Időjárás ügyben viszont havazást, borult időt jósoltak. Úgy voltunk vele, hogy ez minket nem érdekel, menni kell, ha síelni nem is tudunk, akkor majd túrázunk, tuti el tudjuk magunkat foglalni...
Szállás ügyben nem volt olyan egyszerű a dolgunk. Wengen, Mürren és Grindelwald is már szezon árakkal operál, ami kicsit meghaladta büdzsénket, úgyhogy máshol kellett szétnézni. Interlakenben nem igazán kerestünk szállást, mivel ha már hegyek közé jövünk, szerettünk volna igazi hegyi szálláson pihenni. Lauterbrunnen-ben minden foglalt volt, a szállás ahol egy korábbi alkalommal megszálltunk csak annyit rak manapság ki a honlapjára, hogy Decembertől Áprilisig teltház... Végül 140 CHF-es áron találtunk egy kétágyas szobát Gündlischwand-ban, ami nagyon jó ár.
Szombat reggel fél 8 körül indultunk és Lausanne-től kevesebb mint 2 óra autózás után értünk el Interlaken-hez. Innen az út a völgyben vezet, és Zweilütschinen-nél ágazik ketté, ’jobbra’ Lauterbrunnen, balra Grindelwald felé. Ha vonattal jön valaki, az figyeljen, mert itt a szerelvényt szétkapcsolják és külön vonat megy a célállomások felé...
A régió sítérképét lásd jobbra fent, sajnos nem találtam a neten megfelelőt. További részletek itt.
Mi balra tértünk le, és leraktuk a kocsit Grindelwald-Grund felvonó állomásának parkolójában, ami az útelágazástól kb 15 perc. Ja igen, köd és enyhe havazás fogadott minket a völgyben.
Itt vettük meg a bérletet (88 CHF két napra/fő, bevezető kedvezménnyel a Männlichen-Grindelwald pályarendszerre), majd a négyszemélyes kabinos felvonóval indultunk fel a Männlichen csúcsára, 2230m-re. Kicsit öregecske a gépezet, de megbízhatóan lassú. :-) Kb. 20-25 perc volt felérni a pályák tetejére, úgy hogy utunk kb 1600m-től felfelé a felhőben és havazásban vezetett.
Ahogy kiszálltunk meg is csapott minket a viharos erejű hófúvás. :-) De hát nem szórakozni jöttünk ide, fel a símaszk és...és óvatosan lefelé...
Mint a képből látszik, a látótávolság elég elhanyagolható volt :-)... Lényeg a lényeg, hogy kerestünk egy kék pályát melegítésnek... de nem találtuk... úgyhogy irány a Männlichen-ről a Holenstein középállomásig vezető piros pálya (3-as), amin elsőre felettébb nehézkesen jutottunk le... mivel nem láttunk semmit...
A pálya kb. 3 km lehet, szerencsére vannak rajta enyhe kifutók, ahol lazítani tudtunk miután vakon lejöttünk a hegytető piros részein. Innen már kicsit jobb is volt a láthatóság. Amit ki kell hogy emeljünk, az az, hogy mivel már reggel óta havazott itt, a pályák éjszaka elkészített hórétegén kb 10 cm porhó fogadott minket...
Az első csúszást követően már kicsit többet éreztünk a pályából, a havazás is csendesedett, és amikor jobban láttunk, beindult az örömsí :-)! !! Hát ez valami SZUPER volt!!! Napközben nem kezelték a pályákat, ezért a porhavas részek mellett néhol a friss hó már enyhén buckásodott, de ami azt illeti pont ez tette annyira élvezetessé az egész napot... Meg kellett dolgozni a csúszásért!
Ebéd és persze a kihagyhatatlan forralt bor a Männlichen vadiúj hüttéjében, majd délután folytatás ugyanitt. A nap végére lenyugodott a szél és kicsit feljebb szállt a felhőalap, úgyhogy már magabiztosan síeltük végig a pályát a porhóban.
Jó darabig nem felejtjük el ezt a napot! Kihívás volt a síelés, taposni kellett és dolgozni a havon, és ez fantasztikus (siker)élmény volt!
A nap végén, lecsúsztunk a Männlichen-ről a Holenstein középállomásig a piroson (kb 5km lehet), onnan a felvonóval le a kocsihoz (sajnos a faluba vezető rész még nem volt nyitva) és irány a szállás.
A következő élmény a szálláshoz vezető 15 perces út alatt a gyönyörű havazás volt...igazi karácsonyi feeling...
A szállás volt a következő meglepetés a nap során. * nélküli tipikus hegyi fogadóról van szó talán 9 szobával. A szoba gyönyörű, ***-ot nyugodtan megérdemel, a főépület étterme pedig már majdhogynem elegáns...:-) Karácsonyi előkészületekkel pláne, lásd alább. A meglepetések pedig folytatódtak a vacsorával, ami nem lehet más mint raclette és fondue. :-) És itt megtaláltuk Svájc eddig legjobb fondue-jét...:-) Isteni volt!!! A vacsora alatt csak hülledeztünk a nap élményeitől, szabályosan extázisban voltunk...:-)
Reggel, 11 óra alvás után – hát igen, kicsit kimerültünk – jött az árban foglalt kiadós reggeli, majd indulás Lauterbrunnen-be. Itt a fedett 7 szintes parkolóban leraktuk a kocsit, majd az állomáson felszálltunk a Wengen-en át Kleine Scheidegg-be induló fogaskerekűre. Ez a vonal és a Grindelwald-I oldalról induló vonat használata a síbérletben benne van. Wengen kb. 15 perc, onnan Kleine Scheidegg kb 25 .perc vonatozás, ami a látvány mellett még borús időben is hamar eltelik.
A magasság leküzdésével párhuzamosan nőtt a már meglévő hó mennyisége is... Érkezésünkkor még Kleine Scheidegg állomásán is így havazott, amitől már nem ijedtünk meg. Kiszállás után csatolás és indulás. Melegítésnek a Grindelwald felé induló 22-es kék pályán csúsztunk egyet. 2 ellen-emelkedő volt benne, de messziről látható, semmi gondot nem okozhat. Ezt követően a Honegg 6-os lifttel indultunk fel a Tschuggen csúcsára. A térképen a 15-ös pálya rövidnek tűnik, de a valóságban egy fantasztikus, kb. 3 km-es pont optimális meredekségű és széles piros pályáról van szó. Ha ehhez hozzátesszük, hogy alig voltak a pályán és épp itt kezdett kisütni a nap, akkor nem kell nagyon magyarázni, hogy el voltunk ájulva.
Pont a nekünk megfelelő pálya volt, nagyon élveztük rajta a csúszást!Ezután vissza Kleine Scheidegg-re az Arven nevű 4-es beülőssel (így hát Völgyzugoly melletti hegyen egy Tündével is találkozhattunk :-), lásd korábban), csúsztunk egyett a 21-es piros pályán, majd ismét az Arvenen fel és irány a hütte! Becsavartunk egy jó kis forralt bort, de persze csak az íze végett... Meg persze annak örömére, hogy eltűnt minden felhő és verőfényben ragyogott az Eiger, Mönch és Jungfrau, meg a környék.
Végül is, ahogy eddig megszoktuk...:-) A hüttétől fel a Lauberhorn 4-es felvonón a híres csúcsra. Itt találtunk egy hasonlóan szuper pályát, a 42-est, amely kb 2.5km hosszan vezet le egészen Kleine Scheidegg-ig. A pálya tökéletes, a látvány, nos, no comment...
3 menet után megálltunk ebédelni az előbbi hüttében, ahol kb fél órát vártunk a kissé bizonytalan kezdő kiszolgálásnak hála :-) (40 CHF 1 forraltbor és 1 forró csoki, gulaschsuppe és chili).
A pihenés és napozás után fel ismét a Lauberhorn-ra, ahol megtaláltuk a világhírű downhill verseny start-állomását! Innen indul a pályarendszer talán legjobb és leghosszabb piros lejtője, a 44-es pálya is, ami egyszerűen csúcs!!! Arra kell vigyázni, hogy a látvány ne vegye el minden figyelmünket...:-) Ez a pálya az elején kb. 300m-en a versenypálya része is... aztán az persze eltűnik a szakadékban...
Miután kiélveztük a 44-est - kellően fáradtan – a Wengernalp állomástól nekiindultunk a Wengenbe levezető 36-os kék pályának, aminek az elején nem árt a tojás-ülés :-). A látványról talán ennyit:

2 km után viszont nagyon kellemesen lehet carvingolni is egy darabon, majd az erdei ösvényen lazítva megérkezünk a faluba, kb. összesen 8 km csúszás után (A Lauberhorn-ról ez a pálya kb. 12 km hosszú lehet...).

Tökéletes zárása volt a napnak ez az utolsó siklás. :-) Wengenből kis pihenés után levonatoztunk Lauterbrunnenbe, majd irány haza.
 

Nem igazán hinnénk hogy tovább kellene ragozni az élményt...
Az első nap nehéz volt, megterhelő, de pont a kihívás értéke miatt volt nagy élmény...A második nap pedig egyszerűen tökéletes volt minden szempontból!!!
Ez a két nap életünk egyik legemlékezetesebb síélménye volt. :-)
 

Értékelés

Pozitívum:

  • Tessék elolvasni a fentieket még egyszer :-)
  • Fantasztikus pályarendszer ami (inkább) haladóbbaknak nagy élmény
  • Valahogy van egy kisugárzása a helynek… a csúcsok, a fenyvesek, Lauterbrunnen völgye, stb...nehéz elmagyarázni...:-)


Amit célszerű észben tartani:
 

  • Talán az, hogy a völgyből feljutni a Männlichen-re vagy a Kleine Scheidegg-re időbe telik, de...
  • Megéri!!!

 

MM - Lejtmenetben

Szólj hozzá!

Síelés panorámával a Verbier-en

2008.12.19. 09:53 outdoor

A múlt hétvégét sajnos kihagytuk a síelésből, mivel társadalmi életet is kell élni néha... :-)
Természetesen két hetet már nem bírunk ki csúszás nélkül, így ezen a hétvégén már muszáj volt menni... A szombati karácsonyi bevásárlás után – oké-oké le akartuk tudni mihamarabb - azonban csak 1 napunk maradt a mozgásra, úgyhogy valami közeli helyszínt kellett választanunk.
Persze egész héten lestük az előrejelzéseket hol lesz szép idő és megfelelő hó, de túl sok jót nem ígértek az időjárás tekintetében. A hó 2000m felett már alakul minden síközpontban, de a pályákat csak fokozatosan nyitják meg, gondolom előkészítési és gazdaságossági okokból... Például a Portes du Soleil pályarendszeren, a Champery feletti síközpontban (ami közel esik hozzánk) csak 3 rövidebb pálya volt megnyitva, ami úgy gondoltuk nem elég, ha nem akarunk sokat várni a felvonókra.
A lényeg a lényeg, hogy gondoltuk teszteljük le azt a helyet, ahol már túráztunk és bicikliztünk is a nyáron, de a hely leginkább a síelésről híres...
Irány Verbier!


Itt már a magasságból adódóan elég mennyiségű és változatos pályát megnyitottak, és persze mindenképp látni akartuk hogy a hírnév jogos-e a síelés szempontjából.
Lausanne-tól gyakorlatilag 1, Genf repterétől 1 és 3/4 óra távolságra van Verbier kocsival, az utolsó 25 km-t kivéve végig autópályán. Ha valaki nem kíván – vagy nem tud valamiért – felmenni a Verbier-be vezető utolsó, kb 8 km-es szerpentinen, az lerakhatja a kocsit Le Chable faluban, ahonnan fülkés felvonóval juthat fel a Medran állomásig, ami a fő kiindulópont Verbier-ből fel a pályákhoz. Apropó, itt, Le Chable-ban van a vasútállomás is, ahová a vonat érkezik, ha pl a genfi reptérről vasúton jövünk. Jó csomagok vannak manapság, amivel pl egy hétvégére egész jó (khmmm svájci viszonylatban...) áron megoldhatunk egy síelést sok síterepen, lásd itt.
Ha a felmenetel mellett döntünk, legalább átvághatunk Verbier központján és megcsodálhatjuk hol és hogyan is nyaralnak a gazdagok és híresek télen. Minket ez különösebben nem izgat, de a helyi építészet remekei, a meseszép chalet-k annál inkább. Ha megállunk egyet sétálni a faluban, a látottak alapján el lehet kezdeni álmodozni, tervezgetni, milyen hegyi házikót fogunk felépíteni, ha megnyerjük a lottó 5-öst.
A sétánál maradva azért figyeljünk oda, mert a falu eléggé kinőtte magát, a felvonókból látszik is hogy már elég nagy kiterjedésű – talán már nem is falu...Ha a család nem síelő tagjai egy nagyobb és néhol elég megerőltető túrát szeretnének anélkül, hogy felvonózni kellene, itt egy kiadós sétával biztos megtalálják a számításukat. :-)
Mi a falut már bejártuk, meg nem is ezért jöttünk, így leraktuk a kocsit a Medran állomás parkolójában (8-10 CHF egész napra, síbérlet 55 CHF, de ez több lesz főszezonban), majd a Medran 1 felvonóval elértük a Les Ruinettes állomását 2200m-en. Itt villámgyorsan átszálltunk a La Chaux Express-re és feljutottunk a Fontanet-ig csúcsig, 2485m-re. Apropó, a meteorológia kicsit tévedett az időt illetően :-)
Innen több irányba lehet lejönni, mi a La Chaux 2 kék pályán melegítettünk egy csúszásnyit, majd vissza a Fontanet állomásra és le a La Combe 2 piros pályán a Les Ruinettes állomásig. A felvonótól a pálya feléig pont egy erősebb letörés van, ami kellemesen megdolgoztatott, de ezt a pálya folytatásán, egy laza kifutón kipihenhettük egészen az állomásig.
Ezután a Funispace kabinossal mentünk fel a Les Attelas csúcsra, 2727m-re. Innen fantasztikus a panoráma, mind nyugatra a Mont Blanc irányába, mind tovább észak-nyugat felé a Portes Du Soleil hegyei, majd a Les Diablerets és tovább kelet felé Valais többi csúcsa...Nem semmi...
A Les Attelas-ról az egyik lehetőségként párat csúsztunk a Lac des Vaux-i részen, ahol pár közepes szélességű kék és piros pálya található egy völgykatlanban. Kellemes rész, érdemes átcsúszni a változatosság kedvéért...
Ezután következett egy szuper ebéd 2727m-en...Ha már Valais-ban vagyunk, akkor naná hogy Valais-tálat ettünk...Természetesen le kellett öblíteni a finomságot egy jó forralt borral , persze csak az íze végett...
1 forralt bor 6 CHF, ami egyáltalán nem vészes...1 kiadós leves, egy 2 fős Valais-tál, 2 forralt bor, 1 cola összesen 57 CHF. Tudom így elsőre soknak tűnik (pláne a mai árfolyamokkal...), de svájci viszonylatban számításba véve, hogy az egyik leg-felkapottabb helyen vagy, már nem annyira vészes...:-)
Az is igaz, hogy többször láttunk olyat, hogy valakik a pálya szélén kicsúsztak a mély hóba, ott letelepedtek, le a hátizsák, elő a termosz és a tea meg a szalonna és a lilahagyma, és indulhat a napozás... :-))) Jogos...
Ezután nekivágtunk a Les Attelas-ról induló piros pályának, az Atelas 3-nak, amit már az érkezéskor kiszemeltünk magunknak. Kiváló... Nagyon széles és éppen optimális meredekségű pályáról van szó, benne néhol letörésekkel majd utána kifutókkal – a meredek részeket ugyanakkor ’osonó’ kék pályán ki lehet kerülni... Ez a pálya csatlakozik be a korábban említett La Combe 2-re ami lemegy a nagy felvonó állomásig.
Végül is egész délután itt csúszkáltunk, tapostuk a havat rendesen, nagyon élveztük a tökéletes porhavat és a kidolgozott pályát.
A nap végén pedig gyakorlatilag 2727m-ről kezdve lecsúsztunk egészen a parkolóig 1500m-re, először ezen a piroson, majd az erdei kék pályán, a Medran 1-en, összesen kb 10km hosszan...nem hittem volna hogy írok ilyet, de a végén már untam... :-)))
 

Nos igen, Verbier nem véletlenül lett a világ egyik leghíresebb síközpontja. Bár messze nem tudtuk besíelni az összes pályát az idő rövidsége miatt, kezdésnek így is tátott szájjal síeltünk...amíg be nem fagyott, mivel kicsit hűvös szél fújdogált, főleg délelőtt.
Ugyebár Verbier a 4 völgy mega-síközpont része, de erről még nem tudunk nyilatkozni, úgyhogy erre még visszatérünk.

    Értékelés


    Pozitívumok:

  • Nagyon könnyen elérhető terep, autóval kevés szerpentinezéssel, vonattal a reptérről gyorsan és egyszerűen

  • Változatos pályák, kiválóan összekötve, több új felvonóval, kezdőtől a hardcore símániásig itt megtalálja mindenki amit keres

  • Még hét végén is 0 várakozás a felvonóknál kb 25%-is pálya nyitottság mellett, pedig volt tömeg rendesen...

  • Bár egyelőre nekünk ez nem volt mérce, a hely a freerider-ek mekkája. Minden, ismétlem minden hegyoldalon ahol csak volt hó, ott volt sínyom is bőven, bármerre is néztünk!


    Fontos észben tartani:

 

  • Bankkártyát feltölteni... :-) (A poén, hogy bár Svájcban mindenhol lehet kártyával fizetni, a hüttékben itt és pl Saas-fee-ben sem lehet, csak kp-vel. Gondolom ez is helyi tradíció...)

  • Mást tényleg nem tudunk... :-)

 

MM - Lejtmenetben

6 komment

Címkék: svájc élménybeszámoló

Kerékpárral Athénig - Videó és útleírás

2008.12.14. 01:47 Arpesz

Mint ahogy már írtam itt róla az indulás előtti estén, májusban volt egy kisebb kerékpártúránk Banderral. Nos, megjártuk, hazajöttünk, és fantasztikus volt. Ha valaki akkor, indulás előtt elmesélte volna, mi minden fog történni velünk, a felét se hittem volna el... Készítettünk egy kis zenés slideshow-t is kedvcsinálónak az útleíráshoz:

 

 

Ha ezek után érdekelnek az út részletei is, látogass el ide, ahol egy fényképekkel, és térképekkel színesített útleírást találhatsz az egész útról.

4 komment

Címkék: videó kerékpár élménybeszámoló kerékpártúra

Síelés 3300m méter felett a svájci Saas-Fee-n

2008.11.27. 10:53 outdoor

Igen!!! Elkezdtük a szezont.
A héten rendesebb havazások voltak 2000m felett, úgyhogy felderítettük a lehetőségeket a neten, hova is célszerű menni.

A választás: Saas-Fee.

Egyrészt a gleccser – relative - garantálja, hogy jó lesz a havunk, másrészt a webkamera képek is ígéretesek voltak. Telefonos érdeklődésünkre továbbá elmondták, hogy kb 40km-nyi pálya lesz nyitva, ami úgy gondoltuk bőven elég lesz. Fontos elem volt a döntésben, hogy verőfényes időt jósoltak a hétvégére. :-)
Mivel ez a nyitó síelésünk, mindenképp teljes hétvégével számoltunk. Pénteken indultunk, majd Lausanne-től kb 2.5 óra autózás után érkeztünk meg a parkolóházba Saas-Fee szélén – ugyebár autómentes faluról van szó.
A neten találtunk szállást 120 CHF-éjszakai áron, ami kiválónak számít egy ilyen helyen – bár ez szezonon kívüli ár. A **Hotel a parkolótól, kb 250m-re volt, ami nem egy nagy etwas, úgyhogy a leceket cipeltük. Fontos info, hogy a cipekedés kényelmetlenségét elkerülendő, a hotelek kérésre kiküldik a vendég elé elektromos kocsijukat, ha odaszólunk hogy megérkeztünk. Ezt mi kihagytuk... nem volt olyan ijesztő a távolság. A kilátást az erkélyünkről lásd jobbra.
A szállásról annyit, hogy a hely **Hotelként van meghirdetve, de a szobák gyönyörűen fel vannak újítva, sok ***Hotel megirigyelheti Svájcban...ezt tapasztalatokra alapozva írjuk...(olvastuk is a neten foglaláskor, de persze látni kell az ilyet). A reggeli is bőséges volt.
Ami még kiemelkedő, az a vendéglátók kedvessége, érdeklődő hozzáállása, nyitottsága és törődése. A svájciak alapvetően a szállásadás/vendégkezelés mintapéldái, de az itt tapasztaltak mindenképp ’le a kalappal’ reakciót váltottak ki belőlünk (és elfeledtettek egy élményt, Interlaken környékéről, ahol a német-svájci helyi személyzet hozzáállása nem tartozott a fenti kategóriába...). Érdekes, hogy bármilyen kis hotelről van szó, a recepción meg lehet venni a síbérletet, ami látva a felvonó jegy-pultjánál a sorokat, nagy könnyebség és úgy tűnik nem általános dolog a faluban.
Extra szolgáltatásként még annyit, hogy reggeli után, rövid kérdésünkre, természetesen felajánlották, hogy elvisznek minket a felvonókig az elekromos kocsival, amiért nagyon hálásak voltunk :-).
A témába vág, hogy a falu gleccser felőli végén találhatóak a felvonó állomások, amire célszerű felkészülni érkezéskor/szállás-kereséskor. Cipekedés garantált, mint ahogy mi is tettük már a síelések után. De ez benne van...(írva a sorokat, sehol nincs izomlázunk, csak a karunkban...még jó hogy síelni voltunk és nem evezni.).
A felkészültebbek táskával jönnek és normál cipőben, papucsban viszik el cuccukat a felvonókig, majd azokat fent a hegyen kupacba gyűjtik a felvonóknál.
OK, tehát reggel kelés, majd fel a hegyre.
A glecsserre a faluból az Alpin Express felvonóval tudunk felmenni. Az első szakasz után a Morenia állomáson, 2550m-en, kell átszállnunk gyakorlatilag egy ugyanilyen felvonóba, ami felvisz a Felskinn állomásra, 3000m-re. Innen indul kis séta után a Metro Alpin (gyakorlatilag metró vagy földalatti fogaskerekű, aminek a híre kicsit nagyobb mint az élménye...) az Allalin-ra, a forgó étteremhez 3500m-re. Hmmm...kb 30 perc alatt lehet felérni a csúcsra a faluból.
A metróból feljőve gyönyörű panoráma tárult elénk, hatalmas hóval és annál kevesebb oxigénnel :-)
Szombat délelőtt itt csúszkáltunk a Metro és Allalin nevű pályákon, a képen jobbra.
Jóóóó széles, kiválóan előkészített pályákról van szó, ahol egyáltalán nem voltak sokan, az Allalin 2-3-as csákányosokhoz csak be kellett csúszni. 10 percet kellett várnunk az Allalin 1-es felvonónál, mivel a Skistar pályán junior versenyzők edzettek – és tolakodtak eléggé agresszív stílusban...
Erre a felső gleccser-részre reggel célszerű jönni, mivel dél előtt már árnyékos tud lenni, ami a hónak jót tesz, de még szép időben is elég hűvös és szeles lehet az élmény. Arról nem beszélve, hogy mi egy délelőttöt bírtunk itt, mivel egy kiadós siklás után kicsit nehezen tér vissza a normális lélegzetvétel a magasság miatt (csak 3300m felett csúszkálunk) és jobban kiszívja az embert a mozgás...
Ezután jól esett lesiklani a Panorama pályán a Felskinn-i részre, ami inkább kék mint piros, de a neve az találó.
Könnyű ebéd és egy forralt-bor után a délutánt az 5a Eiskristall és az Egginer pályákon töltöttük, szintén 0 várakozással, de kicsit több síelővel a pályákon. A látvány hihetetlen, a pályák csúcsszuperek...és nagyon szépen át lehet csúszni egyikről a másikra. Az Egginer pláne alkalmas még kezdőknek is, gyakorlottabbak pedig carvingolhatnak rendesen a széles sávon.
Alaposan kiszívta erőnket a síelés, 3 körül elindultunk lefelé a faluba, ahol egy kellemes, levezető cipekedés várt még ránk a hotelig. Kis vásárlás és csendespihenő után pedig következett a nap másik csúcsa, a Walliserteller és a fondue, majd az alvás. :-)
Vasárnap kicsit később keltünk, ki is kellett rámolni a hotelből, úgyhogy csak 10 után tudtuk a csúszást megkezdeni. Egész napunkat a Felskinn-Morenia részen töltöttük kiadós síeléssel, ismét tökéletes idő és hóviszonyok mellett. Itt a Morenia 6-os beülős felvonót találtuk meg, ami optimálisan köti össze a pályákat és jólesik rajta pihenni és napozni. 
 

Saas-Fee találóan nevezi önmagát Pearl of the Alps néven. A település tipikus Wallis-i hegyifalu, amit 4000-es csúcsok vesznek körül, így a látvány fantasztikus. A síelés élmény tökéletes, a pályák változatosak, szélesek, kiválóan karbantartottak. Még előszezonban, hétvégén, félüzemben is jól eloszlik a síelők és boardosok áradata.

Ide el kell jönni!

Értékelés

Pozitívum:

- Svájc. :-)
- A pályák sokfélesége, hossza és összekapcsolódása, síelő és boardos itt mindent megtalál
- A látvány (érdekes, hogy az Allalin csúcsa ki van világítva éjszaka...úgy tűnik nagyon büszkék rá...)
- Off-piste lehetőségek – még mi is kipróbáltuk


Fontos észben tartani:

- Svájc. Mármint az árak is ott vannak.
- A faluban a cipekedést, de kis leleményességgel könnyíthetünk magunkon
- Foglalni asztalt vacsorára, mert ha fondue-zni akarsz enélkül nem megy :-)

MM - Lejtmenetben

1 komment

Címkék: svájc élménybeszámoló

Fagyos Nagyhalál a Börzsönyben - Túlélőverseny

2008.11.26. 11:52 Arpesz

A hétvégén túlélőversenyen voltunk. Legjobb lesz, ha a verseny honlapjáról idézek, hogy képet alkothassatok arról, hogy miféle is volt ez a megmozdulás: 

„Szeretnél részt venni az Evolúció nagy versenyében? Szeretnéd kipróbálni túlélőgénjeid hatékonyságát? Szeretnéd tesztelni tested és lelked álló-, futó-, tájékozódó és tűrőképességét? Szeretnéd tudni, mit teszel, ha az éjszaka közepén a civilizáció védőszárnyai alól kikerülve hirtelen idegen és fenyegető környezetben, a sűrű és sötét, ámde neszekkel, susogásokkal és szagokkal teli erdő kellős közepén találod magad, ahol semmi másra nem számíthatsz, mint a magad és csapattársaid leleményességére, tudására, eszére, erejére és túlélőösztönére? (Nem beszélve a tőlünk kapott - nem túl informatív - térképről, no de arról tényleg jobb nem beszélni...) Amikor nemcsak túl kell élned az éjszakát, hanem kiismerve az idegen terepet, fel is kell keresned minél több, többé-kevésbé azonosítható tereppontot, és válaszolnod kell a velük kapcsolatos kérdéseinkre? Amikor emellett fa odvában, kő alatt, szikla résében, rókalyukban és tüskebokorban fel kell kutatnod a jól elrejtett kis emblémás cédulákat (bonusokat), ezzel is bizonyítva saját magad és csapatod túlélési potenciálját?              

Amikor az ismeretlen terepet fejedben ismertté, sőt jól ismertté transzformálva nemcsak ki kell keveredned a bozót közepéből, hanem ügyesen taktikázva a megadott idő alatt a terep minél nagyobb részét be kell járnod, és minél több bonust kell elhalásznod a vetélytárs csapatok orra elől? Amikor eközben úgy kell gazdálkodnod testi és lelki erőforrásaiddal, hogy jusson is, és maradjon is a verseny hátralevő részére, hogy majd a terep magadévá tétele után idejében befuthass a megjelölt célba?

Ha a fentiek megdobogtatják a szívedet, ha kedvet érzel kipróbálni saját és csapattársaid túlélőképességét, akkor mindenképpen ott a helyed a Terepjárók Egyesülete következő nagy Túlélőversenyén!”

 Még egy bekezdés a rendezőktől a verseny előtt kapott körlevélből:

„- A nevezési procedúra során több csapat megkérdezte, mi igaz a korábbi versenyekről hallott rémtörténetek közül. Meg kell nyugtatnunk minden aggódót: minden igaz! Sőt, meg annál is sokkal több... Ez itt a Legnagyobb Magyar Szivatások egyike! És persze a  korábban hallottakhoz hasonlókra (csak éppen egészen másokra) számíthattok most is.” 

Hát a egyik Legnagyobb Magyar Szivatásból semmiképpen nem akartunk kimaradni, így már jóelőre beneveztünk öten a versenyre: Anetta, Skuló Marci, Bander, Oszi és én voltunk a csapat, az „Oportói Sárgaszöcskék”. Marci, Bander, és Oszi tagjai voltak az azonos névvel fémjelzett tavalyi győztes csapatnak, úgyhogy fel volt adva a lecke, címet kéne védeni. Hogy sikerült-e, azt még nem tudjuk, az eredmények kiszámítása tavaly is majd fél évig tartott.

43 komment

Címkék: túra börzsöny élménybeszámoló túlélőtúra

Két keréken a Balaton körül

2008.11.11. 22:11 outdoor

Lassan véget ér a bringás szezon, de a bátrabbak talán még kerékpárra pattannak novemberben is. Laci barátommal, aki operatőr, idén februárban döntöttünk úgy, hogy nyáron körbe tekerjük a Balatont és forgatunk egy mozit arról, hogy mit érdemes megnézni, hova érdemes betérni. Budapestről indultunk. Az első érdekes „élményünket” a MÁV szolgáltatta. Két személy részére ugyanis többe kerül a Budapest Balatonakarattya út vonattal, mint autóval. A világ jobbik felén a bringa szállításért nem is kérnek külön díjat, nálunk igen. Az útról csak néhány élményt szeretnék megosztani veletek, mert az interneten korábban már megjelent sorozat kibővített változatát már elkészítettük, és aki gondolja, a www.bringato.hu oldalon megrendelheti a BringaTó című dupla DVD-t. Egyébként hamarosan sok bringás videót helyezünk el a honlapunkon.
A DVD-k nem csak a bringázásról szólnak, hanem amolyan kulturális, történelmi és gasztronómiai mozik. De a kerékpározásra visszatérve. Elindultunk hát az északi parton. Almádinál azt láttuk, hogy egy egyirányú utcába vezették be a „bringautat” – szembe az autós forgalommal. Két vagy három fekvőrendőr színesíti a kerékpárosok életét. Igazából nem értem, még akkor sem, ha állítólag a KRESZ szerint egyirányú utcába, a forgalommal szembe is bevezethető a bicikliút. Balatonfüred és Tihany között vak és gyengén látó fiatalokkal találkoztunk. Visszatekertünk velük Füredre, mert érdekelt, hogy hogyan merik bevállalni a tekerést. Tandem bringákon mennek. Elöl egy tanár, aztán jön a többi bringás, akiket hangokkal irányítanak. A tandem első nyergében ül az, aki a 100 százalékból úgy 20-at lát, hátul, aki vak vagy mondjuk 10 százalékot. 60 kilométert tekertek le egy nap alatt! Nagyon boldogok voltak. Azt hiszem, mindenki tanulhat tőlük. Idén nyáron akartunk egy jótékonysági tekerést, azért hogy újabb tandemeket vásárolhassunk nekik, mert nincs elég bringájuk. Sajnos ez nem jött össze, de jövő nyáron összehozzuk és már most szólok, hogy velük együtt tekerjük körbe a Balatont.
Ha már körbe bringázzátok a tavat, akkor néhány tipp, hogy szerintem mit ne hagyjatok ki. Tihanyban a Belső tó környékét. Tihany után az egyik kedvenc helyem a Sajkodi öböl. Nyáron nagyon jó a strandja és nyugodt rész. Aztán tovább tekerve baloldalt találjátok a citromost. Az előző rendszerben az elvtársak úgy döntöttek, hogy citromot termelnek, mert olyan mediterrán hangulatú kis öböl ez a sajkodi. A dolog ugye nekik sem jött össze.
Badacsonyban katasztrofális a bringaút, de ha valaki valami finomat akar enni, akkor Szeremley Huba szürkemarha borjúból készített ételeit kell megkóstolnia. Nem olcsó és fel kell érte tekerni a hegyre, de megéri! Szigligetre is csak főútvonalon tudtok felbringázni, de ez a település még nyáron is a nyugalom szigete. Régi klasszikus, ám felújított parasztházakban szállhattok meg.  Keszthelyen, ha letértek a tó partján kialakított bringaútról, akkor irány a belváros, ahol nyílt egy új múzeum, az emeleten vasútmodellek vannak. Digitális, számítógépes automatizált programvezérlésű terepasztal, amit a gyerkőcök biztosan nagyon élveznek majd. A múzeum bringatárolója nyáron gyakorlatilag használhatatlan volt és legalább 100 méterre a kerítésen kívül helyezték el, nem a bejáratnál. Fonyódra érve tekerjetek fel a hegyre. A mi jelszavunk is az volt, hogy a bringaút azért van, hogy letérjünk róla. Gyönyörű szép a századfordulón épült villasor, párat már fel is újítottak. Aztán tovább haladva jön az én nagy kedvencem: Balatonlelle. No nem az alsó, parti része, hanem a tőle pár kilométer kitérő után elérhető lellei Kis-hegy. A központban tudtok letérni, az autópálya felé kell haladni, majd átkelve azon jön egy kis hegymenet. Nem is kicsi! Felérve csodaszép panoráma fogad – Badacsony és a Balaton az ember lába alatt terül el. A hegytetőn pedig van egy gyönyörű kis kápolna. Sajnos a mellette lévő Majthényi présház, ami vendéglő is, csak szezonálisan van nyitva. De valamivel lejjebb megkóstolhatjátok Konyári János borait. Kitűnő nedűk! Balatonszemesen szemben a pályaudvarral, közvetlenül a bringaút mellett egy jó kolbászt lehet enni, aztán jön egy kis tekerés lapos vidéken, egészen a balatonvilágosi emelkedőig. Ha elfáradtatok valóban megszállhattok a siófoki wellness szállók valamelyikében, ahogyan azt Arpesz írta egy másik bejegyzésben. Egyébként 4-5 napos túrát tervezzetek, de ha valaki bírja, akár egy nap alatt is le lehet tekerni a 220 kilométeres kört vagy egy hétvégén. A kis kört, amiről Arpesz írt, mi nyaranta havonta legalább kétszer letekerjük a barátaimmal. Egynapos túra. Jött már velünk néhány kezdő bringás is, ők jobban elfáradtak, de azért kibírták a menetet.
Még valami. A bringás sorozatunkat folytatjuk. Az origon és a videómegosztó oldalán, a www.videa.hu-n hétfőn láthatjátok a BringaBor című sorozatunk következő részét. Most ősszel, szüreti időben Bolytól - Villányon át - egészen Siklósig tekertünk. Jövő tavasszal folytatjuk majd a túrákat és reményeink szerint egyre több bringás mozit helyezünk el a honlapunkon.  Jó szórakozást!

BringaTó

2 komment

Címkék: balaton kerékpár élménybeszámoló kerékpártúra

Kalandok a Solymári Ördöglyukban

2008.10.19. 22:25 Arpesz

Egynapos hétvége, mit lehet ilyenkor csinálni? Sok jóra nincs idő egy nap alatt, de egy szuper kis barlangászás bőven belefér. Szűcs Laci vitt le minket a Solymári Ördöglyukba, ő az Ifjúsági Barlangtúra és Barlangi Sportterpia Egyesület vezetője, és itt az interneten sikerült vele megismerkedni. Többek között Ő fogja vezetni a nemrég indult outdoor blogos nyereményjáték győztes csapatát is egy földalatti kalandra.
Délelőtt 10-re autóztunk fel Solymárra négyen: Edit, Zoli (a bátyám és menyasszonya), valamint Viola és én. Laci már várt minket a templom előtt, ahová hamarosan megérkezett egy másik, 3 fős csoport is, Csilla, Robi, és Bálint. Feljebbmentünk a kocsikkal Solymár határába, ahol felöltöztünk szép piros overálokba, kaptunk lámpás sisakokat is, majd elindultunk gyalog fölfelé az erdőbe. Ekkor tűnt fel, hogy nem is olyan rég erre túráztunk lefelé a Zsíros-hegyről. Hát itt van a híres neves Solymári Ördöglyuk nevű barlang!
Pár perc séta után meg is érkeztünk a bejáratához, itt kicsit szétszéledt még a banda, ki-ki a dolgát végezte az erdőben, mert ezt a barlangba nem szabad. Mielőtt bementünk, Laci még mondott pár szót a barlangról, pl. hogy a barlang mélysége 75m, és a legújabb felmérések szerint a járatok összes hossza 5km is megvan. Bemegyünk a barlangba, az ajtó mögött egy apró terem fogad minket, majd rengeteg lépcső lefelé. Itt még kiépített a történet, aztán már csak kúszás-mászás lesz.
Laci elmondja, hogy 4 szűk rész lesz majd, sorrendben és nehézségben a következők: „A Morzsoló", „A Lapító", „A szülőcsatorna", és „A Fitymaszűkület"! Igen, jól olvastátok! :) Illetve lesz még egy ötödik is, az „Őrület Szűkület", de az már tényleg csak fakultatív dolog kikerülhető, olyan, mint a Mátyás-hegyi barlangban a Micimackó. Nem vezet sehonnan sehová, csak egy lyuk egy terem oldalában, amin át lehet mászni amolyan bátorságpróbaképpen, de oda lyukadsz ki belőle ahonnan elindultál.
Na, hát lássuk, milyen maga a barlang. Mászunk, kúszunk, kapaszkodunk teremről teremre, a csapat mindig szépen megvárja a kígyó végét, szorosan megyünk egymás mellett, aztán megállunk, megint bevárjuk egymást, Laci magyaráz, hogy a következő részen hogyan jutunk át, hogyan kell átbújni, lábbal, vagy fejjel előre, hason, vagy háton. Csúszdázunk, kúszunk, majd újra mászunk, létrázunk fölfelé. A barlang csodaszép, egész közel mászunk a cseppkövekhez.

24 komment

Címkék: élménybeszámoló budai hegység barlangászás

Spartathlon 2008 (Bódékat építünk, bódékat rombolunk)

2008.10.15. 13:26 outdoor

Az úgy volt, hogy 2005-ben lefutottam a Spartathlont.

Aztán Ákibácsi azt mondta, hogy „cö cö, egyszer véletlenül is sikerülhet.”

Én pedig ahelyett, hogy új barátok után néztem volna, visszahúztam a futócipőt.

A 2005-ös versenyt megszenvedtem. Utána sokáig nem találtam magamra és talán egy fél év kellett ahhoz, hogy ismét szívesen, jókedvűen menjenk ki futni. Akkor döntöttem el, hogy még egyszer így, ilyen görcsösen, ilyen feszülten nem futhatok. Majd belepusztultam és a célban csak sírni tudtam, mosolyogni, örülni nem.

Tekerés előre 2008 februárig. Ekkor állt feje tetejére a kis világom. Megszületett Boldizsár és Dániel, az ébrenléti állóképességi tréning csapatom. Egyik nap azt gondoltam, hogy Ők tették a legtöbbet a 2008-as sikerért, másik nap azt, hogy pillanatokon belül öngyilkos leszek. De az biztos, hogy átrendezték az életem, és a futás a prioritási sorban sokkal hátrébb került. Világossá vált, hogy ha Spartathlonra készülök sokkal céltudatosabb kell, hogy legyek mert a babák mellett nincsenek lyukak a naptárban. Nincsenek végtelen hétvégék, estébe nyúló hosszú futások. Annyi idő van amennyi feltétlenül szükséges mert minden percet a fiúktól veszem el. Visszanézve, nem futottam kevesebbet mint korábbi években de minden lefutott kilométert komolyabban vettem és magasabbra értékeltem.
Köszönet jár még Gabinak azért, hogy támogatta ezt a kalandot. (Támogatta? Követelte, hogy nevezzek be.) Sok türelem kellett hozzá és sok segítséget kaptam.

Tekerés előre 2008 szeptemberig. Amikor megérkeztem a rajthoz, évek óta először éreztem azt, hogy mindent megtettem egy futás sikeréért. Leültem egy sarokban, becsuktam a szemem és végiggondoltam az elmúlt egy évet. Arra jutottam, hogy a saját szerény mércémmel mérten nem voltak hibák. Egy kerek történet végére értem amit már csak be kell fejezni. És hosszú idő óta először nem féltem a Spartathlontól.

Ennek a topiknak vannak előnyei és hátrányai. Az előnyöket kár ecsetelni. Még most is libabőrös leszek, ha a közvetítésetekbe beleolvasok. Ezt ezúton is szívből köszönöm. De a topikból sugárzó kultikus tisztelet a verseny iránt akaratlanul is szorongást ébresztett bennem. Nehéz nem túlhergelni magam miközben a környezetem, magamat is beleértve, áhítattal, feltétlen tisztelettel és néha félelemmel néz erre a versenyre.

A Spartathlon egy kőkemény futóverseny. De nem megcsinálhatatlan. Biztosra senki nem mehet, de szorongani sincs ok. Harmadszor kellett eljönnöm az Akropoliszhoz, hogy ezt ne csak megértsem, de a gyakorlatba is át tudjam ültetni. Idén úgy álltam rajthoz, hogy a cél maga a Spártába vezető út, nem a szobor. Az út végén pedig vagy vár egy érem, vagy nem, de akárhogy is lesz, jó lesz. Ha tudom élvezni az utat, elnyerem a jutalmam. Ha Lőw Andrástól csak annyit tanulok, hogy nincs az a futás amiért érdemes görcsölni, már megérte közösen Szopó Körözni.

Persze kár hitegetni magam, hogy 246 kilométert fájdalom nélkül le lehet futni. De nem mindegy, hogy mikor fáj, hol fáj és hogy fáj.

Három éve befelé fordulva, bezárkózva futottam. Így is célba tudtam érni. De talán lehet másképp is. Idén próbáltam kifelé is tekinteni. Figyeltem a tengert, a hegyeket, a többieket. Beszélgettem és ha kellett sétáltam. Nem féltem beugrani egy boltba hideg üdítőt vásárolni és nem sirattam az így elvesző perceket. Megtanultam nem félni az úttól. Európa legszebb tájain futottunk át. És nekem nem volt semmi más dolgom mint egyik lábam a másik elé tenni.

Azért kellettek kilométerek is a lábamba, anélkül nem megy. Március 1-én indult a kapmány és augusztus 31-ig 1850 kilométert futottam. Volt benne 4 napos Balaton kör, sárvári 128,9 kilométeres 12 óra, privát Kinizsi Százas, privát 75-ös a Szentendrei Szigeten és Lőw Andrással egy éjszakai Tata-Budapest futás. És persze sok-sok rövidebb edzés. Külön-külön egyik futásnak sincs jelentőssége, de összességében, a rajtban üldögélve, volt okom úgy érezni, hogy a fizikai impulzusokat megkaptam és a siker nem ezen múlik. Erősen triviálisnak tűnik, de mégis megnyugtató biztonságot ad, hogy a fizikailag felkészültem és a fizikai tudásomon nem múlhat ez a verseny.

A pszichés tényezőt azonban kár diszkontálni és ezen a téren kaptam egy jó kis figyelmeztetést az utolsó hetekben. Bő egy hónappal a verseny előtt felhívott ákibácsi, hogy fáj az Achillesze és bajban van. Tárgyaltunk majd amint letettem a telefont, belenyilalt a fájdalom az én Achilleszembe is. De hát nem is csináltam semmit! Az állapotom időnként javult, időnként romlott, de az utolsó két hétben, az intenzív kezelés és szinte nulla futás mellett, katasztrofálissá vált. Ahogy hergeltem magam, egyre jobban sántítottam. Heteken keresztül mondogattam magamnak, hogy ezt a fájdalmat nagyájból csak beképzelem és mire kiérek Athénból, nem is fogom érezni. Nem mindig hittem el ezt a mantrát de a végén így lett. Kevés alkatrészemmel nem volt baj a másfél nap alatt, de az Achilleszem ezek közé tartozik.

A versenynek kisérő nélkül vágtam neki. Még az utolsó hetekben sem voltam biztos abban, hogy ez egy jó döntés volt, de visszanézve talán ez volt a kulcsa mindennek. Kisérő nélkül nincsenek várakozások, nincsen kire figyelni saját magamon kívül és legfőképp, nincsen kinek panaszkodni és hisztizni. Amikor az ember csak magára van utalva, céltudatosabb és következetesebb. Gabi bár nem vevő a hisztimre, de meghallgat, esetleg még próbál egy-két jó szót is szólni. A görög rendezőket ellenben egyáltalán nem érdekli milyen gyatrán nézek ki és mennyire nincs kedvem tovább menni. Hozzám hasonló alakból már több tucat toppant elő a sötét éjszakából és még több tucat várható. Ha nem megyek tovább, na bumm, nem én leszek az első. Ha felpattanok, észre sem vesznek. Ha senki másra nem számíthatsz, jobban figyelsz saját magadra.

Spartathlon, Korányi Balázs

A rajtban összeálltunk egy csapatképre és ekkor jutott eszember Larzen ’gyenge horror prológja’ hozzászólása. Ez az a nap amikor a világ 300 legerősebb, legmakacsabb futója indul neki Görögörszágnak.

2 komment

Címkék: futás élménybeszámoló spartathlon ultrafutás

Balaton keleti öböl kerülés kerékpáron

2008.10.02. 22:30 Arpesz

A hétvégén nagy céges összejövetel volt Siófokon. Több száz kolléga, délelőtt workshopok, brainstorming, meg ami kell... Kerékpárral a fél Balaton körül! Remek Elekes kolléga fejéből pattant ki az ötlet, hogy kéne egyet tekerni a délutáni szabadfoglalkozások alatt. Szólt BanziG kollégának, aki szólt nekem, hogy márpedig nyeregre kéne pattanni. Egy percig gondolkodtam, majd megállapítottam, hogy ez remek ötlet, menjünk! Így állt össze a háromfős kis teamünk a vállalkozásra. Csütörtök reggel szakadó esőben betekertem a munkahelyemre, hátamon az egész hétvégényi cuccal (szombat-vasárnap még kéktúráztunk is), csak hogy nálam legyen majd a kerékpárom péntek délután, amikor is esedékes a kiskarika a Balaton kisebbik, keleti öble körül. Bőrig áztam pest utcáin az esőben, de megérte.


2 óra magasságában indultunk Siófokról. Nem tartott el 5 kilométerig, mikor rögtön meg is álltunk a Sóstói strandnál egy kicsit szusszanni. Ekkor egy kicsit meg is ijedtem, mi lesz így velünk ma még, ha máris pihenőt fújunk, de egy frissítő után már hajtottunk is tovább. Itt el kell mondanom, hogy ezúttal egy olyan paripát hajtottam, amit eddig ekkora úton még soha. Egy Puch Astro Daimler országúti csodát. 8000 Forintért vettem néhány éve a neten, és most érett meg az idő, hogy felújítsam. Pontosabban egy barátom segített, beleöltem újabb kemény 10 ezer pénzt, így a kerékpár új bandázst, és fékkarokat kapott a kormányon, új bovdeneket, és új féktesteket. Valamint szintén a jóbaráttól - köszönet riz - kölcsönbe kaptam kipróbálásra egy pár spd pedált és cipőt. Hát mit mondjak... Egy álom ez a kerékpár, repül az út felett! A balatonvilágosi kaptatón úgy száguldottam felfelé, mintha drótkötélen húztak volna. Fent aztán a ligetes, parkos rész a gyönyörű panorámával a Balatonra igazi jutalom volt. Elek és BanziG igazi társak voltak az örömmámorban - mindnyájan nagyon élveztük a túrát, csak úgy ettük a finom kilométereket.
Kenese után jött a nagy kedvenc erdős rész, olyan hamar Fűzfőn találtuk magunkat, hogy  a nagy ijedtségben gyorsan meg is álltunk egy újabb rövid pihenőre. Amitől aztán csak újabb lendületet kaptunk, nem is álltunk meg nagyon Tihany előtt, csak egyszer Almádinál egy fotóra, majd még egyszer egy csapat balatoni szürkemarhát fényképezni. Mire a félszigethez értünk, már javában szürkült. A dilemmánk az volt, hogy megpróbáljuk-e elérni az utolsó előtti kompot, vagy inkább tekerjünk fel az apátsághoz, és kockáztassuk meg az utolsó kompot. Ez utóbbi mellett döntöttünk, és nem bántuk meg. A kaptató a dombtetőre kemény volt, bár én ezt kifejezetten élveztem, a kisujj vastag kerekeken most is tiszta élvezet volt a tekerés, és még a sebességek sem fogytak el, bár azért a combomon éreztem, hogy ez most nem babapiskóta. Mire felértem és újra levegőt tudtam venni, BanziG már mellettem is volt. Elekre gyanúsan sokat kellett várni, aztán mikor megjött, egyből láttuk, miért: felhagyott a meredeken a tekeréssel, tolta a bringát. Hiába, ehhez már tényleg elvetemültnek kell lenni kicsit. :) Fent az apátság mellől gyönyörű volt a kilátás, tulajdonképpen a fél Balatont láttuk, amit épp most kerültünk meg.

3 komment

Címkék: balaton kerékpár élménybeszámoló kerékpártúra

Ultra Trail du Mont Blanc (166km, 9400m szint)

2008.09.16. 15:10 outdoor

Csendesen ülünk a váróteremben, kinn tűz a nap. Olipapa, Fridmann és én bemenekülünk a Nap elől. akibacsi és larzen a peronon várják a szerelvényt, farkasszemet nézve a ránk boruló hegyekkel. Kevés szó, kevés kérdés hangzik el. Larzen örökzöldje jut eszembe: "mint egy gyenge horror prológja, még mindenki bizakodik, de tudják, nem mindenki éli túl..." Begördül a zsúfolt vonat, csak állóhely van, oda is tűz a Nap, pedig de jó lenne még egy kicsit ülni, pihenni, hiszen alig több mint egy óra, és kezdődik a derbi, ahol közel két napon át kell talpon maradni.

Csendes kis falunk – Argentiere - után, Chamonixban hirtelen elönt a lámpaláz, ahogy megindulunk a rajthely felé. Dobzenekar nyomja, versenyzők szaladgálnak le- fel- a depózacskóikkal, pörög minden, ügyetlenkedek a fényképezőgépemmel, izgulok. Fridman, akibacsi és én, besorolunk a mezőny végére az utolsó sorokba. Egy éve ugyanitt, ugyanígy leghátulra állva vártam a Chamonix marathon rajtját. Kemény verseny volt az, jó lecke az Alpok meredélyeiből. Bizony meg is szeppentem akkor, s a verseny végére már biztosra vettem, én nem lennék képes az UTMB-re. Aztán a dolgok másképpen alakultak. Jelentkeztem az elősorsolásra és megkaptam az indulás jogát. Olipapa csak annyit írt, „jó, akkor az okos útról, áttérünk a bátor útra”… Ahogy B Tímea szokta mondani, nem kell betojni a mezőnytől, "azok is csak emberek" No, ha Ők képesek rá, nekem is menni fog. Vangelis szól időnként, aztán egy bizonytalan pukkanás... Elrajtoltunk volna? Igen, elkezdődött. Sokáig szinte semmit sem haladunk előre a zsúfoltság miatt, aztán a várost elhagyva szélesedik az út, kapok egy kis mozgásteret. Lassabban, lassabban, intem magam, de a tömeg, borzasztó nehézkes. Hol az a sok izomember, akiről a legendák szólnak? Azt hiszem, látom ki az a bő 40 % aki lemorzsolódik - jaj csak nehogy én is köztük legyek. akibacsit érem utol, majd hagyom el, nem tetszik az arca, sem a mozgása, bajt érzek, és szomorú vagyok, hogy nem tudok segíteni, futok tovább. Könnyű vagyok, haladok előre. A 8 kilis pontig minimum 1000 embert kerülök el. A ponton aztán ügyetlenkedek, ahogy csak lehet. Tölteni próbálok, mellé megy, kiejtem a botokat, útban vagyok, szóval tiszta lámpaláz és bénázás. Jön az első kaptató. A lemenő Nap varázslatosan fényezi a csúcsokat.

 
Nehéz a haladás, hiszen hátulról hajtják az embert, elöl meg nem mennek. Furcsán „lógatják” a botjaikat a franciák, többször rálépek az előttem lévőére.


 

4 komment

Címkék: franciaország olaszország futás svájc élménybeszámoló ultrafutás

Írd le Te is élményeidet, és nyerj barlangtúrát!

2008.09.16. 10:00 outdoor

Végigküzdöttél egy maratont? Megjártál egy teljesítménytúrát? Körbetekertétek a Balatont? Kirándultatok a Bükkben? Felejthetetlen élmény volt, és szeretnéd a weben látni a kalandjaitokat, megosztani másokkal az élményeidet?

...és még egy barlangtúrán is szívesen résztvennél a Solymári-Ördöglyukban?!? A legjobb helyen jársz! :)

Félretéve a süket szöveget: Mindenféle élménybeszámolót szívesen publikálunk az Outdoor blogon, és nem kell hozzá megmásznod a Mount Everestet, egészen hétköznapi történetek is jöhetnek, a lényeg maga az élmény! Küldhetsz féloldalas szösszenet egy kellemes sétáról a természetben, vagy sokoldalas kisregényt egy hosszúhétvégés extrém túráról, mindegy a méret és a megmozdulás teljesítményértéke. Bármilyen szabadban történt megmozdulásról írhatsz, lehet búvárkodás, vadvízi evezés, kenutúra, siklóernyőzés, sziklamászás, tényleg bármi… Vagy korcsolyázás, síelés, snowboard! Hiszen hamarosan jön a tél! Nem muszáj konkrét élményekről szólnia, pl. ha valami olyan érdekes sportot űzöl, amit nem sokan ismernek, de szeretnéd, hogy ez megváltozzon, itt az alkalom, írjál róla pár sort!

Ha tehát szívesen látnád viszont a történetedet itt az Outdoor blogon, és szeretnél résztvenni a játékon, nincs más dolgod, mint elküldeni az élménybeszámolódat e-mailben az outdoorsportok@gmail.com címre, és mi szépen összeszerkesztve kitesszük az oldalra.

Ami még fontos:

  • Témába illő legyen a beszámoló (Outdoor... Szobabumerángozást nem fogadunk el)
  • Használj rajta helyesírásellenörzőt (Word), mielőtt elküldöd!
  • Jó, ha színes a beszámoló! Ha tudsz, csatolj képeket, videót, útvonalat, vagy amit csak akarsz! :)
  • Természetesen minden esetben megjelöljük a cikk íróját, ahogy kéred, akár e-mail címmel.
  • A két "főszerkesztő"-nek nem ér a neve, harzol, és Arpesz nem játszik.
  • Ha kérdésed van, írd meg bátran kommentben!

Na, és akkor essen most már szó a játékról és a nyereményről is:

A sorsoláson minden cikk küldője részt vesz, méghozzá súlyozottan. Tehát pl. aki három írást küldött nekünk, az háromszor kerül a kalapba, vagyis háromszoros eséllyel indul a barlangtúráért. A játék 2008. december 31-ig tart, ekkor tartjuk a sorsolást is. A szerencsés nyertes pedig egy előre egyeztetett időpontban 4 barátjával együtt egy barlangtúrán vehet részt a Solymári-Ördöglyukban az Ifjúsági Barlangtúra és Barlangi Sportterápia Egyesület túravezetésével, részletek alább:


"A fokozottan védett Solymári-Ördöglyuk barlang Budapest közelében található, és az egyik legalkalmasabb barlang arra a célra, hogy a kezdők is biztonságosan kipróbálhassák az igazi, kúszós-mászós barlangászást, eredeti, kiépítetlen környezetben, mindenféle barlangász előképzettség nélkül is.
Túrázókat szakképzett
barlangász túravezetők kísérik végig a barlangon, ahol szűk és tágasabb folyosók, majd kisebb termek követik egymást. A járatokban kúszni-mászni kell, a nehezebb helyeken beépített létrák, és kapaszkodókötelek segítik a túrázókat, így bármilyen átlagos fizikumú résztvevő teljesíteni tudja az útvonalat.
A barlang bejárása igazi kalandtúra, kiépítetlen – nincs betonjárda, se beépített világítás, ezért minden résztvevőnek fejlámpás, barlangász sisakot biztosítunk.
A barlang időjárástól függetlenül, egész évben látogatható, hőmérséklete télen-nyáron 10 C°, így nyáron kellemesen hűvösnek, télen melegnek érezzünk a levegőjét."

4 komment

Címkék: nyereményjáték barlangászás

A hegymászás...

2008.09.14. 13:14 Arpesz

A minap turkáltam régi levelek között. Egy mondatot kerestem, ami anno nagyon megfogott (lásd lent vastaggal), de már nem emlékeztem rá szóról szóra. Több mint három éve az egyik régi Ahogyérzed.hu-s írásomra küldte valaki válaszként. Nem tudom, kicsoda a levél írója, Noé, de szerintem nagyon megmondta a frankót:

Kedves Rp!

A hegymászás egy a sok beavatási szertartás közül. Elviselni a fájdalmat, megtanulni a küzdést és mindebből felépíteni jövőbeni saját magunkat. A beavatási szertartások jelentős részének az alapvető racionális (nem spirituális) fontossága abban állt, hogy jövőbeni kihívásokra készített fel. A "primitív" törzseknél rengeteg, elsőre feleslegesnek tűnő fájdalmat láttunk, amelyet szinte még gyermekeknek kell elviselni: de később ez a tapasztalat a saját, a családjuk, a törzsük életét mentheti meg. Megtanulta kezelni a fájdalmat és jobban ismeri saját maga határait. 

Talán ebből a tapasztalatból is merítve, az USA-ban az elhelyezkedésénél komoly előnyt jelent a sportmúlt. Az egy dolog, hogy valaki elvégezte a maga iskoláját, de ha emellett még képes volt arra is, hogy minden reggel felkeljen úszni, és utána délután ismét a medencében volt, akkor ezzel bizonyítja a kitartását, szorgalmát.

A (poszt)modern társadalom megpróbál minket minden fájdalomtól, szenvedéstől megóvni, ezzel párhuzamosan folyamatosan élvezetekkel bombáz. Az élvezetekhez azonban hozzászokunk, így érzelmi életünk egyre inkább egysíkúvá válik. Az igazi kulináris élvezethez szükség van igazi éhségre - a szakácsok egyre mesteribb fogásai is hatástalanok maradnak a teli gyomorral szemben. A hegyen az ember még tudja, hogy mi az fázni, mi az a meleg, mi az a szél, mi az az éhség, mi az a szomjúság, mi az, hogy elfáradni, zihálni, küzdeni - és amikor ezeken a testi-lelki beavatási szertartásokon végigmegy, akkor más lesz a világ. Lehet, hogy ugyanazt a tájat nézem, mint aki felvonóval érkezett, de biztos, hogy nem ugyanazt látom.

És a hegymászó mindig gondol a visszaútra. Hát, ezek jutottak eszembe a cikkedről...

Üdv, noé
 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása