Outdoor blog

Az Outdoor blog a természetben űzhető sportokról szól, kezdve a túrázástól egészen az extrém sportokig. Élménybeszámolók, programajánlatok, tanácsok...

Friss topikok

Írj te is az Outdoor blogra

Ha szeretnéd bemutatni kedvenc sportágadat, vagy élményeidet kívánod megosztani másokkal, esetleg egy közelgő outdoor programra akarod felhívni a figyelmet, akkor csak küld el azt az outdoorsportok@gmail.com e-mail címre és feltesszük a blogra.

HTML

"Ma mi" túráink a havas Tátrában

2009.10.19. 23:55 Arpesz

A hétvégén kirándulni voltunk a Tátrában. Igen, a múlt héten, amikor annyi sok hó leesett. Pontosabban nem is a hétvége volt, hanem egy csüt-péntek-szombat, szerda esti leutazással. Éppen ezért, mivel két nap szabinkba került a megmozdulás, eszünkbe se jutott lemondani a Tátránkról, elhatároztuk, hogy ha esik, ha fúj, mi megyünk és jó lesz! Jó lett, és hó is esett, nem is kevés, na de erről később… Banderral ketten vágtunk neki a kalandnak, és biztos ami biztos alapon, a sífutó felszerelést is bepakoltuk a túrabakancsok mellé.
Szerda este még gyorsan átszereltettem a téli gumikat az autóra, majd 8 után valamivel elhagytuk Budapestet. Donovaly előtt egy rendőr állított le. Na, most jön a bünti, 50 helyett 52-vel hajtottam ki a településről, gondoltam, de kellemesen csalódtam. A rend őre csak a téli gumira kérdezett rá, és figyelmeztetett, hogy sok hó esett le és csúszós az út, ezért nagyon lassan, és óvatosan hajtsunk. Láttunk néhány kamiont elakadva, és fent a hágóban, a sípályáknál, amikor kiszálltunk nyújtózkodni, akkor tapasztaltuk csak, hogy valóban komoly a helyzet, jó 40cm hó volt az út mellett. Ekkor már sejthető volt, hogy kalandos lesz ez az utazás.

Amikor a hólánc sem segít...


Poprád felé az autópályán is állt a hó, sose gondoltam volna, hogy a 60-as tempó pályán olyan gyors, hogy még előzésre is ad okot. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy okos lenne egy hólánc beszerzése is, hiszen tudtuk, hogy a szállásunk 1200 méter környékén lesz. Beugrottunk a poprádi teszkóba hóláncért, fagyállóért és egy jégkaparóért. Hajnali 3-kor értünk Ótátrafüredre, és ahogy vártuk, valóban hó födte a Bilikova menedékházhoz felvezető utat. Nem is próbáltunk felhajtani rajta, hanem előbb gyorsan felszereltük a vadonás új hóláncokat, és csak aztán indultunk neki az útnak. Így se volt sok sikerünk, hamar elakadt az autó, mivel az utat közel fél méter hó borította és egyáltalán nem volt még letakarítva. A szűz havat egy darabig maga előtt tolta az autó, de aztán elakadt. Hamar beláttuk, hogy semmi esélyünk feljutni autóval a házhoz, ezért inkább visszatolattunk Ótátrafüredre, ahol kerestünk egy parkolóhelyet, letettük az autót és elkezdtünk átöltözni sífutóba. A két hátizsákot telepakoltuk ruhákkal, inni- és ennivalókkal, majd elindultunk fölfelé a szűz hóban. Ekkor már éjjel 3 óra volt, fejlámpákkal nyomtuk fölfelé a szakadó hóesésben. Na ezt nevezem éles váltásnak! Délután 5-kor még az íróasztalnál ültem a munkahelyemen, most pedig, 10 órával később, az éjszaka közepén fölfelé sífutunk egy hegyre.
Úgy egy órát törtük a havat magunk előtt, mire felértünk a házhoz. A kulcsot elrejtette nekünk a személyzet, így nem kellett senkit felkeltenünk, leporoltuk magunkról a havat, majd felmentünk a szobánkba. Kibontottunk egy sört a megérkezésre, majd forró zuhanyt vettünk. Rég nem esett ilyen jól forró zuhany, arról nem is beszélve, hogy talán életemben nem hatódtam meg ennyire egy, azaz mindössze egy darab sörtől. Persze ehhez biztosan kellett előzménynek a 8 óra munka, az 5 óra vezetés és levezetésként ez a kis sífutás is. Gondolhatjátok, hogy az alvással se volt sok gond.

Ekkora hóban marad a sífutás!


Bander 11-kor keltett, reggeliztünk, majd visszacsatoltunk a sífutólécekre. Az utat már letakarították, így le tudtunk síelni Ótátrafüredre az autóhoz. Aki sífutott már, az tudja, hogy lefelé nem olyan mókás a helyzet a sífutóléceken, sokkal labilisabb, nehezebb az irányítása, ugyanakkor jobban is csúszik. Én persze idén húztam először ilyet a lábamra, ráadásul a lesiklás is csak néhány éve játszik nálam újra, így nem csoda, hogy rendre az út menti hókupacokban kötöttem ki, Bander nem kis mulatságára.
Lent tettünk egy kisebb kört Tátralomnic felé, de sajnos az út hamar a semmibe veszett, gondolom a kutya sem akar a kidőlt fák között kirándulni, amióta a vihar úgy letarolta itt az erdőt. Délután megpróbáltunk feljebb jutni az autóval, és ez félútig sikerült is, most hogy végre lekotorták az útról a havat. Tovább nem merészkedtünk, jobbnak láttuk, ha inkább kiásunk egy parkolóhelyet az út menti hófalból, és ott hagyjuk az autót. Azért persze újabb szép adag kaja, pia és ruhamennyiséggel tértünk vissza a házhoz, ahol egy gyors ebéd után folytattuk is tovább a síléceken, de most már nem a város, hanem a hegyek felé!
A turistaút ekkor már szépen ki volt járva, de sajnos csak egy keskeny, embernyi sávban, ami kb. 30-40cm mély volt, és két oldalán továbbra is a szűz hó terült el. Aki sífutott már, az tudja, hogy nem ez a legideálisabb terep bármiféle sífutásra, mi azonban élveztük a helyzetet, sítúráztunk, méghozzá nem is akárhol! Gyönyörű volt a havas erdő, itt már alig volt nyoma a viharnak, mindent hó borított vastagon, mi pedig nyomultunk előre a léceinken. A Rainerova-menedékház előtt egy meredekebb lefelében szépeket taknyoltunk, még Bander is megkóstolta a havat, ezért én jobbnak láttam, ha le is csatolok. A ház zárva volt, csak egy cirmos macska szaladt elő a ház mögül, szegényke azt hitte, kinyitjuk neki a házat. Zamkovskszky-menedékház felé levágott a kitaposott nyom, de ezt olyan meredeken tette, hogy mi inkább a szerpentint választottuk, és a szűzhavat. Féltávnál megcsodáltuk a vízesést, majd a házban melegedtünk egy kicsit. Szlovák srácok tartottak egy vetítést norvég jégfal- és hegymászásokból, meginvitáltak rá minket is, sőt a filmhez még egy-egy korsó forró tea is járt. Jól éreztük magunkat. az is jó érzés volt, hogy ahogyan az elvárható, a legtöbb ember itt is jó érzésű, és semmiféle szlovák-magyar ellentét nem létezik bennük, ahogy bennünk sem.
A vendégség után már nem csatoltuk fel a léceket, mert időközben ránk sötétedett. Fejlámpát kapcsoltunk, vállra kaptuk a léceket és lecammogtunk a rövidebb csapásokon. Este megnéztünk egy 84-es csehszlovák Everest expedíciós dokumentum filmet, aminek az elején a Sziléziai-házban próbálták fel a főhősök az oxigénmaszkokat. Jó tudni, hogy oda már oxigén kell, jobb, ha nem is megyünk arra holnap. Azt leszámítva, hogy lefelé jövet meghalt a csúcsot meghódító hegymászó, vicces volt a film, azon nevettünk Bandival, hogy bizonyos szavakat és mondat foszlányokat tök jól megértettünk, például a -25 fok mínusz dwacatypety, de a legjobban a fantastická cenery-n vagyis a fantasztikus kilátáson nevettünk. Ki is találtuk, hogy következő nap, ha valaki szembejön, ezzel fogunk köszönni neki.

Bakancsos Mami(c) Túra a Téry-házhoz


Reggel napsütésre ébredtünk, Bander úgy rúgott ki az ágyból, hogy azonnal induljunk a mai napra eltervezett bakancsos túrára, vagyis irány a Téry-ház majd a Vörös-torony-hágó! A Zamkovskszky-menedékház a már ismert rövidített csapáson mentünk, odáig nem is volt semmi érdekes. Viszont utána kezdett kalandossá válni a túránk. Feljebb érve a Kistarpataki-völgyben eltűnt minden friss nyom, csak egy régebbi csapás maradt, amit már újra befedett a friss hó, épp csak annyira volt jó, hogy tudtunk merre kell menni. Mert ugye a jelzés az erdőhatárt elhagyva már csak a kövekre van felfestve, de azokat ugye méteres hó borította. A táj elképesztő volt így fehérbe öltözve. A hátunk mögül tűzött a nap, mi pedig léptük a magas térdemelést a nagy hóban, előttünk ott ragyogott a völgy, nagyon élveztük a túrát. Azon tréfálkoztunk Banderral, hogy mi legyen majd a beszámoló címe?! „Kamáslival a Tátrában!” – gonoszkodtam, merthogy barátom sikeresen otthon hagyta a vadonatúj, még sosem használt kamásliját, pedig itt aztán jól jött volna. De meg kell hagyni, fejlődőképes a srác, ez ahhoz képest nem akkora gáz, hogy tavaly titokzokniban indult neki a Bobotov Kuknak. Persze Bander erre visszavágott, legyen a blogbejegyzés címe: „Hogyan essünk el kéttucatszor sífutóléccel a Bilikovától Ótátrafüredig”, merthogy előző nap körülbelül ennyiszer néztem meg a havat közelebbről, amíg lesíeltünk az autóig. Végül maradtunk a Mami túránál. Ma mi járunk itt először. Ok, leírva nem olyan jó, mi akkor jót mulattunk ezen is. Ahogy a „Vigyázz, szikla… Hasadék!” felkiáltáson is.

Ahol a völgy végébe értünk, ott lett csak igazán necces a helyzet a mély hóval. Ekkor már váltott vezetésben mentünk elöl, mert aki a havat törte, annak jóval nehezebb dolga volt. Persze mindig a leggenyább részeken adtunk át egymásnak a vezetést, ott ahol az ember csak egyhelyben toporgott, taposhatta maga alatt a havat egy percig, mire valamit előre tudott jutni. Sokszor derékig, vagy még tovább süllyedtünk a hóban, és bizony néha nem volt könnyű kikecmeregni az ilyen helyzetekből. Kisebb-nagyobb lavinák is voltak körülöttünk, persze egyik sem a közelünkben, na de az se lett volna gáz, mindegyik túl apró lett volna ahhoz, hogy bármi veszélyt jelentsen számunkra.

Néhol csak kínkeservesen lassan tudtunk haladni, persze mi kesergés helyett inkább csak nevettünk azon, hogy már megint hol vagyunk és mit csinálunk. Egyértelmű volt, hogy a Vörös-torony-hágó egész biztosan felejtős, sőt még azon is elgondolkodtunk, hogy lehet, hogy kapunk egy jó alapos irgum-burgumot a Téry-ház üzemeltetőjétől, hogy hogyan képzeltük azt, hogy ilyen viszonyok között feljöttünk idáig. A ház ha lassan is, de közeledett. Érdekes volt amikor már csak 50 méterre volt tőlünk, de még mindig percekig tartott, mire eljutottunk az ajtajáig. A házon elektromos felújításokat végeztek, de azért beengedtek minket melegedni, sőt egy-egy teát is kaptunk. Figyelemre méltóak a szerény árak, itt fent, 2015 méteren, ahová csak a serpák, vagy a helikopter tudja felhordani a cuccot, egy tea mindössze 1 Euróba kerül! Persze mellé még kértünk egy Téryho chata-s pecsétet is Bander térképének a hátoldalára.
Aztán jött a lefelé! Könnyebb volt mint vártam, nagyon gyorsan leértünk. Egyrészt volt már ugye nyom, amit saját magunk csináltunk, másrészt lefelé értelemszerűen könnyebb a menet. Lent a völgyben találkoztunk néhány turistával, de nem merészkedtek neki a meredek résznek. A Zamkovskszky-menedékháznál találkoztunk egy tegnap esti barátunkkal, mondta, hogy 2/5-ös lavinaveszély van, de ez még nem para, viszont nagyon nagy szerencsénk volt az idővel, mert igazán ilyenkor, ősszel és tavasszal nagyon szépek a fények, viszont ritka is, hogy süt a nap. Hát nekünk végre volt egy kis szerencsénk, bizony csodaszép volt ilyen napsütésben a hófehér Kistarpataki-völgy.
Este kipróbáltuk a Bilikova-ház éttermét, hát finomnak finom volt, amit adtak, csak éppen az adaggal volt baj, még 2-3 tányérral le tudtunk volna tolni belőle. Visszatértünk a szobánkba, ahol Bander azt próbálta beadni nekem, hogy egy lány van a fürdőszobánkban... Tudtam, hogy vannak hülyeségei a srácnak, de ez teljes képtelenségnek hangzott, gondoltam csak a szokásos hóbortjait löki felém, de most nem ez történt. Gyanús kellett volna, hogy legyen a másik ajtó a fürdőszobában, de a hajnali érkezéskor értelemszerűen nem ez foglalkoztatott minket, később pedig nem is gondolkodtunk rajta. Aztán minden világos lett, amikor két csinos magyar hegymászólány jelent meg a fürdőszoba másik ajtajában. Itt ez is benne van az árban, két szobára jut egy fürdőszoba. :) Anitával és Tímeával jót beszélgettünk a folyóson, fel hívták a figyelmünket a 5 Eurós szaunára a házban, mi pedig javasoltuk nekik a Téry-házat holnapi túracélpontnak. Valószínű emlegettek minket másnap, mert azért még így is kemény lehetett a túra, lejárt hóban.
Annyira megtetszett nekünk a Bilikova-ház és a környéke, hogy Banderral elhatároztuk, hogy jövőre visszajövünk, de szigorúan augusztusban, és persze a kedveseinkkel, túrázni és kikapcsolni, a természetben lenni, távol a hétköznapok nyűgjeitől. Persze most is ez történt, csak köszönhetően annak, hogy ketten voltunk srácok, és leesett 1-2 méter hó, inkább edzőtábor jellege volt a dolognak. Ami persze nem baj - teher alatt nő a pálma.

Sítúra mindhalálig!


Tátrai kiruccanásunk utolsó napján a Csorba-tóhoz autóztunk át, ahol egy kb. 20km-es sítúrát tettünk, ismét mami tempóban, ugyanis senki nem járt még előttünk az úton, végig a szűzhavat törtünk, ami nem volt könnyű feladat. Vagyis javarészt Bandi törte a havat, a hátizsákot is ő vitte, én a nyomában mentem, nem voltam elememben, nagyon kimerítettek az elmúlt napok, szinte végig halálomon voltam, de azért végigcsináltuk a túrát, de nagyon kemény volt. A piros jelzésen, vagyis a Magistralén indultunk el, elhagytuk a Jamské-tavat, majd egészen a zöld jelzésig törtettünk előre, ahol aztán a térkép szerint kellett volna lennie egy chata-nak, vagyis egy háznak, de az nem volt sehol. Én meg az éh-, szomjhalál szélén, végkimerülten. Na szép, megint jól nézünk ki, ez az őrült haverom már megint belevitt a jóba! Ő persze még vidáman volt, jó kondiban. Stoppolásra azért mégsem adtam magam, pedig a zöld jelzés végig a főúttól nem messze vitt minket vissza a Csorba-tóhoz. Valahogy aztán végig kitartottam, de piszkosul megszenvedtem. Bander kis patakokból ivott, én ezt nem mertem megtenni, inkább a hóból falatoztam. No meg aztán a táska aljából is előkerültek az utolsó Sport szeletek, nem volt mit tenni, menni kellett előre. Nem volt egyszerű, mert rengeteg helyen szétrombolta az erdőt a vihar, azokon a részeken, ahol nem maradt semmi a lombkoronából, elkezdett burjánzani az aljnövényzet, ami még ekkora hóban is megnehezítette a dolgunkat, a nem túl szívderítő látványról, a kidőlt fákról nem is beszélve. Utóbbiak a gyakorlatban is nehezítették a dolgunkat, sokszor le kellett csatolnunk, hogy át tudjunk kelni rajtuk, ilyenkor persze estünk-keltünk a néhol derékig érő hóban.
Végül aztán csak visszaérkeztünk a Csorba-tóhoz, mint a kiéhezettek, úgy téptük fel az autó ajtaját, és túrtunk elő a csomagtartóból egy életet mentő Traubiszódát. :) Mindent összevetve remek kis hosszú hétvége volt ez a mostani, a nagy hó nélkül más élmény lett volna, utólag kifejezetten örülök, hogy minden így alakult. Bár a vasárnapot direkt a pihenésre hagytuk meg, de egy nap nem volt elég erre. Most, amikor befejezem a beszámolót, hétfő este van, de még mindig egész testemben érzem a fáradtságot. Ami persze megint nem baj! :) Minden pillanatban emlékeztet arra, micsoda szuper kalandjaink voltak a havas Tátrában.
 

15 komment

Címkék: szlovákia túra tátra élménybeszámoló sífutás sítúra

A bejegyzés trackback címe:

https://outdoor.blog.hu/api/trackback/id/tr651462069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Léhüllő · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.10.27. 12:59:27

@rts:
Élni tudni kell. Elvem:
"grow old, or die trying!"

Árpesz · http://360fokbringa.hu 2009.10.28. 17:01:00

Nem volt egyáltalán veszélyes a Téry házhoz felmenni a nagy hóban. A legrosszabb, ami történhetett volna velünk, az egy bokaficam...

Inkább azért volt őrültség, mert piszok lassan lehetett csak haladni. De időnk az volt bőven, hiszen eredetileg sokkal nagyobb túrát terveztünk (Vöröstorony majd még egy hágó), de persze a nagy hó kereszt bevágta a számításainkat.

Így lett izgalmas a túra! Élveztük a helyzetet, a nagy havat, és hogy aznap nem járt előttünk még senki.

sasfészek 2009.11.14. 15:57:12

nagyon irigyellek titeket, remek a leírás.

spepi 2010.01.19. 02:11:50

hát hajnali 2.11kor nekem sincs jobb dolgom mit itt derülni az iráson:)
nagyon nagy lehetett:)
grat

lizzzzzzz 2010.02.03. 16:32:21

Ez tényleg jó kis túra lehetett. Egy ilyenben én is szívesen résztvennék. De nem hiszem, hogy végig kibírnám, főleg ha az ember nem talál házat ott ahol számít rá. ez "keserített" volna el teljesen. Hívtam volna biztosítót, hogy küldjön értünk helikoptert :D

révész 2010.02.03. 16:49:04

helikoptert állítólag csak a legvégső esetben küldenek, nem úgy, mint a filmekben.
Bár a mostaniak már sokszor a pályán kívüli sízést is biztosítják. Vagy nem... Utána kell nézni rendesen.
Menedékházat ilyenkor Murphy örök szabályai szerint sosem talál az ember. :)

Lipteek 2010.02.03. 17:10:13

Nagyon durvának tűnik a képek alapján, kicsit veszélyesnek is, ezt én is osztom. Szép kis túra lehetett. Ilyen útra elegendő egyáltalán egy normál biztosítás amit síelésre is kötne az ember?

Arpesz · http://kerekparral-athenig.blog.hu 2010.02.03. 20:56:06

Hogy őszinte legyek, nem tudom... Turistaúton haladtunk, semmi extra :) Azt is el tudom képzelni, hogy ha baj történt volna, a normál biztosításra is fizetett volna a biztosító, de azt is, hogy akármilyen extrém sportbiztosítást kötve is azt mondták volna, sorry, nem kellett volna odamennetek.

Egyébként (leírom sokadszorra), tényleg nem volt egyáltalán para, csak így a képeken, videón át tűnik annak.

Utolsó nap a helikopter nem jutott eszünkbe, csak a stoppolás. Persze utólag már örülök, hogy végignyomtuk! :)

serrov 2010.02.17. 16:29:07

Mit tudtatok volna lestoppolni? :D

aarab 2010.02.17. 17:11:58

szívesen csatlakoztam volna ehhez az úthoz. :-)) a biztosítás meg erre is kiterjed már.

Bander_ 2010.03.16. 15:35:58

@serrov: A tura utvonal legtávolabbi pontjától is 1-2 km-re volt az országút, ahová lelehetett volna menni stoppolni, de egyrészt arrafelé nagyon gyér a forgalom - pláne az olyan aki sifutókat felvenne, léccel botokkal..- másrészt meg kemények vagyunk mint állat, szóval ilyenek csak Árpi pillanatnyi neurotikus zavarában merülhettek fel :) Bander

Arpesz · http://kerekparral-athenig.blog.hu 2010.03.18. 21:07:01

Ja, meg szerények is vagyunk mint állat, szóval ilyet Bander csak pillanatnyi alkoholgőzös mámorában írhatott :)

Kéne már ide írni valami mókáról ismét. Márton, Szilveszterre ígérted a legújabb nagyhalálos ámokfutásunk, hol marad már?!? :D
süti beállítások módosítása