Outdoor blog

Az Outdoor blog a természetben űzhető sportokról szól, kezdve a túrázástól egészen az extrém sportokig. Élménybeszámolók, programajánlatok, tanácsok...

Friss topikok

Írj te is az Outdoor blogra

Ha szeretnéd bemutatni kedvenc sportágadat, vagy élményeidet kívánod megosztani másokkal, esetleg egy közelgő outdoor programra akarod felhívni a figyelmet, akkor csak küld el azt az outdoorsportok@gmail.com e-mail címre és feltesszük a blogra.

HTML

Vértes - Bakony - Balaton kerékpártúra

2008.04.19. 16:21 Arpesz

Örül a lelkem, mert újra élménybeszámolót írhatok! :) Merthogy múlthéten újra kerékpártúrázni voltunk. Nemondkianevem [örökhajtány, riz] Ádámmal, csütörtök-pénteken. Bizony, szabit vettem ki! De úgy érzem, megérte. :) Az útvonaltervet is csak úgy futtában dobtam össze, leszállunk a vonatról Szárligeten, erdészeti utakon átvágunk a Vértesen, majd Móron kötünk ki, ahonnan tovább hajtunk nyugat felé Zircnek. Itt sikerült szállást találnom, Zirc-Akliban. Másnap tovább neki a Bakonynak, Bakonybél után lecsorgás a Gerence-patak völgyében, majd Pápa. Devecser, Tapolca, Révfülöp – végállomás. Ez volt a terv, aminek aztán a vége kicsit változott, na de kezdjük az elején. :)




Előző este már átmentem Ádámhoz a belvárosba, tartottunk egy kis összejövetelt a lányokkal, de azért sikerült viszonylag emberi időbe (és viszonylag józanon) nyugovóra térni. Ádra jellemzőbb a fixizmus, vagyis az örökhajtány kerékpár, azonban előző gyermelyi kiruccanásából tanulva ismét a váltós országútit válaszotta. Én persze mi mással, a jó öreg (3 éves) Caprine Cherokee-mal nyomultam, 26-os monti kerekekkel. Reggel átgurultunk a Délibe, ezúttal nem próbáltak az életünkre törni az autósok a Petőfi hídon. Meglepetten tapasztaltam, hogy már Győr felé is kis piros 21-edik századi vonatok járnak. Egy biztonsági övvel a vonat oldalához kötöttük a bringákat, és helyet foglaltunk. A vonat nem indul… Jó 20 perc késéssel végre kigurultunk a pályaudvarról, mikor megszólal a telefonom.
A projman az, mindenfélét kérdez a munkáról, Ádám már csúnyán néz, mire végre letesszük, és igaza van. Kikapcsolom a telót, jogunkban áll szabadságunk alatt az ország olyan szegleteibe kerékpározni ahol „sajnos” egyáltalán nincs térerő. Sőt, a telefon akkumulátorának is jogában áll lemerülni! :) Nekünk pedig kötelezően jól kell éreznünk magunkat, hét ágra süt a nap, és szabadok vagyunk.

Szárligetről sikerült elvétenem a helyes kivezető utat, így tettünk egy kis kitérőt a 100-ason, amit annyira nem is bántunk utólag, kipörgettük kicsit magunkat. Előztetek már kombájngépet 30-al fölfelében, enyhe szembeszélben? Tudom, autóval ez abszolút nem nagy bravúr, de bringával az! :) A főútról egyenest a természet lágy ölébe tértünk le egy erdészeti útra. Könnyedén kerültük ki az út elején a sorompót, ami számunkra azt jelentette, hogy gyakorlatilag miénk, és szinte csak a miénk az egész út. És a Vértes Tavasszal! Ez igazi örömszakasz volt, éppen csak Ádámnak jött volna jól néhol egy kicsit jobb útminőség, amúgy makulátlan úton, és tájon kerekeztünk. Néhol kedvem lett volna leszállni a drótmadárról, és csak úgy belerohanni az erdőbe, vágtatni a már zöldellő, de még nem túl magas aljnövényzet felett, suhanni a fák között. Persze épp így sem volt rossz a keskeny aszfaltcsíkon száguldani egymás mellett. A kelleténél sikerült eggyel kevesebbszer rápillantanom a térképre, így Vérteskozmát sajnos elvétettük, egyszer csak véget ért az aszfaltozott út. Ádámban ekkor pozitívan csalódtam, ahelyett, hogy káromkodásban tört volna ki, elkezdte rakni neki a földúton. Alig tudtam utolérni. Egy nyiladékon haladtunk, átbuktunk néhány apró gerincen, majd végre kilyukadtunk ott ahol ki kellett, hogy lyukadjunk előbb vagy utóbb, a Csákvár - Oroszlány országútra. Kőhányáspusztán vizet vételeztünk, és megettük az utolsó túlélőszendvicseinket, majd hamarosan újra egy erdészeti úton találtuk magunkat.

Hasonlóan gyönyörű úton nyomtuk tovább, aminek a végén Pusztavám határába érkeztünk meg. Előtte azonban keveregtünk kicsit a sok út kavalkádjában, még a Rába Járműipari Alkatrészgyártó üzemet is sikerült megcsodálnunk, míg végül beálltunk irányba Mór felé. Naná, hogy itt is telepített Árpika routert az okmányirodában, vagy a rendőrségen, már nem is emlékszik. Arra viszont igen, hogy van itt egy szép templom, és most végre akad alkalmam lefényképezni is. Zsemlét, felvágottat, és sört vásárolunk egy közértben, és kiülünk egy egész pofás parkba ebédelni. A nap még mindig süt, és én egyre jobban kezdem érezni: most végre szabad vagyok! Az ember már el is felejti milyen ez, ha sokáig nem érzi. Pedig nincs is ennél jobb, komolyan. Úton lenni a legnagyobb élmény. Még egy kis étcsokival doppingoljuk magunkat, veszek fel készpénzt a közeli bankban, majd gyerünk tovább! Dombok következnek, és szél! Méghozzá pofaszél! Azért sikerül a 25-30-as tempóra beállnom elöl, Ád utólag bevallotta, hogy már majdnem rám szólt, hogy vegyek vissza a lovakból, persze ez szükségtelen lett volna, az első településen azonnal lehajtottam a legelső vendéglátó-ipari egységnél, talán 200m-ert sem bírtam volna tovább ebben az őrült tempóban. Így foglaltunk helyet a Bakonycsernyei túra söröző teraszán. Persze rögtön kikérdezett minket az ott idejét elütő háromfős vendégsereg, hogy honnan jöttünk, hová megyünk, és hogy normálisak vagyunk-e, miért nem szállunk fel egy buszra inkább? Persze az egyszerű vidéki embernek furcsának tűnhet, hogy egyesek képesek csak úgy heccből, magáért az útért kerékpározni, nem pusztán csak a mindennapi közlekedés céljára használni a kerékpárt. Először zavaró volt a kék munkaruhás fröccsöt ivó kéretlenül a társaságunkat kereső fél(vagy talán teljesen)részeg fickó közvetlensége, de aztán nagyon megbarátkoztunk Horváth „Beszélgessünk a sportról!” Jánossal, a bakonycsernyei esztergályos sráccal. 51-ben ő blankolta a Nagyvárad térnél a hármas metrót, bizony! Egy colos öreg is megjelent, János barátunk bemutatta nekünk Makói Gyulabát. Lekezeltünk a nyugdíjazott buszsofőrrel, aki nem kevesebb, mint 1 millió kilométert vezetett le balesetmentesen (!).

Jánosbá üzenetét megígértük, hogy átadjuk a következő faluban huginak, a kocsmárosnak, vagy ha ő nincs ott, akkor a Misinek. Ámde Szápáron zárva volt a kocsma, de nagyon, így kénytelenek voltunk továbbhajtani Csetényig. Az út melletti dombokon magasodó hatalmas szélkerekek nem sejtettek sok jót a múlni nem akaró szembeszélről. Csetényen bevárásoltunk pár fokhagymás kiflit és egy újabb pár sört egy kisközértben, majd kiültünk egy fa alá egy padra meguzsonnázni. És figyelni a csetényi életet. A legfeltűnőbb egy helyi okos volt, aki hatalmas belső ingerenciát érzett rá, hogy csili-vili optikai tuningolt sportautóját minden öt percben megmutassa a falu összes utcájában. Egy kereszteződés mellett ültünk, nem lehettünk ott többet fél óránál, de emberünk minden irányból minden irányba megjáratta autóját. Nekünk ez fájni nem fájt, így csak mosolyogni tudtunk rajta, és fogadásokat kötni, hogy ugyan hányszor fog még elhajtani előttünk, amíg el nem fogy a sörünk. Csetény után Dudar, és Nagyesztergát következett, na és persze újabb fájdalmas emelkedők, és szembeszél, míg nem végre megérkeztünk Zircre. Megcsodáltuk a cisztercita apátságot, és a vele szomszédos Bakony Múzeumot - persze csak kívülről – majd beneveztük magunkat egy-egy sajtos hamburgerre egy útszéli falatozóban. Csak most látom, ahogy így írom le a napunkat, hogy tulajdonképpen végigzabáltuk az utunkat, egész nap csak ettünk! :) Mikor fogok így visszafogyni az egykori 71 kg-os versenysúlyomra? Valószínűleg már soha... Különben is, ilyenkor kerékpárral, és málhával együtt kell számolni, úgy meg már rég túl vagyok a mázsán :)

Na de kit érdekel a súlyom, hogy kerültünk ide, amikor a szállásunk még egyel odébb van, Zirc-Akliban! Odáig még egy utolsó nem is kicsi kaptató vár ránk. A faluban aztán sikerült megkérdeznem a talán egyetlen utca, a Kőris utca sarkán egy buszmegállóban várakozót, hogy hol is van a Kőris utca, így hamar megtaláltuk a szállásunkat a 28-as szám alatt. Lila családi ház, magánszállás, miénk az emelet. De még mielőtt bevackolnánk magunkat, szállásadóink megvendégelnek odalent a konyhában, nagyon segítőkészek, és kedvesek velünk. Egy kis kupica „mindjárt tüzet okádok” erősségű körtepálinkával kezdünk, majd krumplistésztát kapunk vacsorára - amit amúgy nem is kértünk, csak reggelit. Reggelire pedig hatalmas szelet sonkákat, szalonnákat, és kolbászokat kapunk. Így már egyből nem sokalljuk a 4000 Forintot a szállásért, pláne nem, hogy üdülési csekkel is tudunk fizetni. Még lesétálunk a sarki kiskocsmába a mai utolsó sörünkre, majd tus, és szunya. Nem kell nagyon altatgatni, eldőlök az ágyra mint egy darab fa, realizálom, hogy micsoda jó érzés vízszintesben lenni a puha dunnák között, és már alszom is. 104 km-t tettünk meg ma.

Reggel már arra ébredtünk, hogy tűz befelé a nap a tetőablakon, mára ugyanolyan időt mondtak, mint tegnapra. Vagyis délelőtt napsütés, tiszta ég, délután felhősebb idő. Ez eddig stimmel. A hűtőben már vár ránk a reggelink, amitől egy vegetáriánus éhenhalna! :) De mi persze jóízűen lakmározunk, majd szedelődzködés, lent kitereljük a lovakat a pajtából, Ád a hátára kapja a Bagaboo-ját, én megmálházom a Cherokee-mat, elbúcsúzunk a ház urától, és már gurulunk is lefelé a Kőris utcán. Állítólag Bakonybéltől már végig lejt a terem, míg nem ki nem érünk a sík részre, onnan meg csak egy köpés Pápa. Ám legyen, akkor rakjuk neki! Kellemes dombok jönnek, vagy mára valahogy megszoktuk az emelkedőket. Ádám kicsit elhúz, de azért mindig bevár előbb vagy utóbb. Vannak emlékei e tájról, egyszer erre kirándult, vadleseken aludtak, és csak úgy barangoltak mindenfelé napokig. Hamar leküzdjük az összes fölfelét, Pénzesgyőr és Somhegypuszta után máris Bakonybélen találjuk magunkat. Hát ennyi volt a nagy fölfelé?! Szinte csalódott vagyok, jól felnagyítottuk magunkban ezeket a kaptatókat. A település elején találunk egy kis vendéglőt, betérünk egy teára, kávéra. Egy fickó éppen az x-edik kisfröccsét kapja ingyen, mert megszerelt valamit a ház körül. Nincs más hátra, mint előre, átgurulni Bakonybélen, majd a Gerence-patak völgyén. Hát az a táj sem volt csúnya, ahol eddig kerekeztünk, de ez a völgy, ez nagyon ott van!

Pontosan ahogy a vendéglőben mondták, csak Bakonykoppány után kapunk még egy kis emelkedőt, és innentől nincs több kaptató Pápáig. Van azonban szembeszél, nem is kicsi. Néha szinte le akar dobni minket jobbra az útról. Ez már csak azért sem jó jel, mert Pápa után délnek akarunk fordulni, ami azt jelenti, ugyanezt a szelet még jobban pofába fogjuk kapni. Ez nem tölt el minket túl sok boldogsággal, bevallom ezen a szakaszon kicsit elcsüggedtünk. Az utolsó 7 km Pápáig egész lassan telt, de azért csak odaértünk. Itt megnéztük a református templomot, vásároltunk egy nagy kólát (valahogy a sört még nem kívántuk…), péksüteményt, és leültünk egy játszótér padján. Sajnos csak most látom utólag a térképen, hogy volna itt még látnivaló bőven, Eszterházy-kastély angolkertestül, meg minden… Hiába, fel kellett volna készülni Pápából, de ezt idő híján elmulasztottam. Na majd legközelebb! Egyszer visszamegyünk Pápára.

Az ebéd után Devecser felé vettük az irányt, Pápakovácsi után Kup következett, aztán pedig egy hosszú egyenes szakasz jött ami egy erdőn át vitt, itt végre nem volt szelünk, meg lehetett rakni egy kicsit neki, a Bakonypölöske előtti emelkedőt 30-al vettük be lendületből. Persze ahogy vége lett az erdőnek, egyből visszakaptuk a szeretett szelünket. Gyorsan meg is álltunk egy kocsmánál még mielőtt leült volna az arcunkról a mosoly, amit a előbbi 35 km/h-s tempó varázsolt rá. :) Kint ültünk le a kocsma előtt lévő asztalhoz, mellettünk volt közvetlen a kerékpártároló. Bringáink mellett még egy helyi csodagép is pihent itt, igazi teszkós össztelós, ha fizetnének érte, akkor se választanék ilyen bringát, vashulladék a javából! De legalább jól néz ki, hogy hátul is van rajta valami teleszkóp szerű dolog. :) Na jó, ne csúfoljuk a másik kerékpárját! Inkább találjuk ki, merre tovább! Egy kis térképezés után úgy döntünk, Zánkát vesszük célba, Ajkán, és a Dörögdi-medencén keresztül. Erre kicsit rövidebb, ismerem ezt a vidéket is, és lesz egy újabb erdészeti utas, erdős szakasz a végén, ami feltehetően nagyon szép lesz. És nem mellesleg végre kicsit háttal fordulunk a szélnek.

Így hát Noszlopnál balra kanyarodtunk le Ajka felé. Ahogy kiérünk a településről, Ádám felhívja a figyelmemet egy az út szélén a fűben figyelő rókára. Az állat abszolút nem tűnt veszélyesnek, közelebb húzódtam hozzá, hogy lefényképezzem, de ekkor már hátrálni kezdett egy bokros rész felé. Kisebb dombra tekerünk fel, kellemes erdős részeken haladunk, Bakonygyepesnél veszünk egy jobbost, keresztezzük a 8-as utat, Ajkára pedig már kerékpárúton érkezünk meg. Itt leülünk egy sörre egy pados, virágos részen a központban, mellettünk öregurak találkozója folyik, én pedig meggyőzöm Ádámot, hogy ne szálljon fel a vonatra, hanem menjünk tovább együtt zánkáig. Bár ez már csak egy alibi volt a sörözésre, valójában már rég meggyőzte magát. Ajkáról egy már jól ismert útvonalon hajtunk ki, számtalanszor jártam erre kerékpárral, mikor a Művészetek völgyében jártunk át ide Banderral Bakony Kupára, az ajkai teszkóba, vagy a strandra. Most nem húzza a vállamat a fél kocka sör, és fergeteg buli sem vár a völgyben, sőt még a híres „útizzadás” táblát is eltűntette valaki Padragkút határából, de azért akkor is fergeteges érzés újra itt tekerni. Ugyanúgy megizzadom az emlékezetes fölfelét, mint akkor, és ugyanúgy élvezem. Öcs előtt leadjuk a szintet, nosztalgiával tekintek jobbra a falura, ott abban a házban boroztunk az emeleten, ott van valahol a kőfejtő, micsoda Kispál koncert volt! A falu után apró szerpentinen gurulunk be a Dörögdi-medencébe, gyönyörű panoráma nyílik a tetejéről a környékre. Jó tempóban száguldunk be Pulára, a falu határában találunk is egy kocsmát, de itt kaját nem kapni, viszont azt mondják, Vígántpetenden van vendéglő, és egy lángosos az út szélén! Utóbbi pont jó lesz nekünk. Mikor már indulnánk, Ádám elkezd nevetni rajtam, azt mondja, tiszta korom az arcom. Most látom csak, hogy az övé is. Valahol Ajka és Padragkút között volt egy nagy szénkupac, amit gépekkel hordtak szét, onnan fújhatta a szél ránk a fekete koszt. Petendig a 6 kilométert jól megrakjuk neki, hamar odaérünk. És éhesen, megtaláljuk a lángosost, ami valójában egy langallós bódé. Rendelünk kettőt, és két sört is, hogy amíg elkészül, ne szomjazzunk. Ádámnak nagyon ízlik a langalló, teljesen kész van tőle. A langallósokat kikérdezzük, merre is indul az út Monoszló felé. A jó hír az, hogy itt rögtön a templom mellett, a rossz az, hogy nem aszfaltút. Nagyvázsony felé kerülő lenne, és 11 kanyaros szerpentin, így maradunk az eredeti tervnél. Miután elfogyott a langalló és a sör, nekivágunk az útnak. Ádám nem örül, az út minősége hagyján, de felfelé hajtunk. Én csak azon aggódom, hogy ne kapjon defektet, amúgy nagyon élvezem az utat, gyönyörű erdőn át haladunk kényelmes tempóban. Jó kis út ez, csak hát nem országúti kerékpárnak való. Egy-két meredek, köves részen Ád leszáll, és tolja a gépet, nekem van olyan könnyű fokozatom, hogy tudjak mellette tekerve haladni. Egy rövid szakaszon az országos kék jelzést követjük, itt nem is olyan rég, tavaly ősszel jártam, persze gyalogtúrázva. Mikor már átbuktunk a gerincen, és kiérünk a szőlők oldalában, én is leszállok a gépről. Itt nagyon köves az út, még én is féltem a kerékpárt a defekttől, illetve a táskát a nagy rázkódástól. Egy fácánt zavarunk fel, sivítva repül fel egy bokorból. A kilátás elég pazar, utunkat épp fehérbe borult fák szegélyezik, a szőlőkön túl borókás domboldal. Ádámnak az út számára minősíthetetlen minősége ellenére sikerül megőriznie a jókedvét. Monoszló hegyekkel körbevett igazi kis festői falu, a határában pásztor legelteti a birkáit egy mezőn, mint valami mesében. Megfogja a kutyáját, nehogy nekünk jöjjön. Innen egy szintén elég szép völgyben száguldottunk tovább Zánka felé. Egyszer csak ismerős részre lettem figyelmes, alig pár hete jártam itt, mikor Révfülöpről futva indultam el a Hegyestűre. Ez egy kis tanúhegy a Káli-medence keleti csücskében, a nevéhez híven hegyes tetővel, a tetején geológia bemutatóhellyel, na és persze csodás kilátással a medencére, és a Balatonra. Majdnem a tetejéig aszfaltozott út visz fel, de mi most nem megyünk fel rá, ahhoz már túl késő van. Itt rátérünk a „Balaton kerékpáros körútra”, ami bosszantó módon itt nem a Balatonparton visz, ezt már sokszor sokan elnézték, többek közt egyszer én is. Szóval ha valaki az északi parton halad kerékpárral Keszthely felé, Zánkánál vigyázzon, mert a táblák elirányítják Tapolca felé. A figyelmetlenség ára néhány kilométer kerülő, tekintélyes szintkülönbség, és gyönyörű táj! :) Zánkáig Ádám eszeveszett tempóba kezd, persze lehet is rakni neki itt, az út végre út, és még lejt is. Én mégis megállok fényképezni, Ádámot már csak Zánkán érem utol, egy pizzéria-söröző előtt vár, és kérdezni, hogy betérünk-e? Mivel már 6 óra is elmúlt, javasoltam, hogy előbb nézzük meg a vonatot. Sajnos ez lett a vesztem, Ádámnak meg a szerencséje, mert így még épp talált egy vonatot, amivel székesfehérvári átszállással még a mai napon haza tud jutni. Miután felszállt a vonatra, felszereltem a gépeket lámpával, és áttekertem Révfülöpre. Felmentem a házhoz, ahová egy jó fél órával később Violáék is megérkeztek. A hétvége jól telt, kicsit belekóstoltam a bortermelés szépségeibe, új karókat vertünk le a szőlőbe, és hozzájuk kötöztük a tőkéket. Jó dolog ez, eltölteni az időt a szabadban a sorok között, kint lenni a napon, dolgozni, hogy aztán mindennek a jutalma egy szintén kellemes tevékenység legyen: a megtermelt bor elfogyasztása. :) Na de visszatérve a kerékpártúránk befejezésére. Remek kis kör volt ez a Dunántúlon, a sok szembeszél ellenére is egyöntetűen úgy véltük, nagy élmény volt ez a túra. A második napon már igen-igen rámtört az „úton lenni jó” feeling, amit egy ideje már nem éreztem, pedig nincs is ennél jobb dolog a világon. Pénteken 116 km-t tettünk meg, a két nap alatt összesen 220 km-t.

3 komment

Címkék: balaton vértes bakony kerékpár élménybeszámoló kerékpártúra

A bejegyzés trackback címe:

http://outdoor.blog.hu/api/trackback/id/tr88432860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

riz · http://bicikli.blog.hu 2008.04.20. 15:11:43

hát dúd, micsoda remek kirándulás volt ez! remélem még sok ilyet fogunk megélni!
tisztára feltöltődtem tőle!

Smicike 2009.07.31. 19:30:51

Sziasztok!

Hát nem mondom, őszintén irigyellek titeket! Én móri vagyok, szintén nagy bringás, az útvonalatokat is többször áttekertem már (Sőt, én is eltévesztettem az útat Zánkánál, és mentem egyenesen Tapolcára :P). Az irigység forrása a társ: igazán szerencsések vagytok, hogy tudtok együtt tekerni. Én 5 év alatt nem találtam senkit, akit 40 km-nél hosszabb távra el tudtam volna csalni, és utána ne utált volna.

Tipp: ha legközelebb jártok errefele, figyelmetekbe ajánlanám Vértesszentkeresztet. Pusztavámtól pár kilométerre északkeletre található, és egy gyönyörű klastrom romot tekinthettek meg.

További jó túrákat kívánok és csak így tovább!

987 2009.09.08. 18:48:03

Hát ez igen tetszett, egész jókedvre derítettél.
Azt hiszem mégis csak elmegyek mégy a Bakonyba az idén.

Kösz az élményt jól nyomtátok.