Hosszútávú OB, kétségkívül az egyik legkeményebb tájfutóverseny az évben. (Ha nem számolunk olyan őrültségekkel, mint pl. a 24 órás váltó…:) ) Nevezzünk be! – Mondta Bander, aztán ezt majdnem sikerült is elfelejteni a Tájfutó Maraton után, de végül mégis belelkesültünk. Sőt, ha már lúd, legyen kövér, gondoltuk, és kitaláltuk, hogy a légvonalban 24 km-es verseny után kerékpározzunk haza a Kaposvár melletti Patcáról. Persze erre már egy egész hétvége kellett. De talán kezdjük magával a tájfutóversennyel:

Bátyám 4 perccel rajtolt utánam, én Madárral rajtoltam egy percben, persze F45-ben, vagy nem is tudom hol indult ő, de már rövedebbek a távok, talán 14km volt a pályája, nem is tudom. De két sört meg egy kis pálinkát már sikerült benyomnia a rajt előtt, így jó volt a hangulat a rajtkordonban. Zoli a harmadik pontnál már be is hozta a 4 percet, a negyediket már előbb fogta, aztán el is tűnt. Őt se látom többet… Gondoltam, de nem így történt ,rohanok be a 16-osra (ekkor még képes voltam a futómozgásra), és ki jön szembe?! Zoli… Vérző térddel! Mi van, mi történt?! – Semmi, elszívtam(eltévedt - tájfutó szleng), jön a válasz. Utólag megmutatta, a 11-esre rossz völgybe rohant le. Így jár, aki siet! :) Persze bátyó ismét jól otthagyott a francba, hiába kiáltoztam utána, nem várt meg, a 18-as pont frissítő volt, mire odaértem, ő már kimászott 30m-el feljebb a völgyből. De én már tudtam, most le kell ülnöm, különben baj lesz! Pihentem egy 5 percet a fűben, beszélgettem a lányokkal akik a frissítőpontot vigyázták, ittam sokat, és ettem a ht-kekszet, amit kínáltak. Közben jött Bugár Gergely F18-as versenyző cipőfűzőt kötni, és frissíteni, persze sok volt neki a fél liter izotoniás ital, így a maradékot – nagy örömömre – rám hagyta.

De mindez már mindegy volt, mikor újra elindultam, éreztem, hogy végem van, nem bírom már soká. Pedig még több, mint a fele hátravan, a kiírás szerint 40%-nál volt az első frissítő. 70-nél van a második, addig ki kell bírnom! Mocsaras rész jön, inkább kikerülök mindent, bukdácsolok össze-vissza, nehezen megy már a mozgás. Apropó, a terep! Az erdő kellemes csalódás volt, helyenként egész pazar részeken vitt a pálya, és a mezőkön átrohanásokat is nagyjából teljesen megúsztuk, a pálya egésze szép szálerdőkben vitt, csak azokon a hatalmas völgyeken ne kellett volna mindig átkelni! :) Még talán a pálya kétharmadáig is bírtam volna. Hiába, én ehhez nem vagyok elég edzett, ezzel már tisztában voltam akkor is, amikor beneveztem. Ez túlélőverseny nekem, teljesítmény túra. Egyetlen célom végigcsinálni 300 percen, azaz a versenyidőn belül. Ezért bár már abszolút nem esik jól, de erőltetem még egy kicsit a futást a 24-25-ös átmenetben, ahol egy aszfaltozott út szélén tudok futni, síkon. Tudom, hogy ilyen könnyű terep nem lesz többet a pályán, és talán később már teljesen képtelen leszek a futómozgásra. Nagy nehezen megérkezem a második frissítőpontig is, ahol a nevemmel ellátott csomag vár, virslis kroásszán, szendvicsek, étcsoki, és ital. Jól bekajálok, szusszanok egy kicsit, kiveszek egy kavicsot a cipőmből, majd irány tovább. Innentől nagyon küzdelmes volt akár már kocogni is, 2-300m-eknél többet sehol sem tudtam egyhuzamban futni, de végül csak beérnem 279 perces idővel. Sikerült, megcsináltam! :) Több, mint 4 és fél órát kint voltam az erdőben, iszonyatosan elfáradtam. Bander sörrel várt a célban, és a hírrel, hogy van meleg zuhany! A többiek már türelmetlenkedtek, mert a kocsi, amiben a cuccom volt szana-széjjel, már indult volna haza. Szétválogattam a cuccaimat aszerint, hogy mit viszek magammal a bringatúrára, és mit küldök haza kocsival, majd elmentem zuhanyozni. Először csak nem akart melegvíz folyni, és már kezdett úrrá lenni rajtam a csalódottság, amikor mégis felforrósodott az a víz. Ez volt a nap csúcspontja, micsoda érzés fájó, fáradt izületekkel és izmokkal beállni egy forró zuhany alá! Aki próbálta már, tudja… :)

Zuhany után felmálháztuk a bringákat, Marciét még felpumpáltuk kicsit – Marci szerint 0,5 bárra, ami persze valójában volt vagy 1,5, hiszen előbbi vákuum lett volna :) …és elindultunk! Ja igen, a kerékpártúra résztvevői: Skuló Marci, Bander, és jómagam. A „futás” alatt azt hittem, kegyetlen rossz lesz utána kerékpárra ülni, de most mégsem olyan szörnyű. Hamar elhagyjuk Patcát, és már a főúton is vagyunk, ahol Pepéék utolérnek minket egy terepjáróval, Marci tour de france-osokat megszégyenítő módon kap frissítőt menet közben – persze sört. :) Patca után Szenna következik, és hamarosan Kaposváron találjuk magunkat. Felfújjuk Marci és Bander kerekeit 2,5-3 bárra, majd végiggurulunk a főutcán. Rövid kavargás után rátérünk a Toponár felé menő útra, áthajtunk az elkerülő út alatt. Toponáron úgy átsuhantunk, hogy észre se vettem, már kint vagy a mezők között. Fent egy dombtetején megállunk szusszanni, könnyítünk magunkon, és frissítünk, Bander alufóliából előkapja a nap második csúcspontját: lilahagymás zsíroskenyereket. Na ilyesmi finomságra most abszolút nem számítottam, azt hittem, már csak Igalon fogunk enni. Marci egy utolsó Steffl-t kap elő, hárman megisszuk, majd lassan továbbállunk.

Néhány kilométer, és megérkezünk Igalra. Pont, mikor Bander bemegy az első kocsmába infót gyűjteni, hívnak otthonról, és én már szolgálhatok is a jó hírrel, megérkeztünk. Úgy terveztük, itt szállunk meg Igalon. Ez egy kis fürdőfalu, ezáltal tele van panziókkal, és magánszállásokkal. Egy utóbbit sikerült találnunk egy kis pizzéria-panzió kitérő után – ez drága lett volna nekünk 5400-ért, és hely sem volt hármunknak. A magánszállás viszont annál jobb, 2500 Ft, és kaptunk érte egy egész házat, még a bringák is elférnek odabent, és mindannyiunknak van külön szobája. A zohanyzást most hanyagoljuk, majd vacsi után, most irány enni, mert nemsokára zár a pizzéria odalent. A pincér elég érdekes figura, a leves után elmeséli nekünk, hogyan aludt egyszer Tiszafüreden egy traktorvájatban, és hasonlók… A pizza finom, és mi a második Soproni után vígan beszélgetünk, micsoda nap volt, azt hittem sose lesz vége annak a pályának, erre most még sikerült jó 40km is letekerni utána, és itt vagyunk Igalon, ahogy eredetileg terveztük. A tájfutóversenyen 271, 279, és 281 perceket futottunk, ennél az időnél már csak egy versenyző futott többet, persze ezt csak utólag tudtuk meg a netről, ekkor még abban a tudatban voltunk - és ezen persze jót mulattunk - , hogy mi hárman lettünk az abszolút sereghajtók a "futott" időinkkel.

6:40-re beszéltük meg az ébresztőt, és meglepő módon röviddel ezután sikerült is kipattanni az ágyból, pedig a tegnapi nap hosszú volt, és éjjel sem aludtam túl jól. Álmomban a munkám járt a fejemben – sajnos, pedig épp azért is jó egy ilyen túra, elfelejteni… :) Ami persze ébredés után gyorsan sikerült is, ettünk pár szendvicset, még hazait, főztünk egy teát, összerámoltunk, és máris újra az országúton találtuk magunkat. Eredetileg át akartunk vágni egy erdei úton Somogyacsára, de ezt az utat nem találtuk meg. Ennek utólag kifejezetten örültünk, elnézve az országúttól keletre elterülő dombokat. Szép helyeken tekerünk, Marci tolja elöl, gyorsan megy, de nem szakadunk le tőle. Az első dombtetőn megállunk öltözni, itt meg is említjük Marcinak, hogy a kerékpártúra nem arról szól, hogy toljuk neki mint az állat! Erre Marci: De hát Ti jöttetek utánam. - Persze, mert szélárnyékban könnyebb tekerni! :) Innentől váltásban mentünk elöl, na és persze sokszor egymás mellett, az alacsony forgalmú utakon. Jöttek is sorra a falvak, Andocs, Nágocs, Zics, Kapoly, és máris Tab-ra értünk, ahol betérünk a kettes számú CBA-ba, betankolunk kenyérből, felvágottból, és izomtibor pudingból, majd keresünk egy parkos részt, ahol bőségesen megtízóraizunk. Bábonymegyer, Nagyberény, Fejér-megye! Szabadhídvég, Mezőkomárom, és Lajoskomárom után Dégen megállunk egy-egy sörre, innentől ugyanis egy kb. 10km-es földutas szakasz következik, erre ily módon fel kell készülnünk. Mint indulás után kiderült hiába készítettük a lelkünket, a földutunkat időközben leaszfaltozták! :) Rohadt Európai Unió! :)  - Viccelődünk - Nem hagyták meg a jó kis földutat, most kerékpározhatunk ezen az aszfalton! Ami amúgy nyílegyenes, és totálisan elhagyatott. Az egész szakaszon talán ha két autóval találkoztunk. A közepén megcsodáltunk egy tornyot a 142m magas névtelen domb tetején.

Káloz után Sárkeresztúr következett, majd Sárosd, itt született édesanyám! :) Persze olyan gyorsan átszáguldunk a településen, hogy el is felejtem felhívni. Tükröspuszta felé vesszük az irányt, itt majd egy rövid földutas szakasz után Kisbarátpusztán kötünk ki, ahonnan már újra van aszfalt Perkátáig. Gondoltuk mi nagy naívan, de végül valahol északabbra, valahol Szabadegyháza mellett kötünk ki. Innen is van út Adony felé, de mi Perkátát érintve szerettünk volna oda jutni. Így is jó, csak egy kis időt rontottunk el ezzel a kitérővel, Sárosdról lett volna közvetlen, aszfaltozott út is Szabadegyházára. Adony innen még bő 10km, Bandernak megkészült a térde, ebből sajnos HÉV lesz Ráckevéről! Emiatt én sem vagyok különösen bánatos, rendesen széttekertük magunkat a mai napon, és még a HosszúOB-t sem sikerült kipihenni. A révet épp lekéssük, visszetekerek Adonyba, és hozok némi rágcsálnivalót, és 3 sört egy kocsmából, hogy ne unatkozzunk 5 óráig, amikor átjön a túlpartról a kompunk. Hát kompozni sem kompoztam még talán soha, vagy már nem rémlik. És most ráadásul kerékpárral! A túlpartról még 7km Ráckeve, itt egy jó képességű nyúl ugrik ki elénk az útra, és eszeveszett tempóban otthagy minket, pedig jó 25km/h-val mi is tekertünk. Hiába, ez nem tempó egy nyúlnak – aszfalton! Hát még terepen mit tudhat! :) A HÉV-re ismét várnunk kell majdnem egy teljes órát. Ezalatt helyett foglalunk szemközt egy kis kocsmában. Szörnyű, hogy mennyi az alkesz, és az egyéb szenvedélybeteg, hihetetlen, hogy ennyire nem képes értelmes dologgal elfoglalni magát a férfinép. Soroksáron elbúcsúzom a barátaimtól, lepattanok a helyi érdekűről, és hazazúzom Lőrincre. 140 km körül fejezem be a napot. Jó kis móka volt ez a két nap, végre újra érzem a combom, mint a régi nagy tekerések után - majd le szakad! :)

És hétfő reggel mire ébredek? Esik az eső! Na, akkor inkább alszom még egy kicsit tovább, és majd megyek BKV-val munkába. Aha, persze… Úgy semmiképp, hisz szrájk van! Ajajj, akkor kelni kell, pakolni kell, indulni kell, nincs mese! (18 km a munkahelyem otthonról) Újra felmálháztam a bringát, edzéscucc1, edzéscucc2, +munkába való ing, nadrág, rajtam meg a bringásszerkó, hát el se férnék egy hátizsákban, jobban telepakoltam a nagy túratáskát, mint a hétvégi 2 napos túrára! De nézzük csak a forgalmat! Szemlátomást több az autó, ezek szerint ez a sok ember amúgy mind tömegközlekedéssel utazna – ha tehetné. Aminek viszont örültem, hogy a bringás is sokkal több volt, annak ellenére, hogy esett, ez derék!