Néhány évvel ezelőtt már szemezgettem alpesi maratonokkal, mint pl. a Zermatt, Jungfrau, vagy Davos maratonok, de aztán mindig elhessegettem a kísértést, mondván, hogy ilyenre kiutazni sok pénz, sok idő, sok macera. Inkább nyaraljunk, ha már ilyen messze megyünk – gondoltam. Aztán nyár elején magával ragadott a Mt. Blanc körüli „Nagy Verseny” (UTMB) ördöge, annyira, hogy folyton Chamonix körül őgyelegtem a világhálón. Egyik nap, épp így barangolok, amikor egyszer csak szembe jön ez a verseny, és azt kiáltja: „Gyere! Kíváncsi vagyok rád!” Gondolkoztam, számolgattam és végül sikerült a szabadságommal, és a családdal mind térben, mind időben összeegyeztetni, így neveztem.
Szombaton este 7-ig lehetett átvenni a rajtszámokat (vész esetén vasárnap hajnali 5-és 6 között is), úgyhogy a 18:50-es érkezés a versenyközpontba Nórival, Lucával és Bencével ideálisnak mondható :-). Innen az este hátralévő része mintegy éjfélig, könnyed saláta-tészta partival, kempingkereséssel, sátorállítással, és a másnapi futócucc összeállításával repült el :-) Hajnalban gyors tejeskávézás után bringával begurultam a kb. 3km-re lévő versenyközpontba és izgultam. A terv az alábbi volt. Az első 19 kili 1:50 (pont mint a Fenyőgyöngye futóköröm :-), onnan 6 kili mászás szűk egy óra alatt, azaz 25 km 2:45-re, 31 km 3:15-re, és onnan már csak egy „majdnem” Kékes Csúcsfutás, ami meg kell, legyen 1:30-on belül, azaz 4:45 „sima ügy” :-). Valójában ezt az utolsó 11 kilit nem éreztem betonbiztosnak, de a 4:45 annyival vagányabbnak tűnt, mint az 5 óra, vagy az 5:15, hogy inkább ezt tűztem ki a zászlómra. A végén 11 kili 900 szinttel, az 2 óránál is több lehet – kezdte befészkelni magát az aggodalom az agyamba…
A verseny:
Szombaton este 7-ig lehetett átvenni a rajtszámokat (vész esetén vasárnap hajnali 5-és 6 között is), úgyhogy a 18:50-es érkezés a versenyközpontba Nórival, Lucával és Bencével ideálisnak mondható :-). Innen az este hátralévő része mintegy éjfélig, könnyed saláta-tészta partival, kempingkereséssel, sátorállítással, és a másnapi futócucc összeállításával repült el :-) Hajnalban gyors tejeskávézás után bringával begurultam a kb. 3km-re lévő versenyközpontba és izgultam. A terv az alábbi volt. Az első 19 kili 1:50 (pont mint a Fenyőgyöngye futóköröm :-), onnan 6 kili mászás szűk egy óra alatt, azaz 25 km 2:45-re, 31 km 3:15-re, és onnan már csak egy „majdnem” Kékes Csúcsfutás, ami meg kell, legyen 1:30-on belül, azaz 4:45 „sima ügy” :-). Valójában ezt az utolsó 11 kilit nem éreztem betonbiztosnak, de a 4:45 annyival vagányabbnak tűnt, mint az 5 óra, vagy az 5:15, hogy inkább ezt tűztem ki a zászlómra. A végén 11 kili 900 szinttel, az 2 óránál is több lehet – kezdte befészkelni magát az aggodalom az agyamba…A verseny:
Szinte elsőnek érkezek a helyszínre. Patinás épületek a városközpontban, felettünk magasodik 1200 m-rel a cél (Planpraz), mely szinte karnyújtásnyira van oldalirányba, de mennyire magasan! Lassan gyűlnek a versenyzők Kidolgozott vádlik, dagadó combizmok, pöpec felszerelések – ajjaj, de egy tök vagyok, hát én ezekhez a lábakhoz mazsola leszek. Ráadásul csomónál bot van, én meg nem hoztam, sőt még a sapkámat is elfelejtettem berakni, a Napocska meg kezd előbújni. Jaj-jaj, kezdek nagyon betojni. Azért valahol egy hang megnyugtat: ugyan már nem lesz gond, harcolj okosan és menni fog. Csak nem lesz nehezebb, mint a Mátrabérc, vagy a T100? Beállok a mezőny végére, visszaszámlálás, rajt. A szűk utcán lassan tudunk előrenyomulni, de örülök neki, mert a pulzusom így marad a 150 körüli zónában, ami bemelegítésnek jó. A folyóvölgyben kezdetben még sűrű a mezőny, aztán lassan elnyúlik. Messzire előttem kanyarog a sok futó.
Kezdünk gyorsulni, időnként egy-egy előzést bevállalok, megkezdem az energia szelet majszolását, iszom. Nem tudom a reggeli kihagyása jó lesz-e vagy sem, lehet, hogy nem, most kellett volna Olipapa módszerét kipróbálni? Na mindegy. Mintha erősödne az iram, emelkedik a pulzus, jönnek az első dombok. Eleinte büszkén előzgetek, lazán tipegek el számos sporttárs mellett, de aztán érzem, hogy ettől bizony be fog sülni a combom, sétára váltok. Jön egy komolyabb frissítőállomás, röfögök, aztán nyomjuk. 12 kili 1:10 körül; 15 kili 1:29 (Col des Montets1461 m ); 19 kili 1:47 (Vallorcine). Eddig minden emelkedőben előzésben voltam, így vágok bele a Col des Posettes megmászásába is.
Sokáig szerpentinezünk, megy a darálás, de aztán újra a combokban az égő érzés. Séta Nyugi! Még sok van! Intem magam. Számolok. Tudom, hogy a végére nem lesz elég erőm, a 4:45 irreális, hiába vagyok az időtervemnél. A hágón teletöltik a kulacsomat. Sokan megállnak szuszogni, nyújtani, mások tépnek tovább megállás nélkül. Én is tűzök tovább lefelé. A pulzusom már úgy tűnik elszállt, lefelé sem igen megy 160 alá. Nem baj, csodálatos itt lenni. Körülöttem valószínűtlenül zöld alpesi rétek, felettem tisztán sötéten kéklő égbolt, szemben csipkézett havas csúcsok, és futok.
Izzadok, szaporán kapkodom a szinte ihatóan telt hegyi levegőt. Fantasztikus. A lejtő könnyű, gyors, az útra alig kell figyelni. 30-nál leérünk Montroc falucskába, a völgybe. 3:07-nél járok, jól vagyok, az átlagpulzusom 164 körüli, mint egy kemény városi maratonon. Szinte percre az időtervnél vagyok, de nincs kétségem, hogy innen még bő két óra fog kelleni a célig. 31-nél kezdünk emelkedni újra. Hol futható, hol gyalog is nehéz. Fújtatok, mint egy gőzmozdony, tolom, ahogy a csövön kifér. 35-nél újra frissítek, nézem az órám. 40 perc volt 4 km, azaz 10 perces kilik, uhh ez csigaritmus! És még mennyi van felfelé. :-( Őrült küzdés kellene az 5 órás időért is, de úgy érzem túl erős bennem az életösztön, ennél jobban nem tudok hajtani. Így is masszívan a 170-es pulzuszónában járok. Egy-egy nehezebb felfelé kanyarban úgy érzem már lépni is nehéz. Aztán mégis jönnek rövid könnyű méterek.
Sűrűn váltogatom a ritmust, van, hogy csak 2-3 lépésre lendülök kocogásba, aztán újra séta. Közben hátulról kerülgetnek a rövidtávosok. A kaptatókon tolom a térdem a kezeimmel, nem visznek a lábaim, de a többieket sem, sőt még így is meg-megcsípek egy-egy futót, miközben az Alpok lenyűgöző csipkéi ejtenek ámulatba.
A fejemen már olvad a haj a Naptól, az utolsó kilómétereken szinte folyamatosan szédülök, de megyek. Aztán kezd hallatszani a hangosbemondó hangja. "Már csak pár száz méter lehet", gondolom, amikor feltűnik a 40-es tábla. Aúúú! Ez most rosszul esett. Meglátom a célt. Marhára fenn van, még egy utolsó reménytelenül kemény mászás kell hozzá - nem hiányzik. Bekapcsolom a telefont, feleségem éppen hív. Mondom az újságot, hogy mindjárt benn vagyok. Itt már nagyon sok a szurkoló, kiabálnak, integetnek, őrületes a hangulat. Az utolsó 50 méter könnyű célegyenesében újra tudok kocogni, a célóra éppen 4:59:59-be fordul, amikor "beugrok" a célba. Megjöttem. Aztán valaki meglök, hogy menjek a palacsintasütőhöz (leolvasó) ui. itt nem chip van, hanem a rajtszámba integrált "bigyót" olvassák le a "célszerszámmal". No sebaj. A célban korlátlan jéghideg csapolt sör, sajtok meg egyebek várnak. Eszem iszom, kissé fejbe is kólint. Nézem a versenyzőket. Megörülök az otthoni futócimborák sms-ének. Gyorsan válaszolgatok is. Még egy keveset ülök, hogy a szédülés elmúljon, aztán irány a lift és a család. Este a sportcsarnokban a 10 euros felárért terülj-terülj asztalkám: incsi fincsi salikkal, tésztákkal, húsokkal, ásványvízzel, gyümölccsel, csapolt sörrel, sütikkel.
A verseny adatai:
42,2 km, 2239 m szintemelkedés, 1204 m ereszkedés. A hegyi szakaszok: 4 és 15 km között 600 m szint, 19 és 25 között 750 szint, 31 és 42 között 900 m szint – hegyi befutó.
Rajtam kívül még négy magyar futó állt rajthoz, mindegyikük sikeresen befejezte a versenyt.
Azaz az itthoniak közül a 2. helyet sikerült megcsípnem.
Az én adataim:
Átlag frekvencia: 164, max. 184. Fogyasztás: 4 l víz, 0,5 l tea és kb ugyanennyi izolötty. 4 energia szelet.
Idén június 29.-én lesz a verseny - Hajrá!
Dr. Horváth Péter
Kezdünk gyorsulni, időnként egy-egy előzést bevállalok, megkezdem az energia szelet majszolását, iszom. Nem tudom a reggeli kihagyása jó lesz-e vagy sem, lehet, hogy nem, most kellett volna Olipapa módszerét kipróbálni? Na mindegy. Mintha erősödne az iram, emelkedik a pulzus, jönnek az első dombok. Eleinte büszkén előzgetek, lazán tipegek el számos sporttárs mellett, de aztán érzem, hogy ettől bizony be fog sülni a combom, sétára váltok. Jön egy komolyabb frissítőállomás, röfögök, aztán nyomjuk. 12 kili 1:10 körül; 15 kili 1:29 (Col des Montets
Sokáig szerpentinezünk, megy a darálás, de aztán újra a combokban az égő érzés. Séta Nyugi! Még sok van! Intem magam. Számolok. Tudom, hogy a végére nem lesz elég erőm, a 4:45 irreális, hiába vagyok az időtervemnél. A hágón teletöltik a kulacsomat. Sokan megállnak szuszogni, nyújtani, mások tépnek tovább megállás nélkül. Én is tűzök tovább lefelé. A pulzusom már úgy tűnik elszállt, lefelé sem igen megy 160 alá. Nem baj, csodálatos itt lenni. Körülöttem valószínűtlenül zöld alpesi rétek, felettem tisztán sötéten kéklő égbolt, szemben csipkézett havas csúcsok, és futok.
Izzadok, szaporán kapkodom a szinte ihatóan telt hegyi levegőt. Fantasztikus. A lejtő könnyű, gyors, az útra alig kell figyelni. 30-nál leérünk Montroc falucskába, a völgybe. 3:07-nél járok, jól vagyok, az átlagpulzusom 164 körüli, mint egy kemény városi maratonon. Szinte percre az időtervnél vagyok, de nincs kétségem, hogy innen még bő két óra fog kelleni a célig. 31-nél kezdünk emelkedni újra. Hol futható, hol gyalog is nehéz. Fújtatok, mint egy gőzmozdony, tolom, ahogy a csövön kifér. 35-nél újra frissítek, nézem az órám. 40 perc volt 4 km, azaz 10 perces kilik, uhh ez csigaritmus! És még mennyi van felfelé. :-( Őrült küzdés kellene az 5 órás időért is, de úgy érzem túl erős bennem az életösztön, ennél jobban nem tudok hajtani. Így is masszívan a 170-es pulzuszónában járok. Egy-egy nehezebb felfelé kanyarban úgy érzem már lépni is nehéz. Aztán mégis jönnek rövid könnyű méterek.
Sűrűn váltogatom a ritmust, van, hogy csak 2-3 lépésre lendülök kocogásba, aztán újra séta. Közben hátulról kerülgetnek a rövidtávosok. A kaptatókon tolom a térdem a kezeimmel, nem visznek a lábaim, de a többieket sem, sőt még így is meg-megcsípek egy-egy futót, miközben az Alpok lenyűgöző csipkéi ejtenek ámulatba.
A fejemen már olvad a haj a Naptól, az utolsó kilómétereken szinte folyamatosan szédülök, de megyek. Aztán kezd hallatszani a hangosbemondó hangja. "Már csak pár száz méter lehet", gondolom, amikor feltűnik a 40-es tábla. Aúúú! Ez most rosszul esett. Meglátom a célt. Marhára fenn van, még egy utolsó reménytelenül kemény mászás kell hozzá - nem hiányzik. Bekapcsolom a telefont, feleségem éppen hív. Mondom az újságot, hogy mindjárt benn vagyok. Itt már nagyon sok a szurkoló, kiabálnak, integetnek, őrületes a hangulat. Az utolsó 50 méter könnyű célegyenesében újra tudok kocogni, a célóra éppen 4:59:59-be fordul, amikor "beugrok" a célba. Megjöttem. Aztán valaki meglök, hogy menjek a palacsintasütőhöz (leolvasó) ui. itt nem chip van, hanem a rajtszámba integrált "bigyót" olvassák le a "célszerszámmal". No sebaj. A célban korlátlan jéghideg csapolt sör, sajtok meg egyebek várnak. Eszem iszom, kissé fejbe is kólint. Nézem a versenyzőket. Megörülök az otthoni futócimborák sms-ének. Gyorsan válaszolgatok is. Még egy keveset ülök, hogy a szédülés elmúljon, aztán irány a lift és a család. Este a sportcsarnokban a 10 euros felárért terülj-terülj asztalkám: incsi fincsi salikkal, tésztákkal, húsokkal, ásványvízzel, gyümölccsel, csapolt sörrel, sütikkel.
A verseny adatai:
42,2 km, 2239 m szintemelkedés, 1204 m ereszkedés. A hegyi szakaszok: 4 és 15 km között 600 m szint, 19 és 25 között 750 szint, 31 és 42 között 900 m szint – hegyi befutó.
Rajtam kívül még négy magyar futó állt rajthoz, mindegyikük sikeresen befejezte a versenyt.
| Az eredmény lista: | idő: | helyezés: |
| Somogyi Károly | 4:51:13 | 90. |
| Dr. Horváth Péter Gábor | 5:00:01 | 123. |
| Schweigert Árpád | 5:21:33 | 238. |
| Kárász Zakariás | 6:42:53 | 699. |
| Károlyi András | 7:55:17 | 838. |
Azaz az itthoniak közül a 2. helyet sikerült megcsípnem.
Az én adataim:
Átlag frekvencia: 164, max. 184. Fogyasztás: 4 l víz, 0,5 l tea és kb ugyanennyi izolötty. 4 energia szelet.
Idén június 29.-én lesz a verseny - Hajrá!
Dr. Horváth Péter
