Outdoor blog

Az Outdoor blog a természetben űzhető sportokról szól, kezdve a túrázástól egészen az extrém sportokig. Élménybeszámolók, programajánlatok, tanácsok...

Friss topikok

Írj te is az Outdoor blogra

Ha szeretnéd bemutatni kedvenc sportágadat, vagy élményeidet kívánod megosztani másokkal, esetleg egy közelgő outdoor programra akarod felhívni a figyelmet, akkor csak küld el azt az outdoorsportok@gmail.com e-mail címre és feltesszük a blogra.

HTML

Csavargás az Alpokban - 5. rész - Magashegyi állatfajták

2007.12.11. 07:00 Arpesz

Reggel fél hétkor csörög a telefon ébresztője a sátorban, lenyomom, képtelenség most felkelni. A Glockner megvár. Legalábbis remélem. Még otthon Lőrincen a bringaszervizben beszéltem egy sráccal, aki volt a hágóúton. Azt mondta, induljunk el korán. Remélem ezt még arra a verzióra mondta, amikor úgy volt, hogy cuccokkal megyünk fel. Mert eleinte volt szó erről is. Ezen izgulok, meg közben valamit a Trophy-ról is álmodok. Ott is lehetnék most, de mi ezt választottuk, és már most tudom, hogy biztosan jól döntöttünk, egy Trophy nem lehet ilyen jó, mint ez a bringatúra. Bármit is hozzon ez a nap.
Felkelünk valamivel 8 előtt, míg Bander tápászkodik, leszerelem az első villáról a csomagtartókat, ma csak nagyon kevés csomagot viszünk magunkkal. Bevágjuk magunkat a klubhelységünkbe, és megreggelizünk. Limonádé, kenőmájas kenyér Brie sajttal, Nutellás kenyér, na és persze még egy pár a tegnapi 29 centes izomtibor csokipudingból. A tonhal, amit tegnap vettünk borzasztó, a pikant szó azt jelenti rajta, hogy tele van zöldséggel. Meg se bírom enni, félretesszük későbbre. Bepakolunk, az egyik elülső oldaltáskámat pókozom hátra, benne lámpák, iratok, pénztárca, telefon, bicska, garbó, póló, még egy bringás kesztyű, a vízálló hosszúnadrágom, és dzsekim. Ha már idáig elhoztam, és eddig nem használtam, most is velem lesz, ha valahol, talán most szükség lesz rá. Mert sajnos felhős az idő, igaz nem vészesen, néhol még az ég is kilátszik. Remélem azért ki fog tisztulni, mire felérünk. Azt hallottam, jól fog jönni egy teljes ujjas kesztyű itt, hát olyanom most nincsen, majd ha nagyon fázom, a kettőt egymásra húzom. Ez is több mint a semmi. Sapkát is elfelejtettem hozni, de majd a pólót a fejem köré tekerek a sisak alá, ha kell. Bander hozza a szerszámokat, a két pótbelsőt, egy pumpát, egy kis kaját, és a tegnap vételezett citromos nápolyit.
Sokkal könnyebb a nagy csomag nélkül tekerni, magától repül a gép, hamar abban a völgyben találjuk magunkat, ami a hágóúthoz vezet. Észak-déli irányú, és mi most Dél felé hajtunk rajta. Hányszor elképzeltem, álmodoztam, milyen lesz majd itt tekerni felfelé. És most végre itt vagyok! Itt vagyok, és megvalósítom az álmom. Ha sikerül! Mert ugye itt vagyok, és fáj a jobb térdem. Remélem, bírni fogom. Ez nagyon sok szint egyben, ennél sokkal kevesebbtől is megpusztultam az elmúlt pár napban, igaz, akkor csomaggal. Hát megpróbálom. Tudom, hogy mindent meg fogok tenni, ha kell, nagyon megszenvedek érte, de ha rajtam múlik, sikerülni fog. Bár egyelőre szenvedésről nincs szó, kellemesen tekerünk Banderral a főút mellett a bringaúton, és csak a sebességből érezni, hogy felfelé megyünk. Megérkezünk a kapuhoz, innen az autósoknak pénzbe kerül az út. Kérek az ablakoknál egy információs papírt, kérdezik, honnan jöttem, mire kapok magyar nyelvűt. Király! Jönnek a kanyarok, emelkedik, de tekerhető az út. Utolérek egy biciklis emberkét, hatalmas csomagjai vannak, meg is áll a kanyarban, ahol utolérem, pont egy tábla mellett. Kehre 1, Piffalpe, 1392m. Emberünk tud angolul. Oroszországból való. Are You come from Russia all your way by bike? - Kérdezem tőle angolul, hogy végig bringával jött-e Oroszhonból, mire csak néz rám, majd kérdi: You are a clever guy, what do you think? - Te egy okos srác vagy, mit gondolsz? - Mire én, a nagy okos srác egyből rávágtam nagy vidáman, hogy persze, Yes! Ezután csak nézünk egymásra egy darabig, majd megszólal: What do you think, how many kilometer it should be? - Mit gondolsz, az hány kilométer lett volna? Mire én szabadkoztam, hogy, ha elég ideje van rá az embernek, minden lehetséges... Mire jött a munkával, hogy dolgozni is kell... Szóval totál hülyének nézett, mert feltételeztem róla, hogy végig bringával jött egészen Oroszországtól. Közben megérkezett Bander is, így lassan elbúcsúztunk nagymálhás oroszunktól, jó utat kívántunk egymásnak. Nem értem, ha van akkora marha, hogy ekkora pakkokkal teker fel 2500m-re, akkor miért ne jöhetett volna egészen Oroszországtól bringával? Teljesen logikusnak tűnne... Bander elhúz, látom, hogy utolér egy fekvőbiciklist, meg egy másik bringás arcot. Megállnak egy pihenőnél, utolérem őket, és köszönök: Ahh, Crazy Bikers Randevous Point! :) Beszélgetünk kicsit, kérdezem a gazdáját a furcsa biciklijéről, viccelődünk, azt beszéljük, ezen még biztos aludni is lehet tekerés közben, olyan kényelmes. Megbeszéljük, hogy fent találkozunk az Edelweisspitzén a napsütésben. Have a nice tirp, nice to meet You - The same to You! - Elhangzanak az ilyenkor már szokásos mondatok. Nem sokkal később egy holland országútis csávóval találkozunk, remekül beszéli az angolt, hétszer fel akar tekerni valami francia hegyre, ami egy jótékonysági megmozdulás lenne a rák ellen, és most erre edz itt éppen. Elmondja, hogy 75kg bringával együtt, mire mi mondtuk, hogy az semmi, mi bringa nélkül vagyunk annyi! Aztán azt is elmeséli, hogy van egy 13 éves fia, aki tegnap feltekert itt, igaz, országútival. A családjával van itt, idáig autóval jött, csak itt bringázik, és hétfőn ő is megy vissza dolgozni. Bizony én is, de hol van az még, most itt vagyunk a hegyen, és az a legcseppet sem érdekel, hogy hétfőn újra gályázni kell majd, most teljesen távoli, és elképzelhetetlen az a lét, szemben az ittenivel a hegyen. A táj csodálatos, a kilátás több mint pazar, annak ellenére, hogy a hegyek teteje csúnya felhőkbe van. Alattam a föld van, felettem az ég, a létra a kerékpárom. Szemben a hegyoldalban morénalejtők, meredek patakok, vízesések, zöld mezők, lent a völgy alján még egy kis faház is díszíti mindezt. Holland kerékpárosunk búcsúzkodik, mennie kell, neki ez nem tempó, elköszönünk egymástól, majd pillanatok alatt otthagy minket.
Mormotákat látunk az egyik kanyarból, jól beleolvadnak a környezetbe, úgy kell kiszúrni őket. De ott vannak! Közelebb megyünk. Amikor ezt megelégeli az utolsó is, hátat fordít nekünk, csap egyet a farkával köszönés gyanánt, majd eltűnik. 2000m körül esni kezd az eső. Felöltözünk, felveszem az esőnadrágot, a dzsekit, és tekerünk tovább. Bander táskájából kilóg a nápolyis zacskó, utolérem, és lopok pár szemet. Az ő egyik sapkája van rajtam, hozott kettőt. Épphogy befér a sisak alá, biztos idiótán nézek ki benne, de ez egyáltalán nem érdekel, a lényeg, hogy így nem fázik meg a fejem. Az eső hamar hóra vált, az is egyre nagyobb szemekben esik. Az út mellett már rengeteg a hó. Már látszik az Edelweisspitze alatti hágó, még néhány kanyar, és ott vagyunk. Fent a nyeregben a Fuschertörlnél azon vacilálunk, hogy merre tovább. Készítek egy időzített fényképet, háttérben hatalmas, morcos, havas hegyek, mi meg állunk a zászlók alatt, látszik rajta, hogy szakad a hó. Bander kalkulál az idővel, úgy számolunk, hogy vagy a csúcsra van időnk, vagy arra, hogy továbbmenjünk a gleccser felé, de a kettő együtt már nem fér bele. A holland srác azt mondta, ha itt ilyen idő van, a hegy túloldalán még durvább. Ami azt illeti, tényleg sok arra a felhő. Végül úgy döntünk, hogy a csúcsot választjuk, legyen elég most ez.
Innen már csak macskaköves út visz, ennél jobban semmi nem csúszik, amikor vizes. Utolsó kanyarok, mindjárt fent vagyunk. Az egész út csúcspontja, a legmagasabb pont. A csúcson parkoló, turistaház (Edelweiss-Hütte), meg valami toronyféle. Találunk egy német csávót, aki lefényképez minket a bringákkal, és a táblával. Edelweisspitze 2571m. Hát felértünk, itt vagyunk. Szakad a hó! Körben mindenütt havas hegyek, itt még tél van. Eszméletlen. Felmegyünk a toronyba, valami múzeumféleség az épület, odabent és a tetején képek, és többnyelvű szöveg árulkodik arról, hogy egykor mekkora májer motorosok micsoda fantasztikus idő alatt teljesítették ezt az utat, illetve, hogy mikor és hogyan épült az út, és hogy milyen hegyek látszódnak innen.
Banderral jó hülyék vagyunk, nagyokat nevetünk mindenen, kitaláljuk, hogy ez biztos azért van, mert felfelé jövet erőlködtünk, és ugye ilyen magasságban már kicsi a levegő oxigéntartama, és ez az agyunkra ment. Felöltözünk, a másik bringáskesztyűmet felhúzom ez alá, közben osztom Bandernak az igét, hogy ő most bizony meg fog fagyni a lefelében, nagyon nyeregben érzem magam a duplakesztyűmben. Aztán jól lefagy a mosoly az arcomról, mikor előkapja a síkesztyűjét, persze csak átvitt értelemben fagy le, mert ez csak újabb nagy nevetésre ad okot. Tényleg gempa hideg van lefelé, szétfagy a kezem. Megállunk egy kb. 3 méteres hófalnál, a szemközti hókupacra teszem a fényképezőt időzítésre, ott állunk a képen a hófal előtt tetőtől talpig felöltözve a kerékpárokkal. Leérünk a nyeregbe, innen nincs több macskakő, lehetne jobban megereszteni a tempót, ha nem fagyna szét a kezem. Mert ugye a fékkar fémből van, és ez amúgy nagyon jó dolog, hogy abból van, de jelenleg nagyon hideg is, és nekem folyamatosan szorítani kell ezt a hideg fékkart pusztakézzel, hogy fel ne gyorsuljak, ki tudja hány km/h-ra. Ennek ellenére nagyon élvezetes a lefelé, Bander ismét elhúz tőlem, csak a mormotáknál vár meg. Az egyenesekben hosszan kiengedem féket, majd újra lelassítok, bedőlve veszem a kanyarokat, így haladok lefelé. Néha megállok, ilyenkor egyből nem hűt a szembeszél, érzem, hogy melegebb van. Megcsináltuk, megjártuk a Grossglockner Hochalpenstrasse legmagasabb pontját! A gleccser ugyan hátramaradt, és ezt nem képzeltem volna előtte, de ezt most egy cseppet sem bánom, bőven kijutott már idáig nekünk a jóból, talán még nem olvad el pár évig, és majd visszatérünk. Eszembe jut Halpern Péter egyik menedzsment órája, amikor is valamiféle boldogság-, vagy célpiramist rajzolt fel a táblára. A legtetején az önmegvalósítás volt. Szerencsésnek érzem magam, hogy vannak ilyen álmaim, és van is hozzá bátorságom - vagy nem is tudom, mim, ez talán nem a legjobb szó rá - hogy megvalósítsam őket. Mint például ezt a kerékpártúrát. Nem érzem magamnak többnek, vagy jobbnak, mert most feltekertünk 2571-re, csak egyszerűen jóérzéssel tölt el, hogy megálmodtam valamit, kitaláltam, hogy bizony ez nem csak álom fog maradni, kigondoltuk, idekerékpároztunk, és ma megcsináltuk! Ilyeneken agyalok, miközben veszem a kanyarokat. Meg azon, hogy kezdem megérteni a motorosokat. Ez bizony jó móka, száguldozni, bedőlni a kanyarokban, újra felgyorsulni, fékezni, bedőlni, és így tovább. Azért motorozni azt sohasem fogok, azt tudom, épp elég veszélyes a kerékpár is. Jön szembe az orosz barátunk. Kb. 2000m-nél vagyunk. 600m-ert haladt, amíg mi megjártuk a csúcsot, és lefelé 500m-t. Újra beszélgetni kezdek vele, szegény nagyon szét van már, totál kikészült mostanra. Nagy táskáját még ponyva borítja, de az esőkabátot már levette. Most már nem esik. Azt kérdi, nyitva van-e fent valamelyik Hütte. Mindjárt elalszik, nagyon fáradt. Sajnos nem figyeltem, hogy nyitva voltak-e odafent a házak, de volt körülöttük élet, ezért bíztatom, hogy biztosan talál nyitva valamit odafent. Elmesélem, hogy sok komoly kerékpártúrázóról olvastam a neten, ő is annak tűnt ezzel a sok cuccal ezen a kemény úton, ezért gondoltam rögtön, hogy egészen az otthonától végig kerékpárral jött. Szerénykedik, hogy ő nem ilyen, de nem tud meggyőzni róla, mert miután bíztatom, hogy már nincs sok hátra, bólogat, hogy tudja, most van itt ötödjére. Mi vihette rá erre ezt az embert, hogy ötödször is megjárja ezt a hágóútat?! Nem tudom, de szívesen elbeszélgettem volna vele egy sör mellett. Talán halálos beteg volt, de túlélte, és megfogadta, hogy ezután ad némi huzatot a tüdejének, mozgást a testének… Vagy elhagyta a családja? Vagy csak egyszerűen őrült, mint mi, és beleszerelmesedett a kerékpározásba? Ahogy ránézek, látom rajta, hogy bizonyosan van valami egyéb indítéka is. Elbúcsúzunk, kitartást kívánok neki, majd gurulok tovább. Utolérem Bandert, megvárt az egyik pihenőnél. Azt kérdezi, hogyan van angolul, hogy mi a fene tartott ennyi ideig? Először azt hiszem, ez a kérdése az orosznak szól, csak két kanyar után jövök rá, hogy nekem címezte a kérdést. Hát az orosszal való találkozás tartott ennyi ideig. A táj csodálatos, a szemközti gerinc hatalmas, nem is látszik a teteje a felhőktől. Most még jobban tetszik, mint felfelé jövet. Most már tudom, hogy legyőzhető. Magasabban voltunk, mint a teteje. Hiába hatalmas, és hiába vagyunk mi aprók mellette, utat építettünk rajta, és kerékpárt alkottunk, és segítségükkel feltekertünk még a szemközti hegyeknél is magasabbra. Panoráma képek készítek, rögtön hármat, hogy biztosan legyen egy használható.
Leérünk a kapukhoz, Bander már egy padnál ül, mikor odaérek. Kolbászt eszünk, el is felejtettem, hogy ilyen is van nálunk. A nápolyi már fent elfogyott, remek ötlet volt, hogy magunkkal hoztuk. Visszagurulunk Bruck-ig, bemegyünk a Billába vásárolni, veszünk pár győzelmi sört. Én közben már önkívületi állapotba kerülök, már megint megcsináltuk! Megcsináltuk!!! Fent voltunk a hágóúton! És micsoda fantasztikus utunk volt idáig is.
Győzelmi sört veszünk, meg némi kaját. Edelweiss Dunkel (piros), Zipfer Urtyp, reggelre Egger, izomtibik, kenyér, de gázt azt itt sem kapunk. A sajtpultnál látunk egy gyanúsan olcsó sajtot, jóval a többi alatt van az ára. Hirtelen megszólalok, amin Bander nagyon felnevet: Hú, ez de iszonyat rossz lehet, ha ilyen olcsó… Vegyünk egyet! :) Lepakolunk a kempingben, majd gázpalack után indulunk. Útközben betérünk a vasúti pályaudvarra is, hogy kitaláljuk a hazautunkat. Ma csütörtök van, ma már nem megyünk sehová, hétfőn dolgoznom kell, tehát három napunk van hazajutni. A határig vonat nélkül nem képtelenség, viszont akkor nagyon kéne hajtanunk, és ki lenne centizve minden, a határtól még Budapestig is el kell majd jutnunk valahogy, erre is kell legalább egy fél nap. Na meg nem is lenne jó visszacsöppenni egyből a hétköznapokba egy ilyen út után. A pályaudvaron majd kitaláljuk, hogyan is legyen pontosan. Ez azonban nagyban függvénye a díjszabásnak. Ami nagyon borsos. De legalább beszél angolul a pénztárnál a nő, és nagyon készséges is. Végül azt találjuk ki, hogy holnap áttekerünk a legrövidebb úton Liezenig, ahonnan átvonatozunk Grazba, és majd szombaton onnan lecsorgunk Szentgotthárdig, az már csak egy laza százas. Amikor kérdezzük a nőt, hogy van-e vonat, ami este indul, és reggel érkezik, furcsán néz ránk. Micsoda szolgáltatás ez az ÖBB-nél, bezzeg nálunk a MÁV-nál simán találni olyan vonatot, aminek egy egész éjszakába telik átszelnie az országot. Így nevetve ugyan, de lemaradtunk a vonaton való alvásról, de nagyon jól tettük, hogy betértünk ide, ugyanis Ausztriában egy nappal előre le kell foglalni a kerékpáros jegyeket a vonatokra. Még ezt is elmondta nekünk a pénztárosnő, hogy a rendes jegyeket viszont érdemesebb megvennünk ott helyben az automatából, ugyanis úgy lesz az olcsóbb.
Na most már csak gázt kell találnunk. Bander bemegy az Intersport nevezetű áruházba, bent van vagy jó negyed órát, én már nem győzök mit fényképezni Zell am See ezen környékén, mire végre kijön. Jó ideges, széttúrták neki az egész áruházat, de olyan gázt, mint ami nekünk kell, nem találtak. Megnézzük a tegnapi benzinkútnál, de ott sincs. Eltekerünk a város északi csücskéig, de ezen a benzinkúton is pórul járunk. Jöjjön a másik kemping. Ami zárva. Gáztalanul maradtunk. Ha már itt vagyunk, kerüljük meg a tavat, innen már talán rövidebb is visszafelé az út, mint Zell am See-n át. A kempingünkben befizetünk még egy éjszakára, majd itt is megpróbáljuk a gázt. Igazából ezzel kellett volna kezdeni. De hiába, itt sincs gáz. Legalábbis olyan, amilyen nekünk kell, szelepes. Csak a tűs van, az viszont van mindenütt. Nagyszerű, most mi lesz? Az lett, hogy szállásadóink megengedték, hogy használjuk a recepció melletti konyhájukat. Teljes felszerelt konyha volt, igaz úgy tűnt, mintha nem használnák, vagy nem ezt, vagy ezt csak főszezonban, szóval nem is értettem. Mindenesetre rendesek voltak velünk nagyon. Kaptunk lábosokat, volt tűzhelyünk, főztem egy nagy adag levest, teát, megsütöttük a húst, ittunk hozzá sört, szóval megvolt a nagy lakoma, a végén úgy kellett áttölteni a teát egy üres sörösüvegbe, mert nem fért már hol el. Szépen elmosogattunk, majd átvonultunk a mi jó kis klubhelységünkbe. Itt még folytattuk egy kicsit az evést, beszélgettünk, söröztünk, írtam haza SMS-t, na és persze sok-sok oldalt a naplómba. Bander beszélgetés közben bepusztítja csak úgy egymagában a nutellás üveg maradék tartalmát. Bűnbánóan leteszi az asztalra az üres üveget: ezt megettem, nem baj? Dehogy baj - nevetek rajta. Ennek a srácnak tényleg nagyon ki lehetett mérve anno a napi Nutella adagja.

Bruck - Wald - Fuschan - Fuschertörl (2407m) - Edelweisspitze (2571m) - ugyanez vissza, majd körbe a tó: Schüttdorf - Zell am See - Prileau - Thumersbach - Erlberg
 
 

Összes megtett táv: 584 km
Mai megtett táv: 85 km
Max. sebesség: 59 km/h

Szólj hozzá!

Címkék: ausztria kerékpár élménybeszámoló kerékpártúra

A bejegyzés trackback címe:

http://outdoor.blog.hu/api/trackback/id/tr74250239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.