Outdoor blog

Az Outdoor blog a természetben űzhető sportokról szól, kezdve a túrázástól egészen az extrém sportokig. Élménybeszámolók, programajánlatok, tanácsok...

Friss topikok

Írj te is az Outdoor blogra

Ha szeretnéd bemutatni kedvenc sportágadat, vagy élményeidet kívánod megosztani másokkal, esetleg egy közelgő outdoor programra akarod felhívni a figyelmet, akkor csak küld el azt az outdoorsportok@gmail.com e-mail címre és feltesszük a blogra.

HTML

Csavargás az Alpokban - 3. rész - A Rossfeld út, és a Königssee

2007.11.27. 07:00 Arpesz

Negyedik nap - 2007. május 1. - Kedd

 
Hajnalban kimentem könnyíteni magamon, és egy állatot láttam elszaladni az árok túloldalán a fák között. Biztos ez a rohadt róka neszelt éjjel a sátornál. Aztán nem tudom, még mennyit szunyókáltam tovább, de nem lehetett több 1-2 óránál. Amikor már nem bírtam tovább aludni, leszedtem a külső részét a sátornak, és kiterítettem a napra száradni. A kilátás elég pazar a sátrunkból, süt a nap, a távolban havas hegyek, az előtérben pedig zöld mező, és erdő. Micsoda jó dolog lehet itt élni, én azt el sem tudom képzelni. Jön a kissrác megint, csak áll előttünk, és néz kíváncsian a kis sárga gumicsizmájában. Bander kiszedi belőle, hogy 4 éves. Én - mivel nem tudok németül, ő meg 4 évesen valószínűleg csak németül tud még - a babzsákommal szórakoztatom, persze csak egy percig, nehogy a sátorbontás rovására menjen. Megjelenik az anyuka is, ért kicsit angolul, mikor a rókát megemlítem, egy újságot hoz, és mutatja, hogy az az állat bizony nem róka volt, hanem valami kistermetű őzféle, aki errefelé honos. Aha, hát lehet, korán volt... Lehet, hogy őz volt, ám legyen. Basszus, egy magazin volt, ami csak a környék élővilágáról szólt... És ezt ott megveszik, és olvassák. Ez az én magyar fejemnek érthetetlen, hogy ezeknek az embereknek mire nincs idejük.
Elindulunk, vissza a főút, és Hallein felé. Ahogy beérünk egy kisebb erdőbe, rögtön érzem, hogy korán van még a rövid ujjúhoz. Bizony hűvös van még, fel is kapom a melegítőt. Lent Halleinnél találunk egy Interspart, de zárva van. Minden zárva van, ma május elseje van. Frankó, akkor éhen halunk! Egy benzinkútnál veszek 6 zsömlét, darabját 29 centtért. Egy vagyon, de inkább, minthogy ne együnk. Leülünk a szomszédos parkoló padkájára, kiterítem a kis konyharuhát asztal gyanánt, és előkerül a Brie sajt, a sonka, a kolbász, a margarin, sőt még egy kis kenyerünk is maradt tegnapról. A jó kis magyar fűszeres kenyér. Legalábbis ilyen néven adtál el nekünk 3 euróért tegnap reggel a SPAR-ban. Hát anyag az nincs sok benne, kb. 20 deka, de legalább 75 dekásnak tűnt a polcon. Persze fűszeresnek egyáltalán nem az, és az otthonihoz sem hasonlít, de hát a többi sem volt olcsóbb, hát gondoltuk, kipróbáljuk ezt. Hát most jól el is fogyott, de legalább így a zsömléből megmaradt kettő.
Irány át Halleinnen, körforgalom, majd híd, átérünk a folyó túloldalára, a táblák jól megvezetnek Németország felé, egy kanyarodó felüljárón át máris a hegyoldalban találjuk magunkat a nagy fölfelében. Mostanra már kezdem megszokni, nem zavar, ha 10 km/h alatti tempóban tudunk csak haladni. De legalább haladunk, és vesszük fel a szintet. Odaát Németországban lesz valami panorámakörút, remélhetőleg ezt a sok szintet nem kell leadnunk ahhoz, hogy rátérjünk majd erre a bizonyos „panoráma” útra. De az is egy megoldás lenne, ha valahol Berchtesgaden, vagy Königssee környékén letesszük a cuccokat, és nélkülük már sokkal könnyedébben felkapaszkodunk a magasságokba. Mert ugye ott lesz a Kehlstein is, azaz Hitler Sasfészke, na meg a Königseetől Keletre is van egy nagyon frankó út, ahová érdemes lenne feltekerni. Persze minden nem fér bele az időbe, de majd meglátjuk, ha odaértünk. Most egyelőre gyűrjük a fölfelét, jelenleg még Ausztriában. Jobbra sóbánya, jelzik a táblák, de ezt is kihagyjuk most. Felérünk végre „valahová”, az úttól kicsit feljebb valami fesztivál készül egy parkolóban, Bander kíváncsi, megnézzük mi készül, drága a sör, szóval hajtás tovább. Éééés igen, megérkezünk Németországba! Kicsit bizonytalan voltam már, hogy biztosan lesz-e „határátkelő”, mert az út túlságosan délre vitt, nem arra, amerre a térkép szerint vártam. De igazából mind a két ország unió, szóval nem tudom, mit aggódtam, a határt csak egy tábla jelezte.
Rögtön meg is érkezünk a Rossfeld Panoramastrassehez, innen már látszik a Kehlstein és a Höher Göll nyugati része, egy hatalmas, sziklás, havas monstrum. Nekiállunk gondolkodni, hogy most akkor mi is legyen, hogyan is legyen. Egy idős kerékpáros házaspár (igen, itt az öregek is úgy nyomják a kerékpárt, mint mi fiatalon - végül is tényleg könnyebb, mint gyalogtúrázni) segít ki minket az információhiányunkból. A sasfészek felé menő út még járhatatlan a hótól, viszont a panoráma út nagyon szép, érdemes arra mennünk, és bírni fogjuk a cuccokkal is, néhány óra alatt megjárjuk. Hát jó, akkor legyen, menjünk végig a panorámakörön, így ahogy vagyunk. Tengerszint szerint 100m-enként táblák vannak, így mindig látjuk, hol tartunk szintben. Rögtön jön is a 900m-es tábla. Ahamm, majdnem Kékes magasságban vagyunk, és még 700m szint vár ránk az elkövetkezendő órákban. Ez mind most már nem is olyan ijesztő, ha azt nézzük, hogy Hallein 400m-en volt, és már 500-at fel is vettünk. Betérünk egy csuda szép kis házhoz vizet kérni. A két teli palack víz mellé még kapunk egy üveg ásványvizet, meg egy narancslevet is helyi fogyasztásra. A németek se kevésbé kedvesek, mint az osztrákok. Szokni kell ezt még. Beszélgetünk kicsit a nénivel, megköszönjük a kedvességét, kérdezi, nem fázunk-e (mind a ketten pólóban voltunk), mert reggel itt még fagyok voltak. Hát ezen az emelkedőn fázni nem fázunk, talán majd kicsit feljebb. Indulás tovább. 5-6, maximum 7 km/h-val lehet haladni, de utóbbi már megerőltető, úgyhogy maradt a higgadt, egyenletes, de lassú tempó. Már nem is olyan nehéz. Épp csak lassabban halad az ember, csupán ezt kell elviselni, ehhez kell hozzászokni, és akkor nem is olyan vészesen nehéz ez az emelkedő dolog. Lehet haladni, csak épp lassabban. Jön az 1000m... Olyan, mintha síkon folyamatosan 30-35-el tekernél, csak itt nem haladsz annyival, legfeljebb 6,5-el. 1100m! Apám, de boldog vagyok! Hát ezt akartam! Ezt terveztem, vártam már mióta! Ezt nézegettem heteken át lelkesen a térképeken, a Google Earthben! Hát most itt vagy Árpád! És csodaszép!!! Hááháááá!!! :) Ahogy Ádám barátom most mondaná: Buenos Aires Aranyapám! 1180-on kapu, itt szedik a díjat. De csak az autóktól, buszoktól, és motorosoktól, jön a válasz az ablak mögött ülő nőtől, bringások ingyen mehetünk, persze hogy nem kell fizetni. Ó, ez remek, és egy információs füzetet is kaphatok, kettőt is, mert a barátomnak is szeretnék. Hát persze! Bander megint elhúzott tőlem, és persze megint egy padon vár, pihen. Csatlakozom hozzá, csokit veszek elő, és feloldom a maradék instant teát a palack vizemben. Ennek is vége, most már tényleg csak csoki van, ami hazai.
Irány tovább! Nagyon megjön a kedvem, toljuk szépen felfelé, jönnek a 100m-ek, már csak 400m, már csak 300m... Egyre szebb a kilátás is, a fölfelé már rég nem megerőltető, inkább örömfutam. Egy-két nagyobb kanyar jön, és fantasztikus kilátás tárul elénk. Észak, és Nyugat felé már egész messze ellátni, nem győzök fényképezni, és gyönyörködni. Még feljebb érünk, ahol feltűnik a Höher Göll (2522m) havas északi oldala, eszméletlen látvány. Innen úgy tűnik, nincs is nagyon tovább fölfelé, itt vannak a parkolók is, buszok állnak meg, emberek sétálgatnak, felértünk. Kelet felé egy hosszú sétányon végig ellátni nagyon messze, egészen a Dachstein-ig. Lent pedig a völgy, amiben tegnap jöttünk. Ha lenne nálunk kukker, megtalálhatnánk azt a helyet is, ahol sátraztunk. Csinálok több panorámaképet is, majd otthon összeillesztés után kiderül, melyik lett használható. Eszméletlen ez a hegy itt jobbra, nem bírok ámulni, és fényképezni eleget, nem tudok betelni vele. Továbbindulunk, de pár száz méter múlva megint megállunk a járdán, mert ezt nem lehet eleget csodálni. Na jó, nem ömlengek tovább, ehhez úgysincsenek már szavaim, nézzétek meg a fényképeket, és szorozzátok be hárommal! ;)
Lefelé menet már melegítőben vagyunk, nem is olyan fagyasztó a helyzet, mint gondoltam. Persze most is megállunk sokszor, elsősorban pislogni a nagy hegyekre, na és persze fényképezni. Kár, hogy Bander bringáján nincsen kitámasztó, mert találtam egy nagyon jó helyet, aminek az előterébe letámasztva a bringát lefényképeztem azt – sajnos csak árván. A Höher Göll csúcsa szépen kilátszik a fák közül, előtte pedig a jól megpakolt drótszamár áll, ami feljutatott ide. Vagy inkább én őt?! :) A lefelé sem volt olyan durván meredek, kb. mint jövet. Csak most a gravitáció a mi oldalunkon áll! Azért a kanyarok előtt kapaszkodni is kell a fékekbe. Az 1300-as táblánál újra megállunk, pont jó hely fényképezésre, belefér egy képbe a hegy, az út, na és az út szélén a korlátnak támasztva a két kerékpár. Mindehhez tiszta kék ég, napsütés, néhány kósza bárányfelhő. De nem, nem áradozok, a képek magukért beszélnek! Pazar volt!!! Csináltam időzített képet is, amin rajtavagyunk Banderral. Persze csak két hasonszőrű alak, és kerékpár látszik belőle, mert sajnos szembe sütött a Nap. Na de elég a fényképezésből, zúzzuk tovább lefelé, kész örömmámor ilyenkor lefelé hasítani. Persze az út minősége makulátlan, de hát milyen is lenne Németországban egy fizetős úté?! 1150-nél egy bogár koppan a homlokomon, ekkor jut eszembe, hogy sürgősen fel kéne tennem a napszemüveget, miért is nem volt eddig rajtam? Hoppá, hol a szemüvegem? Lelassítok, idegesen kinyitom a kormánytáskám, de nem találom benne. Nincs sehol, nincs a fejemen, nincs a táskában, máshová nem rakhattam, tehát nincs nálam. A rohadt életbe, otthagytam 1300-on, mikor fényképeztem! Azt hiszem, amikor az időzítős fényképet készítettem, mintha leraktam volna a földre. Baaandeeerrr!!! Állj!! Nem hallja... Ordítok még, dudálok is, de hiába, előttem van vagy 200m-el, nem hallja, elhúz. Na most mi legyen? 3000 Forint volt az a szemüveg a fekete és a vidámsárga lencséjével, és a szütyőjével együtt, még Róma előtt vettem, lassan két éves, tiszta karc, bőven megszolgálta. De ha elhagyom, a sárga lencsét sem tudom már használni, nem kapni már ezt a modellt. És úgy a szívemhez nőt már... Borús időben a sárga lencséjével kész öröm biciklizni, úszik vele minden a színekben. És különben is, kelleni fog még ezen az úton a szemüveg a Glocknerre, szemüveg nélkül annyit lefelé gurulni veszélyes, simán bekaphat az ember egy bogarat a szemébe, aztán kész a baj. Másik szemüveget venni itt most pedig tuti egy vagyonba kerülne, elég volt már az a naptej pluszköltségnek. Így mérlegeltem gyorsan magamban, majd döntöttem: visszatekerek a szemüvegemért, jó eséllyel megtalálom ott az út szélén. 150m szint, nem a világ vége, ma a többszörösét megtettük már. Fordulok, és tekerek felfelé. Kicsit gyorsabban, és kissé idegesebben, mint eddig. Bandernak gyorsan gépelek egy SMS-t: „fenthagytam a szemüvegem 1300on a fotózásnál, visszamegyek érte”. Elteszem a telefont, és mindent beleadok, eggyel nehezebbe váltok a legkönnyebből, így egy jó 10-es tempót tudok tolni, jóval gyorsabb, mint jövet. Gondolkodom, hogy ne vegyem-e le gyorsan a hátsó csomagokat, és dobjam be egy bokorba, hogy gyorsabban haladjak, de végül úgy döntök, hogy a le/fel szerelés is csak idő lenne, na meg azzal lehet, csak tetézném a bajt, ha netán eltűnne, mire visszaérek. Inkább csak hajtok, ahogy bírok! Ó, csak legyen meg az a szemüveg, de nagyon örülnék neki! Csak találjam meg! 1200m, már csak 100 van hátra, már a harmadát megtettem. Meglesz, meglesz a szemüveg! Meg kell, hogy legyen! Egyszer csak megpillantom az út közepén. Ott van a felfestés mellett, messziről sértetlennek tűnik. Öröm szemeimnek. Biztos tudjátok ezt az érzést, mikor megpillantod, az a hirtelen boldogság: megvan! Mintha egy papírpénzt találnál a földön, mondjuk egy tízezrest. Áhh, nem, azt el se tudom képzelni. Mint egy ezrest! :) Felveszem, egy új karcolást látok az egyik lencse alján, de ez már csak hab a tortán, annyi karc van már ezen, hogy ennek szinte külön örülök, a látásban nem gátol, viszont mindig emlékeztetni fog erre a meseszép Rossfeld panoráma útra, és hogy nem sikerült elhagynom rajta a szemüvegem, bárhogy is próbáltam. Úgy kerülhetett az út közepére, hogy nem a földön hagytam, hanem a hátsó csomagok tetején, a nyereg mögött. Hála a bukkanómentes útnak, majdnem 100m jött velem lefelé, és csak aztán esett le a csomagokról, így csak kicsit több mint 50m kellett érte feltekernem. Milyen érdekes, hogy ilyen hegyek között csak vertikálisan méri az ember a távolságot. Hiába, a gravitáció nagy úr! A szövegszerkesztő szerint meg egybe kell írni a nagyúrt! Szerintem meg haladjunk végre tovább a történettel: Bander már biztos hülyét kap, hogy hol a fenébe vagyok ennyi ideig. Ahhoz biztos túl dinka, hogy hagyjon egy fikarcnyi feszültséget a telefonjában, hogy netalántán szükség esetén még eredeti rendeltetésére is tudja majd használni azt. Hasítok lefelé mint az őrült, boldogan a szemüvegemben, és most meg az sem tud igazán érdekelni, hogy a barátomat most valahol eszi a fene, vár rám, és nem tudja, miért. Hát a fene valahol kb. 2km a szétválásunk után ette, és úgy nézett ki közben, mint aki gondtalanul sütteti magát a napon. Én meg mosolyogva újságoltam neki, hogy megvan a szemüvegem, majd szétcsattantam a boldogságtól, úgy örültem, hogy megvan, és nem vesztettem el. Örömömben le is fényképeztem a földön heverésző Bandert. Ő is meséli, hogy mennyit várt rám, már azt hitte, defektet kaptam. Hát ezen megint csak nevetni tudtam, ha azt hitte defekt, akkor miért nem tekert vissza segíteni? Áhh, de mindegy, mit számít ez most, megvan a szemüvegeeeem!!! :) Most ezen is csak nevetni tudok, na meg különben is, egy defekt nem olyan nagy történet, egy ember ugyanannyi idő alatt cseréli ki, mint kettő. Azért még pár kilométerig mosolygok a megtalált szemüvegemben, na meg azon, hogy Bander a hasát sütette a napon, abban a tudatban, hogy én talán éppen a belsőt cserélem valahol pár kanyarral feljebb. De nem tekert volna ám vissza megnézni, mégis, ugyan mi a franc történt velem, tényleg defekt, vagy mi a fene. A telefonról meg nem is beszélve, persze, hogy réges-rég lemerült. Mind a két aksi. Merthogy tegnap este megnéztük, és a talált akkumulátor is félig volt töltve. Tehát többé-kevésbé biztos, hogy jó. Most már két aksija van ennek a bolond mázlistának a telefonjához.
Lefordulunk a panorámaútról, Bander érdekes táblára lesz figyelmes, próbáljuk megfejteni a jelentését. Tankkal előre 70-el lehet menni, de oda-vissza (vagy előre-hátra?) csak 50-el. Pedig pont fordítva lenne logikus, ha oda és vissza is meg kell járnia a tanknak az utat, nyílván sietősebb a dolga, akkor lehetne neki a 70-et is engedni. Ugyanez teherautóra 60-90. Berchtesgaden felé vesszük az irányt, feltűnik előttünk a 2710m magas Watzmann ikercsúcsa. Nem semmi látvány. Ennek a hegynek a lábánál van Königsee, ahová tartunk. Megállunk a folyó felett egy hídon, mosolyogva konstatáljuk, hogy ez bizony szembe folyik a menetirányunkkal, tehát számíthatunk még felfelékre. Bander pisztrángot szeretne fogni, egy könyvben olvasott rá egy módszert, és ki akarja próbálni, meg akarja sütni gewürtze-esen, és meg akarja enni. Miközben ezt előadja, én csak nézem a kristálytiszta hömpölygő vizet, meg a Watzmannt előttünk, ehhez hozzátársítom a barátom által lefestett képet a sült pisztrángról, de erre már csak ennyit tudok: - Áhh, figyelj Bander, meg se próbáljuk, a pisztrángot már végképp nem hinnék el otthon! Így hát, ha pisztrángot nem is fogtunk, de 3 darab FAXE nevű literes sört sikerült szereznünk egy benzinkútnál, darabját 1,80 + 0,25 dobozért. Begyömöszöljük őket a cuccok mellé, majd irány a Königsee!
A tó mellé érve hatalmas kirakodóvásár fogad minket, tiszta vásári hangulat, mindenütt árulnak mindenfélét, éttermek jobbra-balra, szűk kis utcácskában haladunk a tó felé. A part mellett kis tér, innen indulnak a hajók. Indiánok zenélnek valami vidámat, süt a nap, letámasztjuk a bringákat egy tóparti korlátnak, és helyet foglalunk egy padként szolgáló csónakon. Felbontjuk az egyik sört, és szépen elkortyoljuk. Az indiánzene, a napsütés, az eddigi élmények, a sör, és a tó látványa... Hát hogy is írjam, kevés endorfin termelődött az agyamban. :) Ritka pillanatok egyike, amikor az ember már nem kíván semmit, csak egyszerűen boldog, és kész, elégedett a pillanattal, nem akar semmin változtatni, nem akar semmi többet, nem várja a következő, esetleg még szebb pillanatokat, csak épp jól érzi magát, és ennek tudatában is van. Jól fest a két bicikli így a tó előtt. Bal oldalt a hajógarázsok figyelnek a tó szélén, épp kihajt egy hajó, fényképet készítek. A tavat egyébként innen nem látni teljes hosszában, sőt, éppen csak valamit az északi sarkából. Jobbra vendéglők serege, sörkert, és stég, itt szállnak ki és be az utasok. Lábat áztatok a tóban, jó hideg, nem is értem, hogy bírják ezek a kacsák ezt. Úgy döntünk, hogy megebédelünk - vagy inkább már vacsorázunk - valahol. Olyan jól érzem magam, hogy még ki is öltözöm hozzá, utcai rövidnadrágot, és inget veszek, így már elvegyülhetnék a tömegben, senki nem mondaná meg, hogy kerékpáros vagyok, és hogy honnan jöttem. De azért persze visszavesszük a kupakokat a fejünkre, és lóra pattanunk, miután elfogyott a sör. Feltekerünk kicsit a domb oldalába bal oldalt, nem jutunk messze, és máris egy kerékpározni tilos táblába ütközünk, innen indul a fenti rétekhez a turistaút, biztos pazar kilátás nyílik onnan a tóra. Eszünkbe jut, hogy micsoda szuper dolog lett volna ott fent sátrazni, és végignézni a naplementét a Watzmann északi gerince felett... De ezt már csak egy következő túrán ejtjük meg. Talán majd 10 év múlva a gyerekekkel! :D Most inkább a nyugati oldalon kéne valahol sátrazni, hogy reggel hamar ránk süssön a nap, és megszáradjon a sátor.
A restit választjuk étkezésünk helyszínéül, kint ülünk le, a Nap még éppen süt ránk, bebújik egy hegycsúcs mögé, majd újra előkerül, és megmelegít. Bander Hack Steak-et kér 5,50-ért, én Engadin Schnitzel-t 9,50-ért. Bander eledeléről mikor kihozzák, kiderül, hogy nem hal, mint ahogy az étlapról hitte, de azért szép falat kaja volt az övé is. Evés után úgy döntünk, hogy visszaülünk a csónakunkra még egy sörre. Egy finn család mellé sikerült letelepednünk, hamar beszélgetés kezdődött a nyelvrokonokkal, anyuka, apuka, és három leány, a legkisebb elég jól beszélt angolul. Kerestük a hasonló hangzású szavakat, úgymint kéz, víz, tűz, otthon. Aztán a családfőnek eszébe jutott egy mondat, ami legjobb tudomása szerint nagyon hasonlóan hangzik a két nyelven. Erre próbáltunk vagy 10 percen át rájönni, de elakadtunk a búvároknál. How do You say in your language: swimming under the water? Mi még néztünk egymásra Banderral, hogy most mi van, nehogy már a búvár az egy ősi finnugor szó legyen, az nem lehet... Értetlenkedünk, gondolkodunk, mondjuk a búvárt, a búvárkodást, de csak nem ismernek rá a finneink a saját szavukra benne. Már-már feladjuk, mikor az apuka felkapja a fejét az egyik mondatomra: The man who is swimming under the water is called búvár. Rögtön jön a felimerés: Not a man, a fish! Összeáll a mondat: The fish is swimming under the water. = A hal úszik a víz alatt. = Kala ui veden alla. Hát csak összeraktuk! :) Aztán persze beszélgettünk másról is, kérdezgettek a túráról, Bander megmutatta a 78-as sebességrekordját, amitől a nő teljesen készen volt, kérdezték, hogy hol sátrazunk, mutattuk, hogy ott fent a bobpálya aljában, a rét tetején. Azért ott, mert reggel oda fog sütni először a Nap. Asikainen Saku-t is megemlítettük Nekik, mint egyetlen finn ismerősünket, mire rögtön mondták, hogy Asikainen a szomszédjuk is. De ez nem jelent semmit, mert a szó egy mesterséget takar. Lassan leléptek a finn barátaink, további szép utat, és sok szerencsét kívántak, mi is hasonlókat Nekik. Utólag gondoltuk csak, hogy kellett volna valami kontaktot adni Nekik, legalább egy honlap címet, mert igazán jófejek voltak, és egy élményt szereztek nekünk itt a kis sörözés közben. Mert mindez alatt szépen elfogyott a második doboz FAXE. Nem a legfinomabb sör, de éppen nem is olyan rossz. Főleg nem egy ilyen helyen iszogatva, és közben nyelvrokon barátainkkal beszélgetve. :)
Visszaöltöztem melegítőbe, és feltekerünk a rét tetejéhez. A ház mellett egy néni tevékenykedik, Bander megkérdezi németül, hogy ugyan nem állíthatnánk-e sátrat odébb a rét sarkában, de elhajt minket, menjünk a kempingbe, vagy menjünk feljebb, ahol már nem lát minket. Hát jó... Illetve nem jó, mert innen elég pazar kilátás nyílt volna Königsee-re, de most már mindegy, menjünk tovább. Végül kicsit feljebb a völgyben, a bobpálya boxában kötünk ki. Eleinte nem tetszett a hely, de aztán megbarátkoztam vele. Elég széles erkélyünk van, elfér rajta vagy 20 bob egymás mellett, ráadásul fedett is, így lehet, hogy ez lesz az első éjszaka, amikor hajnalban nem fogok fázni. A szemközti hegyek tetejét még süti a Nap, innen látszik a Kehlstein is. Lepakolunk egy sarokba az egyes, és a kettes bob beálló helyére, megesszük a maradék kajánkat a matracomon. Felállítjuk a sátrat a fal mellé, de most csak a hálófülkét. Cövekeket nehezen szúrnánk a betonba. Azért végül rádobjuk a külső ponyvát is, az is tart egy kis meleget. Van konnektor, Bander tud telefont tölteni az éjjel. Eszünkbe jut, hogy esetleg le lehetne tekerni a bobpályán bringával.
 
Sankt Margarethen - Hallein - (D) - Bad Dürrnberg - Obreau - Rossfeldstrasse - Unterau -  Berchtesgaden - Mitterbarch - Schönau am Königssee
Összes megtett táv: 428 km
Mai megtett táv: 51 km
Max. sebesség: 63 km/h
Nettó átlagsebesség: 11 km/h
Nettó idő: 4 óra 32 perc

3 komment

Címkék: ausztria németország kerékpár élménybeszámoló kerékpártúra

A bejegyzés trackback címe:

http://outdoor.blog.hu/api/trackback/id/tr47225605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kovács László 2007.11.30. 21:00:41

Tisztelt kolléga !
Szép helyeken jártatok, a leírás is élvezetes. Egy apró megjegyzésem van, a címmel kapcsolatban. Persze az is jó, meg rendben van, hogy hivatkoztál az előzményre. Valami megkülönböztetést kéne tenni az ilyen címen futó anyagok között. A Szélvész Kerékpáros Szakosztály is így nevezi az alpesi túráit. Régóta. Te is feltettél közülük egyet a túrakerékpáros oldaladra, pontosan ezzel a címmel. A gyűjteményben jelen írásnak is ott a helye,( persze ha Te is úgy gondolod) csak a címek valamelyikével kell kezdeni valamit. Egyebekben gratulálok kerékpáros-írói teljesítményedhez. kl

Arpesz · http://kerekparral-athenig.blog.hu 2007.12.01. 11:02:26

Üdv Kolléga! :)
Köszönöm, örülök, hogy tetszik a leírás! A címek... igen, jogos, meg fogom őket különböztetni a linkgyűjteményben, Szélvészék mögé odaírom majd, hogy Szélvész Kerékpáros Szakosztály, emögé pedig, hogy Árpeszék kalandjai, vagy valami hasonló... :) Addig viszont még nincs erre szükség, amíg ez az írás nincs kint a gyűjteményben. És ugye félkész tartalmat nem teszünk ki! Majd ha kész lesz... ;)

Thomas Kovacs 2010.02.24. 21:28:16

Szeva!

Lehet azóta megfejtetted a bizonyos sárga tábla rejtélyét, de hátha mások is kíváncsiak rá. Jómagam is rengetegszer találkoztam vele még mikor arrafelé sofőrködtem, de nem bírtam rájönni. Írásodat olvasva újra elkezdett érdekelni a dolog, kutakodtam és rátaláltam!

Szóval: Katonasági járműveknek szól (tank ill. teherautó). A számok súlykategóriákat takarnak. Adott pl. egy tábla: 50/100. 50es alatt nyilak mindkét irányba, 100as alatt csak egyirányba. Mivel ugye tudjuk, hogy hídról van szó, már ki is következtethettük, hogy az 50es kategóriába tartozó járművek egyszerre is áthaladhatnak a hídon, de a 100as kategóriába tartozókból egyszerre csak egy haladhat át, tehát meg kell várni az egyiknek, míg a másik átmegy...

de.wikipedia.org/wiki/Milit%C3%A4rische_Lastenklasse
www.talkteria.de/forum/topic-77597.html

Remélem segítettem :D

De hogy ne csak okoskodjak: Nagyon izgalmasak az írásaid! Olyannyira, hogy mindamellett hogy hatására én is megyek az Alpokba, biztos fogok élménybeszámolókat írni, és nagyon félek attól, hogy a te stílusod is visszaköszön majd - úgyhogy majd ha esetleg találkozol vele, nem plágiumról lesz szó, csupán túl sokat olvastam írásaidat! Remélem még sokáig tekersz és ontod az írásokat!

Jó hátszelet :P
Tamás